Egyebek mellett erről is szó esett azon a konferencián, amit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendezett az Agrárminisztériummal és az Országos Magyar Vadászkamarával közösen a FeHoVa nyitónapján, csütörtökön. „A vadgazdálkodás aktuális kérdései" című rendezvényen a nagyvadállomány alakulásával kapcsolatos tények és tévhitek álltak a középpontban.
Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár, Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke mondott köszöntőt.
Győrffy Balázs: Csak a jogos követeléseket tudják támogatni – forrás: Agroinform
Győrffy Balázs köszöntőjében arra utalt: a vadkár valóban akut kérdés, tavaly őszi bejelentésük után pedig magasra csaptak a hullámok, sokan félremagyarázták, hogy a NAK miért és hogyan kívánja segíteni a gazdákat a vadkár rendezésében, ezért hozták most a nagy nyilvánosság elé a kérdést. Az elmúlt időszakban számháború bontakozott ki már arról is, hogy sok a vad, vagy sem, ezért hívták meg Prof. Dr. Csányi Sándort, hogy valaki végre már tegye ezt a dolgot tisztába egyszer s mindenkorra. "Legyen őszinte, nyílt párbeszéd, közös konklúzió, ami alapján folytathatjuk az együtt munkálkodást, mert egymásra vagyunk utalva vadgazdák és gazdálkodók" – szögezte le.
A nagyvadlétszám növekedése: múlt és jelen számokban címmel tartotta meg előadását Prof. Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, a MATE VTI Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője, aki egy idézettel nyitott: a nagyvadállomány létszáma nem a vadeltartó képességen, hanem inkább tűrőképességen alapuló kérdés. Sehol sem az az igazi kérdéskör, hogy mekkora táplálékbázis és mennyi búvóhely áll rendelkezésre, hanem hogy az ott folytatott fő tevékenység viszonylatában mekkora az elviselhető vadmennyiség, a vad által okozott hatás. Itt fordul át pénzügyi-gazdasági kérdésbe (ökonómia) a biológiai kérdéskör (ökológia).
Prof. Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, a MATE VTI Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője – forrás: Agroinform
"A vadgazdálkodás nemcsak a vadászat szakszerűségéről, a vadállomány eltartásáról, hanem a társadalmi, gazdasági környezetbe ágyazottságáról is szól" – fogalmazott a professzor. Beszédében újfent idézethez nyúlt, Aldo Leopold erdőmérnök-vadgazda, a vadgazdálkodás tudományának megalapítója szavaival: "A vadgazdálkodás igazi kérdése nem az, hogyan kezeljük a vadat, hanem az, hogyan tudjuk a vadgazdálkodásban érintett embereket menedzselni."
Nyolc évtized vadgazdálkodásáról szólva elmondta: folyamatosan nőtt a vadpopuláció úgy a vaddisznó, mint a gím- és dámszarvas tekintetében, olyan helyeken (síkvidéki nyílt mezőgazdasági területeken) is megjelentek, amelyek egyébként nem a fajok tipikus élőhelyei. Mára a gím-, a dámszarvas és a vaddisznó minden olyan területet belakott az országban, amit belakhatott. Hozzátette, több nagyvadcsökkentési program is indult az elmúlt évtizedekben, amelyek azonban mindig megtorpantak, mert felmerült az adott állomány összeomlása. Ugyanakkor az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a tényleges vadlétszám megítélését célzó becslések pontatlanok.
Ezzel együtt, ami a tervezést illeti: fontos szabály, amit elődeink alkalmaztak is, hogy nagyvadállományt nem lehet, nem szabad mezőgazdasági területekre tervezni. Azaz akkora állománnyal kell kalkulálni, amelyet el tudnak tartani a vadetetők és az erdők.
Arra is rámutatott: 2022-ben 3,1 milliárd forint volt a térített vadkár, ez azonban nem mutatja a tényleges mértéket, mert sokan kísérletet sem tesznek a vadkár érvényesítésére. Ez az összeg a valódinak csupán körülbelül a fele.
