Feszült figyelemmel kísérik a bankok a pályázati kiírásokat, amelyekhez minél csábítóbb konstrukciókat igyekeznek kínálni a gazdáknak. Elemzéseik szerint hosszú éveken át tartó nehéz időszak után az állattenyésztési ágazat most jelentősen jobb helyzetben van, melynek hatására új lendületet kapott a beruházási kedv is.

Pénzügyi szakértők szerint ehhez most a gazdasági és támogatási környezet is jó lehetőséget biztosít az állattartóknak, mellyel élni kell ahhoz, hogy egy következő esetleges hullámvölgy alkalmával egy megerősödött, stabil magyar állattenyésztési ágazat álljon a nehézségekkel szemben – írja az allattenyesztok.hu.

szarvasmarha

Az elmúlt másfél év takarmány-, hús- és tejpiaci helyzete kedvezett az állattenyésztőknek – fotó: pixabay.com

Nagy szükség van a kamattámogatásra

Az MBH Bank Nyrt. a jelenlegi pályázati időszakot történelmi lehetőségnek tartja, hiszen a magyar kormány 80 százalékkal egészíti ki a vidékfejlesztési uniós forrásokat, 1500 milliárd forint áll rendelkezésre a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokra. Ez több mint 30 százalékkal nagyobb összeg, mint ami ugyanezen időszak alatt a lengyel gazdák és feldolgozók rendelkezésére áll.

Dr. Mezei Dávid, az Agrárkapcsolatok és Agrártámogatások Központ vezetője a legnagyobb külső kockázatot az USA jelentős mértékű túlköltekezésében és eladósodásában látja. A befektetők emiatt kockázatosabbnak találják az amerikai államot, és ezzel párhuzamosan megnőnek a hozamelvárásaik. Mivel az amerikai államkötvények egyfajta viszonyítási pontként szolgálnak a világ pénzpiacain, az emelkedő, ill. tartósan magas amerikai kötvényhozamok mindenki számára megdrágítják a pénzforrásokhoz jutást.

Ez a kamattámogatás a normál támogatáson felül jár, vagyis aki ezt igénybe veszi, annak is 50 százalékos támogatási intenzitás jár. A kamattámogatás a projekt összes elszámolható költségének legfeljebb 10 százalékáig igényelhető, vagyis ekkora összegű kamatot lehet majd visszaigényelni.

A 2010-es évekre jellemző „olcsó" pénz korszaka egyelőre nem tér vissza, de a Vidékfejlesztési Program által biztosított új kamattámogatásnak köszönhetően már kigazdálkodható kamatkörnyezetre lehet számítani – olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetségének a cikkében.

Aki fejleszt, ellenállóbbá válik

"Az OTP Bank Nyrt. ebben a ciklusban is sok beruházási hitelt nyújt, illetve előleget a projektekhez, továbbá lehetőség van a projekt üzemeltetéséhez szükséges forgóeszköz-finanszírozásra" – hívta fel a figyelmet Szabó István, az OTP vezető agrárszakértője.

A legjobban várt újdonságot a kamat- és kezességvállalási díjtámogatás jelenti, amellyel kapcsolatban még folynak az egyeztetések az AM és a bankok között. A korábbi KAP stratégiai időszak alatt megvalósított beruházások jó példaként szolgálnak arra, mennyit jelent a fejlesztés egy nehezebb, kockázatosabb, bizonytalanabb időszakban.

Az elmúlt másfél év takarmány-, hús- és tejpiaci helyzete kedvezett az állattenyésztőknek, ám a magas kamatok elvették sok gazda kedvét a fejlesztésektől.

sertés

Amennyiben a terményárak tartósan alacsonyak maradnak, az állattartók kedvező költségviszonyok között tovább fognak erősödni – fotó: pixabay.com

Emelkedett az állattenyésztés részaránya

Mint írják, az utóbbi két évben az EU-s kibocsátásban emelkedett az állattenyésztés aránya. 2023-ban visszatértek a gabonafélék árai nagyjából arra a szintre, ahol a koronavírus és a háború előtt voltak. A növénytermesztés és a kertészet, valamint az állattenyésztés kibocsátásának aránya az EU-ban változatlanul 60:40 százalékarányban oszlik meg. Az állattenyésztés részaránya nőtt 1,5 százalékkal, míg a növénytermesztésé csökkent. Állattartó telepek fejlesztésére és megújítására csaknem 100 milliárd forintot fordítottak 2023-ban.

