Hétfő
Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban délelőtt még vékonyabb lehet a felhőzet, így ott némi szűrt napsütés előfordulhat. Délnyugat felől elszórtan, több hullámban érkezik gyenge saras eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. A több helyen megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 18 és 23 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk.
Kedd
Többnyire borult lesz az ég, majd a nap második felében dél, délnyugat felől elkezdhet szakadozni, csökkenni a felhőzet, délnyugat felé haladva egyre nagyobb eséllyel a nap is előbukkanhat. Estétől határozottabb felhőzetcsökkenés valószínű. A nap első felében még többfelé, délután már inkább csak néhol alakulhat ki kisebb eső, zápor. A délies szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
Hajnalban 9 és 14, délután általában 16 és 23 fok közötti értékre számíthatunk, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb maximumok valószínűek.
Szerda
Napos idő várható csapadék nélkül a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A délies szél továbbra is sokfelé lehet élénk, helyenként erős.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a csúcshőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.
Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar – fotó: pixabay.com
Csütörtök
Délnyugat felől megnövekszik, majd délutántól meg is vastagszik a felhőzet. Északkeleten sok, másutt többórás napsütés valószínű. A nap második felében az északkeleti tájak kivételével egyre többfelé lehet számítani záporok, zivatarok kialakulására. A délkeleti, keleti szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik.
A minimum általában 10 és 15 fok között alakul, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték többnyire 21 és 27 fok között várható, de délnyugaton pár fokkal hűvösebb is lehet.
Péntek
Általában sok lesz felettünk a felhő, majd a nap második felében csökkenhet a felhőzet. Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. A túlnyomóan délies irányú szelet továbbra is élénk, helyenként erős lökések kísérhetik.
A minimum 9 és 15, a maximum 15 és 22 fok között várható.
Szombat
Erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett többórás napsütés valószínű. Zápor, esetleg zivatar továbbra is előfordulhat. A délies szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
A minimum 6 és 12, a maximum 16 és 22 fok között várható.
Vasárnap
Gomolyfelhős, napos idő valószínű némi fátyolfelhőzet mellett, de csapadéknak kicsi az esélye. A délies szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
A minimum 6-11, a maximum 18-24 fok között várható.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Indexkép: pixabay.com