A június-július magával hozza a természet kincsestárának legizgalmasabb képviselőit – köztük azokat a gyűjthető gyógynövényeket is, amelyekről eddig még nem volt lehetőségünk beszélni – írja az egy.hu szerzője Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, kertészmérnök.
Somkórófű – fotó: pixabay.com
Somkórófű (Melilotus officinalis)
Az orvosi somkóró egy Európában honos gyógynövényfajunk, amit a népnyelvben királyfűnek, kőherének, medvefűnek, mézkerepnek, molyfűnek de bucskórónak is neveznek. Főként gyomtársulásokban, utak és szántók szélén, legelőkön vagy folyók mentén fordul elő: májustól késő őszig virágzik.
Gyógyhatása kiemelkedő: tartalmaz 0,5-1% kumarinszármazékot, flavonoidokat (kvercetin és kempferol), melilotosidot, fenolkarbonsavakat, oleanolsav-típusú szaponint és szaponinszármazékokat. Elsősorban a vénás keringési zavarok és a nyirokelégtelenség kezelése során használják: gyakori összetevője azoknak a készítményeknek, amelyeket a visszér, az ödéma és az aranyér kezelésére fejlesztettek ki. Vénafal erősítő és érvédő tulajdonságokkal rendelkezik, véralvadásgátló hatást fejthet ki és szabályozza a májműködést is – írja a szakirodalom.
Felhasználható emésztési zavarok kezelésére, de a vízhajtó készítményekben is alkalmazzák. Külsőleg ajánlják szembántalmakra, zúzódásra, rándulásra és felszíni vérzés esetén. Készíthetünk belőle borogatást: ehhez 20 g szárított virágos hajtásvéget egy deciliter vízben kell forralni körülbelül 15 percig. A kész főzetbe bele kell mártani egy vászondarabot, és ezzel kell borogatni a kezelendő felületet, naponta 2-3 alkalommal.
Semmiképpen ne felejtsük el, hogy ismert ellenjavallata is: elfogyasztásakor az állatoknál mérgezéseket figyeltek meg, és kumarin tartalma miatt szerepel az OGYÉI Tudományos Tanácsadó Testülete által élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények listáján is. Elfogyasztása előtt célszerű elolvasni, hogy kinek ajánlott és kinek nem ajánlott: például várandósság esetén nem alkalmazható.
Orvosi pemetefű – fotó: Wikipédia
Pemetefű (Marrubium vulgare)
Az orvosi pemetefű egy, az útszéleken fellelhető évelő növény, amit ha kertünkbe is betelepítünk, évekig ajándékoz meg bennünket különleges gyógyhatásaival.
A népi gyógyászatban alkalmazták emésztési zavarok és étvágytalanság esetén, de hatásos volt erős köhögés és légúti gyulladások esetén is. Virágos hajtásvégeit javasolják epehajtóként, külsőleg pedig gyógyítja a fekélyeket és nehezen gyógyuló sebeket.
Ha valaki eddig még nem találkozott vele, ne lepődjön meg azon, hogy egy kifejezetten keserű gyógynövényről van szó. Érdemes a jól bevált finomított felhasználásokkal kezdeni az alkalmazását: főzhetünk belőle szirupot és cukrot is. A sziruphoz a friss növényt és a cukrot kell egymásra rétegeznünk egy jól zárható üvegbe, hetekig állni hagyni, és mikor a cukor elolvadt, már kész is van a gyógynövényszirupunk. Szűrjük le, és tároljuk hűtőben!
Az idősebb generációk számára ismert a Réthy Béla békéscsabai gyógyszerész által életre hívott pemetefű cukorka, amely gyermekek tízezreinek nyújtott segítséget.
Ha emésztési panaszokat akarunk enyhíteni vele, akkor fogyasszuk a forrázatát étkezések előtt, ha más jellegű probléma miatt választottuk, akkor ihatjuk étkezésektől függetlenül is.
Alkoholos kivonat is készíthető belőle: a frissen szedett leveleit három hétig vodkában vagy a megfelelő százalékú alkoholban kell áztatni, majd leszűrni, napi háromszor 20 cseppet vehetünk be belőle, az étkezések előtt fél órával (az alkoholtartalommal számolni kell)
Megfelelő adagokban felhasználva nem ismert mérgező hatása, de a túlzott fogyasztásával vigyázzunk, mert marrubiin tartalma miatt nagy mennyiségben szívritmuszavart okozhat. Emiatt 12 éves kor alatt, és várandósság esetén a fogyasztása nem ajánlott.
Közénséges aggófű – fotó: Wikipédia
Aggófű (Senecio vulgaris)
A közönséges aggófű vagy pihésfű a tarlókon és a nitrogénben gazdag talajú kertekben elterjedő őshonos gyógynövény, aminek a virágzásában májustól szeptemberig gyönyörködhetünk.
Népies nevei a boszorkánytalp, gelyvafű, hájas fű, üszögőr, keresztgyökér, rontófű, pihivirág vagy éppen a szöszösfű. Az idehaza megtalálható összes aggófű, vagyis az aggófűnemzetség összes faja szerepel az OGYÉI Tudományos Tanácsadó Testülete által élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növények listáján.
Ennek oka a telítetlen pirrolizidin alkaloid (pl.: szenecionin) tartalmuk, ami a szakértői állásfoglalások szerint karcinogén, genotoxikus és hepatotoxikus lehet, azaz fennáll a lehetősége, hogy nagy mennyiségű és/vagy tartós fogyasztás esetén rákkeltő, megváltoztatja a DNS által tárolt genetikai információkat és májkárosító hatást idézhet elő. Emiatt a mezőgazdaságban veszélyes gyomként kezelik, és minden eszközt bevetnek, hogy eltávolítsák a művelt területről.
A pirolizidin alkaloidok olyan kémiai vegyületek, amelyekkel a növények igyekeznek védekezni a növényevők ellen, de ha az állat mégis elfogyasztja, túladagolás esetén akut májelégtelenséget okozhatnak.
Az aggófű ennek ellenére is a gyógyszeripar számára kiemelten fontos alapanyag, mert görcsoldó, vérnyomáscsökkentő, vérzéscsillapító és fájdalomcsillapító hatással rendelkezik.
Az aggófű belsőleges fogyasztása semmiképpen nem ajánlott - külsőleg ülőfürdőbe és borogatásoknál azonban kifejezetten áldásos hatású gyógynövény. Enyhít az aranyeres panaszokon, a belőle készült borogatás vagy kenőcs enyhítheti a viszketést, a gyulladást és a bőrpírt, segíti a sebgyógyulást és csökkentheti a fertőzés kockázatát is. Természetesen az előírásoknak megfelelő alkalmazás esetén.
A természet patikája rendkívül változatos, számos panaszunkra kínál gyógyírt. Fontos azonban, hogy a gyógynövények gyűjtése és felhasználása nem játék, Így soha ne alkalmazzunk olyan növényt, aminek nem vagyunk tisztában a pontos hatásaival és adagjaival,
