Az elmúlt években nagyon hiányzó pályázati források 2024 őszétől részben ismét rendelkezésre állnak, aktuális esetben kifejezetten az állattartó gazdaságok versenyképességének növelése céljából. Az agrárvállalkozások széles köre által régóta várt lehetőség építéssel járó fejlesztésre is használható, melyhez napjainkban az acélcsarnokok bizonyulnak a legsokoldalúbb eszköznek. A témában szakértő Frisomat technológiáját alapul véve vizsgáljuk, mit nyújtanak manapság a modern könnyűszerkezetes épületek.

Az acélcsarnokok elsőként mezőgazdasági területeken váltak igen népszerűvé, és bár napjainkban jelentősen bővült az alkalmazásuk más üzleti szegmensben is, agrár irányú használatuk máig töretlen. Nagy ütemű terjedésük azonban nem meglepő, hiszen kiváló ár-érték arányú, gyorsan felépülő és a későbbiekben szinte karbantartásmentes, illetve bármikor bővíthető épülettípusról van szó.

Tárkány

Az acélcsarnokok elsőként mezőgazdasági területeken váltak igen népszerűvé – fotó: Frisomat Kft.

Elindultak a pályázatok

Az állattartó gazdaságoknak most érdemes megvizsgálniuk fejlesztési igényeiket mind energetikai, mind állatjóléti szempontból. A 2024 őszén elérhetővé vált pályázatok rendkívül széles körben támogatják az állattartással vagy azzal is foglalkozó vállalkozásokat. A szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztéssel foglalkozó gazdaságok mellett már a juh- és kecsketenyésztéssel, de a bölény, lófélé, vagy egyéb húshasznú szárnyasok tartásával foglalkozók, illetve a méhészetek is élhetnek a lehetőséggel.

A jelenleg még aktuális „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" pályázat esetében 200 millió Ft-tól 5 milliárd Ft-ig terjedhet a támogatás mértéke, míg az „Állattartó telepek megújításának támogatása" kiírásában 30 millió Ft és 200 millió Ft közötti összegekre lehetett pályázni – az utóbbihoz kapcsolt rendelkezésre álló keretösszeg 2024. október második felében, pár hetes időszak eltelte után kimerült. A jelenség utal arra is, hogy kivételesen nagy szükség volt a szférában nagyobb volumenű támogatások megjelenésére.

A versenyképesség és a termelés hatékonyságának növelését célzó forrásokat a vállalkozások akár több, eltérő lokációval rendelkező telephelyre is érvényesíthetik. Ugyanakkor fontos feltétel a támogatás kérelmezéséhez, hogy a benyújtó gazdaság árbevételének legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből kell származzon. További elvárás, hogy a kérelem beadása előtti vagy az azt megelőző teljes, lezárt üzleti évre vonatkoztatva legalább 10 000 euró STÉ üzemértékkel rendelkezzen a vállalkozás.

Pozitív elbírálás esetén milyen előnyök származhatnak abból, ha egy gazdaság a telephelyét Frisomat acélcsarnokkal építésével fejleszti?

Szarvasmarha-telep bővítése Frisomat acélcsarnokkal

A modern acélcsarnok 6+2 előnye

A témában több mint 45 éves tapasztalattal rendelkező Frisomat acélszerkezeteit világszerte számos agrárvállalkozás, ezen belül állattartással foglalkozók is használják már és bizonyított a hatékonyságuk. A gyártó az állatjóléti szabályok betartását figyelembe véve tervezi az épületeit. Ennek megfelelően minden egészségügyi előírásnak megfelelnek az acélcsarnokaik, ugyanakkor a tenyésztett fajok specifikus igényeire szabva további komfortelemekkel is kiegészíthetők.

A moduláris, pontos méretre gyártott elemekből álló épülettípus alapanyaga a hidegen hengerelt acél, amelyhez 30%-kal kevesebb nyersanyagra van szükség, mint a hagyományos acélépítési technológiák esetében. A végeredmény ugyanolyan strapabíró, viszont az anyagválasztásnak köszönhetően sokkal környezettudatosabb, amihez hozzájárul az egyszerűbb szállíthatósága is.

Körös-Maros Biofarm Kft.

Körös-Maros Biofarm Kft. – fotó: Frisomat Kft.

A Frisomat-technológia lehetővé teszi a rendkívül gyors tervezést, a megrendelő egyéni igényeinek megvalósítását, illetve a pár hét alatt kivitelezhető építést. Az alaptulajdonságok mellett a Frisomat csarnokok számos kiegészítő opcióval is rendelkeznek annak érdekében, hogy a felhasználási területüknek teljes mértékben megfeleljenek. Ide tartoznak elsősorban a különböző vastagságú, szendvicspaneles hőszigetelési megoldások, a természetes fényt beengedő tetőbevilágítók, az integrálható szellőztetőrendszerek, az antikondenzációs páraelvezető és tűz- és korróziógátló, amortizációnak ellenálló bevonatok.

Körös-Maros Biofarm Kft.

Kiváló ár-érték arányú, gyorsan felépülő és a későbbiekben szinte karbantartásmentes, illetve bármikor bővíthető épülettípusról van szó – fotó: Frisomat Kft.

A pályázati kiírásokban kiemelt helyen szerepel az energetikai korszerűsítés is, így a támogatási listán a napelemes rendszerek is megjelennek. A Frisomat gyártóként is nagy hangsúlyt fektet a körforgásos gazdálkodás elvei szerinti működésre, melynek értelmében mára 100%-os napelem-kompatibilitással (a napelemes panelek átlagos négyzetméterenkénti súlyterhelését alapul véve) tervezi tetőszerkezeteit. Emellett különálló, földre helyezhető, illetve parkolók lefedésére alkalmas szerkezeteket is biztosít mindazoknak, akiknél a napelemek tetőn történő elhelyezése csak korlátozottan, vagy statikailag egyáltalán nem lehetséges.

A Frisomat mezőgazdasági acélcsarnokról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.