Az egyéni gazdaságok hitelei közül továbbra is a beruházási hitelek voltak túlsúlyban, állományuk 2,2 százalékkal 255,5 milliárd forintra bővült, és ez értékben a teljes hitelállomány közel 70 százalékát tette ki. A hitelek zöme a szántóföldi növénytermesztőket finanszírozta. A társas vállalkozásoknál a beruházási hitelek állománygyarapodása volt meghatározó, a teljes hitelállományból legnagyobb mértékben az állattenyésztési ágazat részesedett – írja az allattenyesztok.hu.

Környezeti, fogyasztói és gazdasági kockázatok

Demeter Zoltán, a K&H Agrárüzletág vezetője a kockázatokat két nagy csoportba sorolja: egyik a környezeti és fogyasztói, a másik pedig a gazdasági kockázatok. Az előbbibe beletartoznak:

  • a klímaváltozás fő kockázatai (így például a nyári hőhullámok miatt nőhet az elhullás, csökkenhet a termékenyülés az állatoknál),
  • az EU egyre növekvő fenntarthatósági elvárásai (pl. állatjóléti, CO2- és metánkibocsátási kérdések),
  • a változó fogyasztói magatartás (az egészségtudatosabb táplálkozás, az élelmiszerek előállításának környezetre gyakorolt hatása, az intoleranciával és ételérzékenységi problémákkal küzdő fogyasztók növekvő száma),
  • illetve a geopolitikai kihívások, élelmiszer-biztonsági kérdések.

A gazdasági kockázatok esetében az infláció, a kamatok, az energiaárak, a devizaárfolyam alakulása, a vásárló erő változása, a munkaerőpiac kérdései és a nemzetközi verseny alakulása fogják leginkább meghatározni az ágazat lehetőségeit.

tyúk

A legjobban várt újdonságot a kamat- és kezességvállalási díjtámogatás jelenti – fotó: pixabay.com

A jövő útja a fenntartható állattenyésztés, újra nő a beruházási kedv

Az állattenyésztésnek voltak most jó évei, ami – sok egyéb tényező mellett – alapvetően a takarmányárak csökkenésének volt köszönhető. Erre nagy szükség is van, mert a mezőgazdaságon belül talán velük kapcsolatban vannak a legnagyobb fenntarthatósági elvárások, amelynek teljesítéséhez beruházásokra van szükség. Emellett csökkentik a cég gazdasági sérülékenységét azáltal, hogy mérséklik az energiafogyasztásukat, minimalizálják a munkaerő-szükségletet, illetve segítik az inputanyagok okszerűbb, tudatosabb felhasználását.

A tavaly év végi mezőgazdasági hitelállomány alig 2 százalékkal emelkedett. Az élelmiszeriparé meghaladta a 4 százalékot.

Az idei év a szokásosnál is alaposabb portfólióátvilágítással kezdődött az Erste Agrár Központnál. Csaknem minden ügyfelük készül a pályázatok beadására. Ez az állattartókra kiemelten igaz. Az ügyfelek már az ötlet megszületésekor, sőt gyakran már az előtt is egyeztetnek velük. Agrárszakmai műhelyük segít a helyes stratégia kialakításában.

Az élő állatok és állati termékek piacain stabilak az árak, ez a korábbi éveknél kedvezőbb jövedelmezőséget vetít előre, és jó motiváció a fejlesztésekhez.

kecske

Az egyéni gazdaságok hitelei közül továbbra is a beruházási hitelek voltak túlsúlyban, állományuk 2,2 százalékkal 255,5 milliárd forintra bővült – fotó: pixabay.com

Az állattenyésztés megerősödése várható

"Miközben a szántóföldi növények tartósan kedvező piaci viszonyai a termelési kedvet hosszú évekig magasan tartották, addig az állattartókat megrostálták a hektikus piaci, jövedelmezőségi viszonyok, és a megmaradt kemény mag már a legjobb harcosokat tudja soraiban. A növénytermesztőknél szép számmal vannak olyanok, akik az elmúlt nehezebb időszakban kiestek, vagy most hagyják abba a tevékenységüket.

Amennyiben a terményárak tartósan alacsonyak maradnak, az állattartók kedvező költségviszonyok között tovább fognak erősödni. Közülük is egyre többen lesznek képesek arra, hogy hatékonyságukat nemzetközi versenyképességi szintre emeljék. Így, amikor érkezik a következő hullámvölgy, már nagyobb ellenálló képességgel fognak rendelkezni. Ha e jövő fonalát tovább szövögetjük, akkor egy koncentráltabb mezőgazdaságot látunk"– vélekedett Fórián Zoltán, majd hozzátette: ez a mainál nagyobb gazdaságos üzemméreteket jelent mind a növénytermesztésben, mind az állattartásban.

A növénytermesztésben a portfólió (növényfajok) bővítése, az állattenyésztésben a meglévő ágazatok megtartása és erősítése várható a gazdaságok szintjén – olvasható az allattenyesztok.hu cikkében.