Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos szerdán a Kossuth Rádióban nyilatkozott arról, hogy ugyan a fertőzéssel érintett négy állattartó telepen sikeresen befejeződött az állomány felszámolása, ám ez nem jelenti azt, hogy a járvány teljesen megszűnt volna. Hangsúlyozta: a vírus terjedésének megállítását csak akkor lehet kijelenteni, ha a következő két hét során sem mutatkoznak új esetek. A teljes járványmentességet pedig csak három hónap elteltével ismerhetik el újra a nemzetközi szervezetek.


Elmondta: a védekezés jelenleg is intenzíven zajlik. Az állategészségügyi szakemberek eddig 1200 telepről és több mint 750 vadból vettek mintát, amelyek mind negatív eredményt hoztak. Pásztor szerint ez bíztató, de nem ad okot a teljes megnyugvásra. Az állattartókat és a szakhatóságokat is arra kérte, hogy fokozott elővigyázatossággal járjanak el, és szigorúan tartsák be a járványügyi előírásokat.

A vírus megjelenése miatt továbbra is tilos bármilyen, fogékony állatokat bemutató rendezvény vagy vásár tartása. Az érintett területekről származó állatok exportja is tilalom alá esik – kivéve, ha a kijelölt vágóhidakon történő vizsgálat igazolja, hogy az állatok egészségesek. Pásztor Szabolcs szerint a hús így is biztonsággal fogyasztható.

Rusvai Miklós vírusszakértő az InfoRádióban azt mondta: bár a közvetlen fertőzésveszély megszűnt – hiszen az érintett darnózseli és dunakiliti telepeken az állatokat már elföldelték – a vírus nem tűnt el az országból. A rendkívül ellenálló kórokozó akár a fertőzött területek környezetében is fennmaradhat, így a gazdáknak különösen Győr-Moson-Sopron vármegye és a Duna vonalában fokozottan figyelniük kell állataikra.

Rusvai szerint is csak július elején, három hónappal az utolsó fertőzés után lehet kijelenteni, hogy véget ért a járvány. Addig azonban szakaszosan, fokozatosan oldják fel a korlátozásokat. Elismerte a hatóságok, a gazdák és a média szerepét a krízis kezelésében, kiemelve, hogy Magyarországon fegyelmezetten kezelték a helyzetet, szemben például Szlovákiával, ahol tiltakozásokra is sor került.

Forrás: Portfolio.hu, Infostart.hu