A karácsonyfa a karácsony legszebb díszlete. Sőt, jóval több, mint dísz. Már a beszerzése, a feldíszítése is régi, szép emlékeket idéz, és nincs is annál jobb, mint amikor az ember olyan szerencsés, hogy minden szerette ott lehet vele, és együtt nézhetik a karácsonyfa varázslatos fényeit.
A karácsonyfa, habár igen szúrós a természete, és gyakran folyik belőle a gyanta, ráadásul még a tűlevelei is hullanak, töretlen népszerűségnek örvend karácsonykor. Nem is csoda, hiszen a csodás látványával és illatával igazi karácsonyi varázslatot hoz az otthonunkba. Körbeálljuk a szeretteinkkel, és sokkal szebbek az esték, amikor a karácsonyfa fényénél beszélgethetünk.
Minden évben az ideit látjuk a legszebbnek és meghatódva nézzük, majd egy pillanat alatt belopja magát a szívünkbe, és elfelejtjük neki, amikor még tavasszal is belelépünk a tűleveleibe, vagy amikor szokás szerint a faragásakor nem csak a törzse, hanem a kezünk is veszít a térfogatából.
Egészen más lesz a kedvünk, ha felkapcsoljuk a kis izzóit, és ha az otthonunkba lépve megérezzük a csodálatos fenyő illatát. A karácsonyfa felidézi a régi ünnepeinket, a családi emlékeket, azokat a szeretteinket, akik már csak a szívünkben lehetnek velünk, és így a karácsony megtestesítője. De vajon miért kerül egy fa a nappalinkba? Ismerd meg a karácsonyfa történetét.
A karácsonyfa története
A karácsonyfa karácsonyi szimbólum, az ünnep nélkülözhetetlen kelléke. Az első karácsonyfát Németországban díszítettek fel a 16. században. A karácsony ugyan keresztény ünnep, amely alkalmával a hívek Jézus Krisztus születését ünneplik, azonban napjainkban az egész világon tartják, vallástól függetlenül is. Magyarországon az első karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő állította, Martonvásáron levő birtokán, 1824-ben.
Az örökzöldek tisztelete már a germán, a római, az egyiptomi és a kelta kultúrákban is ismert volt, ám itt még ágakat és koszorúkat használtak. Az ókori népek a téli napfordulót december 25-én, a napistenek születésnapjaként ünnepelték. De a fák tisztelete is régről ered. Középkori szokás volt, hogy egy fiatal fát vágtak ki, amikor valaki fiatalon veszítette el az életét, és új fát ültettek egy új élet világrajövetelekor is.
A karácsonyfát december 24-én díszítjük fel. Fotó: Pixabay
Az első feljegyzés a karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból, a 15. század végéről. Ezt a fát még almával és ostyával díszítették. Az első karácsonyfa árusításról 1521-ből, Sélestat városából értesülhettünk, míg az első, gyertyával díszített karácsonyfa az 1660-as években díszítette valakinek az otthonát.
Bécsben az első karácsonyfát az Arnstein bankárcsalád házában állították fel, 1814-ben. Ez annyira furcsa volt akkoriban, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla. Ahogy pedig eljött a XX. század eleje, egyre több otthonban állítottak fát karácsonykor.
Bár hazánkban először, ahogyan ezt egy 1554-ből származó történelmi jegyzetből megtudhatjuk, karácsonyfának a földesúrnak karácsonyi adóként beszállított tüzelőt nevezték, idővel nálunk is elterjedt a valódi karácsonyfa állítása. Kezdetben a német ajkú városi lakosság körében terjedt el, majd országszerte népszerűvé vált. Volt, aki egy ágat, volt, aki egy egész fát díszített fel. Így az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. A hatvanas években az adventi időszakban Pesten már fenyővásárok voltak.
Az aradi Alföld című újság 1862-ben arról számolt be, hogy Deák Ferenc részére karácsonyfát állítottak egy nőnevelő-intézet növendékei, melynek ágain egy-egy általuk készített kézimunka függött. De Jókai Mór A koldusgyermek című, karácsonyi tárgyú elbeszélésében is említést tesz a karácsonyfáról.
Ez a hagyomány azóta is él, és a legtöbb magyar családban december 24-én állítják a fát, majd vízkeresztkor, január 6-án bontják le azt. Oroszországban, Észtországban, Litvániában és Lettországban csak szilveszterkor szokták felállítani a karácsonyfákat, míg az Egyesült Királyságban már jóval karácsony előtt, akár már októberben is állnak a fák a nappaliban.
