Ha a sertések lakókörnyezetét a viselkedési sajátosságaik szerint alakítjuk ki, azaz az etető- és itatóberendezéseket, a trágyázási és pihenési zónákat a természetes viselkedési formákkal összhangban helyezzük el, rengeteg takarítási munkát, almozásos tartás esetén pedig alomanyagot, illetve a higiéniai viszonyok könnyebb fenntartása miatt gyógyszerköltséget spórolhatunk meg. A bélsár- és a vizeletürítés természetes lokalizálásával, minél kisebb felületre szorításával jóval kisebb lesz az istállóban a károsanyag-kibocsátás (ammónia és üvegházhatású gáz emissziója), valamint a bűzterhelés mértéke, ezzel párhuzamosan a szerves trágya beltartalmi értéke jelentősen javul.
A sertések pihenőtere a lakóterület központi tere, ami mindig száraz, lehetőleg rejtett rész legyen, az itatóterek és a táplálékban gazdag etetőterek közelében, de nem feltétlenül kell, hogy érintkezzen azokkal. Az itatóterek sokszor a hőszabályozás és a testápolás helyszínéül is szolgálhatnak (dagonyázás). A vizelet- és bélsárürítés természetes körülmények között nem történik a pihenőtéren, hanem az aktív zónákra korlátozódik, a lakókörzet szélein a legjellemzőbb. Ezeket az ismereteket használjuk fel a sertéstartás tervezésekor.
Alommentes tartás esetén a részleges rácspadló szakszerű alkalmazása a teljes rácspadlóhoz képest – sertéskorcsoportoktól függően – 15-35% mértékben képes csökkenteni az ammóniaemissziót – forrás: Pixabay
Mesterséges környezetben a fakkok kialakítása lehetőleg ne szabályos négyzet, hanem téglalap alakú legyen. A trágyázótér stabilabb fenntartása érdekében, hogy a pihenőtér ne szennyeződjön, érdemes a fakkokat úgy tervezni, hogy a trágyázótér az egyik rövid oldalra kerüljön, az istálló hűvösebb részére, például fal mellé, ablak alá. Ezen terület felett helyezzük el az itatókat, hogy a csurgalékvíz közvetlenül ide folyjon. A sertések hűvös, nedves helyen ürítenek szívesen. Az etetőberendezéseket ne közvetlenül a trágyázótérre helyezzük, így kevésbé szennyeződik a takarmány, viszont a trágyatérhez közel, mert evés közben is előfordul, hogy ürítenek a sertések, főleg, ha kombinált vagy nedves etetést alkalmazunk.
Ami a padozatot illeti: tömör padozat felett kevesebb a takarmánypazarlás. Részleges rácspadlós technológia esetén tehát a trágyázótér padozata legyen rácsos, az etető- és pihenőtér pedig tömör. Az aktív területek fölött (trágyázó- és itató-, valamint etetőtér) érdemes erősebb megvilágítást alkalmazni, ezek fölött elhelyezni a világító testeket. A sertés sötétben nem lát jól, világosban szívesebben végzi aktív tevékenységeit, a gyengébben megvilágított részeken szívesebben pihen, rejtőzködik. Az előzőkből következik, hogy a pihenőtér a trágyatértől legtávolabb kerüljön, nem baj, ha kissé gyengébb fényviszonyok mellett, lehetőleg tömör padozatra.
A funkcionális terek stabil fenntartásához nagyon fontos, hogy a teremhőmérséklet az évszakok és napszakok során a lehető legállandóbb legyen az egyes pontokon. Mivel a sertés nem tud izzadni – kevés számú izzadságmirigy csak a hónaljrészeken található –, amellett, hogy nyálkahártyán keresztül lihegéssel igyekszik megszabadulni a felesleges hőtől, elsősorban kontakt hőleadásra képes, melynek következtében a komfortzóna feletti hőmérséklet esetén hűvös, nedves helyet keres lefekvésre. Ilyenkor fekszenek a trágyázótérre, szennyezik a testfelületüket, majd a pihenőteret, végül az egész lakókörzetet, ezzel rontva az istálló levegőminőségét, növelve az emissziót.
Ma már azonban tudjuk, hogy alommentes tartás esetén a részleges rácspadló szakszerű alkalmazása a teljes rácspadlóhoz képest – sertéskorcsoportoktól függően – 15-35% mértékben képes csökkenteni az ammóniaemissziót, elsősorban azzal, hogy csökkenthető a trágyatároló emittáló felülete.
Forrás: allattenyesztok.hu
_fill_540x300_0.jpg)