Jól érzékelhető a vadkárokra kifizethető összeg mértékének növekedése – forrás: Facebook
A professzor szerint ahhoz, hogy a probléma rendeződjön, szükség van a vadgazda és a mezőgazda közötti viszony csillapítására, a tolerancia erősítésére, a vad tekintetében pedig a vadállomány csökkentésére, illetve az élőhelyen megfelelő feltételek biztosítására. Azaz: egy kisebb állomány megfelelő minőségű eltartására.
Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője az Országos Vadgazdálkodási Tanács működéséről számolt be, illetve arról a mechanizmusról beszélt, mely alapjaiban meghatározza a vadgazdálkodást.
Győrffy Balázs a NAK vadkárkezelési stratégiáját ismertette. Mint azt elmondta: a vadkár kezelése régi probléma, számos konfliktusponttal. A választott tisztségviselőknek erre megoldást kell találniuk, figyelembe véve a másik fél érdekeit is.
– Tény és való, hogy az a bejelentés, amit én november végén elnökségünk nevében tettem, nagy vihart kavart, de alapvető célunk az volt, hogy a gazdálkodók hozzájussanak a vadkár-igényeikhez – jelentette ki. – Azt azonban szeretném hangsúlyozni, csak és kizárólag jogos, megalapozott követelésekről lehet szó, csak ebben tudnak partnerek lenni. Lehet vitatni a nagyvad létszámadatokat, de tényként elfogadható, hogy a túlszaporodás lokális szinten jelentős problémákat okoz. El kellene fogadni azt is, hogy van egyfajta túltartás, ami ellen tenni kell. Az agrárkamara részéről évek óta kérjük a nagyvad nagyobb mértékű gyérítését, amit a vaddisznó esetében végülis az ASP oldott meg és nem a vadgazdálkodás. A nagyvadak tekintetében számos megyében az optimális állomány két-háromszorosa él. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy sok esetben a kerítések miatt a vadlétszám szűk területre koncentrálódik és nagyobb hatást gyakorolt az adott területre. Nem tudom, megoldást jelenthet-e, ha minden kerítést elbontunk, de személy szerint úgy vélem, nincs szükség ennyi kerítésre az országban, amennyi van. Tagadhatatlan: a gazdáknak is van tennivalójuk, ez ügyben a falugazdászok feladata az lesz a jövőben, hogy a gazdák felé a jogokat és a kötelezettségeket is kommunikálják.
Ez a diagram is beszédes, jelzi, miért jutottunk ide – forrás: Facebook
Arról is beszélt: az elmúlt években a gazdák komoly veszteségeket szenvedtek el előbb az aszály, majd az alacsony árak miatt, nem egy családi gazdálkodó most az életéért küzd. Mindezek okán sokkal érzékenyebb a szakma és a gazdák egy része úgy véli, bizonyos mértékig ők pénzelik ezt a rendszert, amit vadgazdálkodásnak hívnak.
Győrffy Balázs beszélt arról is, miképpen kíván közreműködni az agrárkamara a vadkáros viták rendezésében. Ha egy gazda jelzi nekik, hogy vadkára keletkezett, kimennek és megnézik szakemberrel, aki megállapítja a vadkár tényét, ha valóban az. Ha nem az, a kiszállás díját a gazdának ki kell fizetnie, a megalapozatlan próbálkozásokat csírájában igyekeznek elfojtani. Ha vadkáros a terület, de a NAK szakembere azt tapasztalja, hogy valamilyen szabályt a gazdálkodó nem tartott be (például erdő mellé kukoricát vetett), akkor nem fogják képviselni az érdekeit. Ha viszont mindent megtett, akkor számára jogi-szakmai segítséget nyújtanak. Amennyiben a vadászatra jogosult vitatja a mértéket, vagy a jogszerűséget, akkor elindul a peres folyamat, de inkább előtte szeretnének megegyezni, mert ez az érdeke mindenkinek. Ezért az elnök azt is javasolja, hogy hozzanak létre egy békéltető testületet, amely megpróbálja az egyesség felé terelni a feleket. Párbeszédre törekednek, együtt kell működni, ez a fórum is ezt a célt szolgálja – hangsúlyozta.