A karácsonyfa díszei
A karácsonyfa díszítésének szokása a 16. században indult el. Ekkor leginkább a természetben megtalálható terményeket, almát és diót használtak, majd kiegészítették ostyával, mézeskalácsból készült figurákkal, és fából és textilből készült díszekkel. A 19. század végén már megjelentek a csillogó karácsonyfadíszek, melyeket üvegdíszekkel egészítettek ki. Az első üvegdísz 1848-ból származik, Németországból, majd hamar megkezdődött az ipari méretű gyártás is.
A fa tetején található dísz a csúcsdísz. Ez régen csillag alakú volt, és a betlehemi csillagot jelképezte. Később ezt felváltotta egy toronyra emlékeztető, díszes forma, de manapság akár angyal, vagy egy masni is díszítheti a fa csúcsát. A karácsonyfa elképzelhetetlen a gömbök nélkül, melyek az almát hivatottak helyettesíteni és jelképezni. Manapság már rengeteg színben, formában és különféle anyagokból készülnek karácsonyfadíszek.
Míg korábban a karácsonyfa kivilágítására leginkább gyertyákat használtak, manapság ezt már felváltották a különféle egy- vagy sokszínű, villogó, zenélő izzósorok. A csillagszóró sem veszített népszerűségéből. Az, hogy mennyi ideig csodálhatjuk a csillagszórót, a hosszától függ. Ahhoz, hogy csodás csillagokat szórjon, egy tartályban összekevernek bárium-nitrátot semleges kémhatású bórsavval, amelyhez végül kukoricalisztet adnak. Ez az összetevők megkötésében segít. A vasreszelék adja a csillagszóró arany színű fényét, majd alumíniumport adnak hozzá.
Míg korábban a karácsonyfák színesek voltak, és megtalálhatóak voltak rajtuk a családban korábban használt díszek, manapság leginkább az egyszínű, vagy két színnel díszített fák az igazán divatosak. Ezeknek a színvilága általában illeszkedik a lakásban megtalálható, egyéb karácsonyi dekorációk színéhez. A legnépszerűbbek az arany–piros, piros–fehér, ezüst–fehér vagy az ezüst–kék variációk.
A karácsonyfát díszítő színes girlandok, szalagok, láncok és angyalhajak a paradicsomi fára tekeredő kígyót jelképezik. Igazi magyar jellegzetesség a szaloncukor. Ezt selyem- és sztaniolpapírba csomagolják. A szaloncukor őse a fondant-cukor volt, amit túltelített cukoroldatból, felfőzéssel készítettek. A franciák a 14. században kezdték el készíteni, tőlük német bevándorló cukorműves mesterek közvetítésével, a 19. század első harmadában érkezett Magyarországra.
Hazánkban a szaloncukrot kezdetben kézzel készítették, azonban a 19. század végén már az első fondant készítő gépek segítették a tömeges gyártást. Az első gyárat Stühmer Frigyes, hamburgi cukrászmester alapította, ahol a Gerbeaud cukrászda számára készítette karácsonyi finomságait.
Jókai szalonczukkedlinek nevezte a szaloncukrot. 1891-ben jelent meg Hegyesi József A legújabb házi czukrászat című kézikönyve, amelyben tizenhétféle szaloncukrot írt le. A cukrászdák ekkor a szaloncukrokat közvetlenül a készítőtől vásárolhatták meg, a megrendelő által meghatározott ízben.
Gyerekkorunkban még nagyon is jellemző volt, a szaloncukor csomagolásánál a ma már kevéssé ismert rojtozás. A híres cukrászdákban az inasok feladata volt a rojtozó gép működtetése. A formákat átszitált rizslisztbe mártották, ezután öntötték a folyékony, főzött cukormasszát a mélyedésbe. A cukor megdermedése és megszáradása után csomagolták a szaloncukrot.
A műfenyő története
Napjainkban egyre elfogadottabb a műfenyők használata. Ezeket elég egyszer megvásárolni, így nem kell bajlódni minden évben a beszerzésükkel, a talpba történő faragással, és a lehulló tűlevelekkel sem. Bár a természetvédelem is fontos szempont a vásárlásukkor, azért azt érdemes tudni, hogy a karácsonykor megvásárolható fenyőfákat kifejezetten erre a célra ültetik, olyan tő- és sortávolságra, hogy azok semmiképp sem élhetnék meg azt, hogy igazán nagy fenyőfákká nőhessenek.
