November hónapot a népi hagyományban Szent András havának, Nyilas havának, enyészet havának vagy őszutó hónak nevezik.

Mezőgazdasági szempontból október 31-éig szokás volt befejezni a szántóföldi munkálatokat, a betakarítást éppúgy mint a vetést, a termést el kellett raktározni a hosszú, hideg télre, mert a természet nyugovóra tér. Ettől kezdve a ház körüli munkák kerültek előtérbe, morzsolások, fonások, ám a jeles népi- és egyházi ünnepeken tilos volt fonni, úgymint Borbála és Luca napján, valamint Karácsony mindkét napján.

Mindenszentek napja és Halottak napja
Mindenszentek napjához ma ismert vallási vonatkozása mellett népi, gazdasági hagyományok is fűződnek. Ekkor volt a cselédfogadás, bíróválasztás napja, de egyben időjárásjósló nap is.
Aki meg akarta tudni, hogy milyen tél várt rá, november elsején kiment az erdőbe és levágott egy bükkfaágat. Ha az ág belül száraz volt, akkor enyhe telet lehetett várni, ha pedig nedves, akkor hideget, sok hóval.

Magyarországon a két egymást követő ünnephez kötődő szokások széles körben élnek a nem katolikusok között is. A régi magyar népnyelvben „lölkök napja” (lelkek emlékezete) elnevezése volt. A protestánsok régebben nem gyújtottak gyertyát, csak a reformáció emléknapján október 31-én mentek ki a temetőbe, mindenszentekkor vagy halottak napján nem. Mára az ünnepkör a protestáns magyar közösségeknél három-, négynaposra bővült, és november elsején és/vagy másodikán is kimennek a sírkertbe. Sokan gyertyát is gyújtanak.

November 1. Mindenszentek napja
Az ünnep vallási szempontból a katolikus egyház összes üdvözült lelkének emléknapja. Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) ünnepe feltehetőleg a IV. századból ered, de időpontja akkor még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnapon volt. (Ezt a napot a görög egyházban ma is a Szentek Vasárnapjának nevezik.)
Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppé azonban IV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től munkaszüneti nap.

Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a "temetők nagy keresztjénél", a "mindenki keresztjénél" elimádkozzák a mindenszentek litániáját és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein régebben harangoztattak is a család halottaiért. A sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el nálunk, német katolikus hatásra. E szokást nem csak a katolikusok, hanem a protestánsok és a nem hívők is átvették. Mivel a krizantém fehér és színes változatai Mindenszentek és Halottak napja körül nyílnak, Magyarországon leginkább ez a virág az, amivel a sírokat díszítik. Az Ipoly menti falvakban, ha valaki nem tud elmenni a temetőbe az otthon gyújt gyertyát a halottja tiszteletére. Régebben azt figyelték, hogy kinek ég el hamarabb a gyertyája, mert a népi hiedelem szerint az hal meg előbb a családban akié előbb elalszik. Vannak, akik a gyertyagyújtás szokásáról kereszténység előtti eredetet feltételeznek. Ők azt tartják, hogy azért gyújtanak lángot a sírokon, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak a gyertyák lángja mellett, illetve, hogy visszataláljanak sírjaikba, és ne nyugtalanítsák az élőket.

A temetők jellegzetes virága ebben az időszakban is a krizantém – fotó: Pixabay

November 2. Halottak napja
A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológialag a szenvedő Egyház (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek főünnepet követő ünnepnap. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából - általános felekezetektől független - az elhunytakról való megemlékezés napjává.

A holtak tiszteletének szánt, róluk megemlékező ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia néven, ekkor február 22-én minden római család megülte a caristiát, a kölcsönös szeretet ünnepét, s egymást megajándékozva, vidámsággal oldották föl a feralia komorságát. A holtakról való megemlékezés az ókereszténység kora óta, a 3. századtól minden liturgiában megtalálható a Szentmisében. A katolikus egyházban először 998-ban ünnepelték önálló ünnepként. Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is. Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, a 14. században vált hivatalossá.

Az elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Vigasztalást nyújt a hátramaradottaknak, hogy így tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. A halottak napi gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak.