A kökény most még annyira nem finom, de amint megcsípi a dér, máris megértjük, miért szerette annyira a kis Bice-bóca is, a Kincskereső kisködmönben. Ráadásul nem csak a kirándulások során gyűjthetjük be, hanem a kertünkben is tarthatunk belőle. Ha pedig megcsípte a dér, már semmi akadálya nincs, hogy finom lekvárt készítsünk belőle.

Akár pálinkát is főzhetünk belőle, de a kökényből készült tea is nagyon finom, ráadásul az még az egészségünkre is jótékony hatással van. A kökény erősíti az immunrendszerünket, sőt, még az idegrendszerünkre is jótékony hatással van, úgyhogy ne mondjuk le róla, és arról sem, hogy a kertünkben teremjen! A kökény ugyanis még a stressz ellen is bevethető. Minden okunk megvan tehát rá, hogy nyugodtan fogyasszuk.

Ismerd meg a kökényt

1. A kökény a rózsafélék családjába, azon belül a szilvafélék alcsaládjába tartozik. Másfél-két méter magasra megnövő, erősen tövises ágú cserje, amelyik a lombfakadás előtt sok fehér virágot hoz. Nem csak kökényként ismerhetjük, hiszen sokan boronafának, koronafának, és még zabszilvának is nevezik. A kirándulások alkalmával bőségesen tudunk falatozni belőle, de megéri a kertünkben is tartani.

kökény

A kökény akkor a legfinomabb, amikor megcsípte a fagy. Fotó: Pixabay

2. A kökény a hegyoldalak, erdőszélek és cserjések növénye. A kökénybokor ősszel kék bogyókat érlel. Ezek a szilvára emlékeztetnek minket, de kemények és az ízük is fanyar, egészen addig, míg meg nem csípi őket a dér. Ekkor már puhák lesznek, és nagyon finomak. A kökényből készíthetünk finom lekvárt és ivólevet, a virágjából főzött teának pedig enyhe hashajtó és vizelethajtó hatása van, és azt mondják, eltünteti a tavaszi-nyári szeplőket is.

3. Ebből a finom gyümölcsből készülhet ezen kívül mártás, gyümölcsbor, pálinka, vagy akár likőr is.

4. Mivel sötét színű, rengeteg flavonoidot és antioxidánst tartalmaz. A kökényben található ellagsav egy rákellenes hatású flavonoid, mely csökkenti a daganatok kifejlődésének esélyét.

5. A kökény fokozza az anyagcserét, méregtelenítő és vértisztító hatású, továbbá magas C-vitamin-, ásványi anyag-, és csersavtartalma is van. A népi gyógyászatban a bőrkiütések megszüntetésére is alkalmazták, de jót tesz a bélhurutnak, és jótékonyan hat az anyagcsere-szabályozó mechanizmusokra, ezáltal általános immunerősítő hatása is van. Érdemes kúraszerűen is fogyasztani, akár turmixként is, méz hozzáadásával.

6. A kökény anyagcsere fokozó és zsírcsökkentő hatása révén a fogyókúrát is hatékonyabbá tudja tenni.

7. A kökény erősítő hatású, így betegségek utáni lábadozás esetén is lehet rá számítani.

8. A kökény segít a szív- és érrendszeri problémák kezelésében, továbbá zsírcsökkentő hatása is van. Kiváló méregtelenítőnek számít. A kökényben nagyon sok rákellenes anyag található.

9. A kökénynek idegnyugtató hatása is van. Segít leküzdeni a stresszt, fogyasztása nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá tesz minket. Ehhez a kérgéből készült teát kell fogyasztani. Tegyünk a szűrőbe 1 kiskanál reszelt kökénykérget, majd öntsük bele egy csésze forrásban lévő vízbe. Hidegen is, melegen is nyugtató hatással bír.

10. A kökényben sok olyan vitamin található amelyek a bőrünkért, valamint a hajunk egészségéért felelősek, így táplálják és regenerálják azt.

11. Ez a gyümölcs enyhíti a vese-és hólyagbántalmakat, segít megtisztítani a bőrt és eltüntetni a pattanásokat, de még sebgyógyító hatású is.

Legyen a kertedben is kökény

Habár a kökény nagyon agresszív, és kellemetlenül tüskés cserje, kora tavasszal gyönyörűen mutat hófehér virágaival, és a termése is igazán finom és egészséges, így hát érdemes a kertben is tartani belőle. Mivel azonban a kökény akár négy méter magasra is képes megnőni, ha az ültetés mellett döntünk, ennek megfelelően kell neki helyet választani a kertben.

kökény

A kökény igazán finom és egészséges gyümölcs. Fotó: Pixabay

Bár növekedése lassú, maga a növény hosszú életű. A rövid hajtások tövisben végződnek. Gyökerei messzire kúsznak, kérge sötétszürke, később pedig meg fog repedezni. Kis méretű leveleinek fonákja rendszerint molyhos.

Rendkívüli sarjképző hajlama miatt nem sokan vágnak bele a termesztésébe. A kökény jól tűri a szárazságot, és a talaj kémhatására sem igényes. Azonban kedveli a  humuszban és a tápanyagokban gazdag, enyhén meszes talajt. Termesztésére a középkötött vagy a kötött talaj a legalkalmasabb.

Téli fagytűrő képessége kiváló. Azonban korai virágzása miatt a késő tavaszi fagyok veszélyeztethetik a termését. A kökény és a szilva közeli rokonsága miatt a rajtuk található kártevőik és kórokozóik is hasonlóak.

A legjobb, ha 5 x 3 méterre telepítjük egymástól a növényeket, és úgy kezeljük, mint a szilvafákat. A várható termésmennyiség 8-11 kg. A korona kialakítását is a szilvához hasonlóan kell végezni. Nagyon fontos az őszi lemosópermetezés. A legfőbb kártevői a szilvamoly és a poloskaszagú szilvadarázs. Egyéb betegségei ellen különböző réz- és kén tartalmú szerek permetezésével lehet védekezni.

Kökényben gazdag őszt kívánunk!