Az első műkarácsonyfák Németországban jelentek meg a 19. század folyamán, és libatollból készültek, amelyeket zöldre festettek. Azóta persze sokat fejlődött a műfenyők gyártása. Először 2D típusú fenyők jelentek meg, vagyis 2–3 mm széles műanyag lapokat vágtak fel és fűztek be a fenyő drótágaiba. Azonban nagy volt az igény a minél természetesebb megjelenésű fák iránt, így hamarosan elkészültek a 3D típusú fák is, amelyek levele nagyon hasonlít a valódi tűlevélhez.
Mindegy, melyik fenyőt választjuk, az ünnepivé teszi otthonunkat. Fotó: Pixabay
A fenyőválasztás szempontjai
- A lucfenyő sokak szerint az igazi karácsonyfa. Legalábbis a legtöbb filmben és képeslapon ez a fa szokott szerepelni. Erőteljes, gyantás illata sokak számára a karácsony illatát jelenti, ezért is nem volt kérdés hosszú évtizedeken keresztül, hogy milyen karácsonyfát válasszunk. Egyértelmű volt, hogy az csakis luc lehet. Azonban van egy nagy hátránya is, mégpedig, hogy alig díszítettük fel, máris hullatni kezdi a tűleveleit. Viszont, még a nyáron is felidézhetjük a karácsony hangulatát, amikor takarítás közben rálelünk egy tűlevélre.
- A nordmann fenyő a Kaukázusban őshonos. Napjainkban az egyik legnépszerűbb karácsonyfa fajta. Ennek az lehet az oka, hogy igazán szép, szabályos formája van, viszont cserébe le kell mondanunk a jellegzetes fenyő illatról. A szép alakját nem minden esetben a természetnek köszönheti, hiszen az ültetvényeken folyamatosan metszik. Lombozata sötétzöld és fényes. Tűlevelei 3-4 cm hosszúak és cserében azért, hogy nem illatozik túl erősen, tűleveleit is alig hullatja.
- A Sziklás-hegységből, Észak-Amerikából származó ezüstfenyő szintén nagyon népszerű, amikor a karácsonyfa választásról van szó. Levelei ezüstös tónusúak és nagyon szúrósak. A rajtuk lévő viaszréteg akadályozza meg, hogy gyorsan lehulljanak. Ezért is nagyon népszerű, hiszen csodálatos színe van, és nagyon tartós.
- A Fraser-jegenyefenyő nagyjából 2,5 cm hosszú, puha, ezüstös zöld tűlevelekkel büszkélkedik. Ágai elég ritkák, így nagyon könnyű feldíszíteni. Viszont elég erősek is, így a nagyobb díszeket is könnyedén elviselik. Nehezen hullatják le tűleveleiket, de ehhez vízre van szükségük.
- A balzsamfenyő sötétzöld színű, rugalmas ágakkal rendelkezik. Szintén nagyon tartós, és ráadásul még nagyon kellemes fenyőillattal is betölti a szobát. Habár nehezebb díszeket nem ajánlott feltenni rá, ezért mutatós formájával, sokáig fennmaradó tűlevelekkel és kellemes fenyőillattal kárpótol minket.
- A simafenyő Észak-Amerika keleti részén őshonos. Hazánkban még nem igazán ismert. Hosszú, puha tűleveleiből szívesen készítenek koszorúkat és girlandokat, azonban dús levelei miatt nehéz feldíszíteni. Megfelelő vízellátás mellett nagyon tartós.
- A közönséges duglászfenyő puha, világoszöld levelei miatt ideális választás. Azonban a belső ágakhoz nehéz hozzáférni, így díszítése nem egyszerű. Emellett még hullik is, így ha ezt a fajtát választjuk, azt mindig tegyük vízbe.
- A feketefenyő különleges, sötét levelei miatt kapta ezt a nevet. Nagyon szép és nagyon tartós, hiszen még a legmelegebb szobákban sem hullajtja el a leveleit. Az illata pedig az egész lakást betölti a karácsony csodálatos illatával.
- Az erdeifenyő az egyik legnépszerűbb fenyőfajta. Ennek oka, hogy a melegben is kevéssé hullatja tűleveleit. Szabálytalan ágai miatt nincs meg az a klasszikus karácsonyfa alakja, levelei pedig nagyon szúrósak, ráadásul gyakran folyik belőle gyanta
Akármilyen karácsonyfa mellett döntünk, a lényeg, hogy igazán meghitt legyen a karácsonyunk. Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánunk!