Utolsóként Dr. Jámbor László osztotta meg gondolatait "Vadkár, ahogy az OMVK látja" címmel. Ő azt mondta: sok mindent egyformán látnak, de vannak dolgok, amikben eltérnek a vélemények. Vannak kérdések, amelyekkel kapcsolatban nem jutnak egyről a kettőre, pedig kis dolgokról van szó. "Ki kell ragadni a leglényegesebb pontot, arra összpontosítva egy végrehajtható programot kell létrehozni és azt végre is hajtani" – szögezte le. Rámutatott: voltak már országos nagyvadcsökkentési programok, melyek 1-2 évig tartottak, aztán mindenki elkezdte félteni az állományt és felszökött a létszám. A programok másik hibája volt, hogy fűnyíróelv alapján születtek. A nagyvadlétszám nem generális, hanem lokális probléma, ennek megfelelően is kell kezelni.
Dr. Jámbor László szerint elég lenne kis dolgokban megállapodni, de azokat következetesen végre is hajtani – forrás: Facebook
– Eddig rendkívül konstruktív együttműködés és bizalmi viszony, kompromisszum-készség volt a vadász- és az agrárkamara között. Most azonban mi úgy gondoljuk, hogy a vadkárügyek hosszú távú rendezésének kulcsa nem ott van, hogy hatalmas problémák lennének a jogos vadkárok kifizetésében – hangsúlyozta Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke. – 1450 vadászatra jogosult 80 százaléka válaszolt a kamara közvélemény-kutatására, s ebből kiderült, hogy a vadászatra jogosultaknak csupán 40-50 peres ügyük volt éves szinten. Ez is azt igazolja, hogy nem ez a kulcskérdés. Nincs olyan információnk sem, hogy a peresítés előtt a vadkár kifizetése bárhol is ominózus problémát jelentene. A probléma gyökere a nagyvadlétszám, ezt kell csökkenteni, de sarokpont, hogy nem generálisan, hanem csak azokon a helyeken, ahol ez szükséges. A becslési adataink pedig olyanok, amilyenek. Harminc évvel ezelőtt a szakmai lapok írták, hogy a becslések semmit sem érnek. Jó lenne – s ebben is konszenzus van – ha tudományos alapokon, a modern technológiát is bevonva pontosabb becslések születnének és ahhoz igazított elejtési számokat határoznának meg az arra illetékesek – fogalmazott.
Azt is kijelentette: nem érti, hogy ha ma működik egy rendszer a gazdálkodók és a vadászatra jogosultak között, párbeszédet folytatnak a felek, megegyeznek, ahol nem tudnak, ott elmennek a bíróságra, akkor miért kell ebbe a rendszerbe beiktatni egy újabb felet? "Nem ez a megoldás. Újra csak azt tudom mondani, hogy a nagyvadlétszámot kell csökkenteni, ehhez rendelkezésre áll a szükséges jogi háttér, ezt segítik a vadászati törvény módosításai is. Ennek a jogi háttérnek van egy eleme, amiről túl kevés szó esik, ez pedig a megelőzés. Pedig a jogi szabályozás egyértelműen lefekteti, mi a felek kötelezettsége. A megelőzés alapja, hogy a gazdálkodó és a vadászatra jogosult együttműködjön és legyen közöttük kompromisszum-készség. A kamara őszi bejelentésének a legnagyobb negatívuma az, hogy ezt a bizalmi viszonyt nem erősíti, hanem gyengíti" – szögezte le.
A gímszarvas becsült száma és jelenléte az országban – forrás: Facebook
Ugyanakkor arra is rámutatott: a legnagyobb vadkár a kiemelten vadkárveszélyes területeken és a nagy értékű növénykultúráknál jelentkezik. Azonban a jogszabály szerint ezeken a területeken a feleknek fokozottan kell együttműködni. Jogalkotói felelősség, hogy ez utóbbi azonban nincs tisztázva, mit takar – erre tettek javaslatot, lényege, hogy a felek előre írásban megegyeznek a védekezésről.
– S ha már itt tartunk, mindkét oldalról szokás az írásbeliségről megfeledkezni, legyen szó a bejelentésről, a káreljárásról, vagy akár a teljes folyamatról. Másfelől nagyon sokan nem is ismerik a jogszabályt és nem tartják be. A teendő tehát ott van, hogy valamennyi érintett felet fel kell világosítani és felhívni a figyelmet a jogalkalmazásra, a kötelezettségek betartására. Ebben nagy szerepet vállalhatnának a falugazdászok és a tájegységi fővadászok – mondta.
"A nagyvadállományt nem lehet, nem szabad mezőgazdasági területekre tervezni. Ezt elődeink tudták és alkalmazták is" – forrás: Facebook
A probléma megoldása az elnök szerint amúgy nem olyan bonyolult: a nagyvadlétszámot szerinte a nőivarú egyedek csökkentésével lehet mérsékelni, nem a hímivarúakkal. Feltette a kérdést: a vadászati hatóságot mi akadályozza abban, hogy az éves lelövési tervben a tehén kvótát megemeljék? A tájegységi fővadászok és a területileg illetékes vadgazdálkodási tanácsok tudnak segíteni, hogy pontosan hol, mennyit kell elejteni az optimális létszámhoz.
Dr. Jámbor László arról is beszélt: a kerítések nem oldják meg a mezőgazdasági vadkár problémáját, csak más területekre koncentrálja azt. Károsak és hátrányosak, ezért okosabban kellene bánni velük. Arra figyelmeztetett továbbá: az elmondottak ellenére sem szabad a gímszarvast közellenségnek tekinteni. Azt sem rejtette véka alá, hogy bár örömteli a hazai vadászlétszám növekedése, sajnos vannak felhígulási folyamatok is. Ezeknek pedig gátat kellene vetni.
Ezt követően a hallgatóság tehetett fel kérdéseket az előadóknak és az érintett tisztségviselőknek. Olyan felvetések fogalmazódtak meg, mint például hogy ha a vad állami tulajdon, akkor miért hagyták az államot képviselő szakmai döntéshozók, hogy így alakuljon a helyzet és ekkorára nőjön a vadpopuláció? Volt olyan felszólaló, aki úgy vélte: minden baj forrása a vadásztársasági rendszer, amit át kellene alakítani, s ha szükséges szakmaibbá tenni, mert szerinte van olyan vadásztársaság, ahol nem is képzett szakember irányítja a munkát. Más arra hívta fel a figyelmet: senki nem beszél arról, hogy jelentősen nőttek a hektáronkénti termésátlagok, a nadrágszíj parcellák eltűntek, mindezzel a nagyvadnak adunk több táplálékot és élőhelyet az apróvad helyett – akkor most miért csodálkozunk?
Ez utóbbit egyébként többen is cáfolták szakmai szemszögből.
Zárszót a vadászattal, erdőgazdálkodással és mezőgazdasági termeléssel is foglalkozó Luzsi József, a NAK vidékfejlesztésért is felelős alelnöke mondott, aki szerint a legnagyobb baj az, hogy minden szereplő csak a saját problémáját látja és meg se próbál a másik fél fejével gondolkodni, így aztán "a párhuzamosok a végtelenben sem találkoznak". Másrészt az is fontos, hogy mindenki tisztességesen végezze el a feladatát a saját területén és tartsa be a jogszabályokat, szakmai előírásokat. Így talán lehet elérni előrelépést – hangsúlyozta.
