A lengyel Szejm – több mint két éves, minden körülményt figyelembe vevő előkészítés után – véglegesen jóváhagyta az úgynevezett Központi Kommunikációs Kikötő (lengyel rövidítéssel: CPK) megépítését az ország középső részén a hozzá kapcsolódó több száz kilométer hosszúságú vasutakkal, gyorsforgalmi utakkal és egy új repülőtérrel együtt.

Ez a létesítmény az ország legnagyobb közlekedési, logisztikai és szállítási csomópontja lesz, és nagy mértékben elősegíti többek között az agrárexport termékek gyorsított átrakodását és tengeri kikötőbe szállítását.

A nagyszabású építkezés óriási készültséget vonultat fel, és a 2030-ig megvalósuló kivitelezéshez mintegy 1.200 hektár termőföld kisajátítására lesz szükség, amihez a jelenlegi földtulajdonosok csak kemény feltételekkel járulnak hozzá.

A gazdák a kisajátított földek hektáráért 3 hektár termőföldet követelnek az ország más területén

A gazdák a kisajátított földek hektáráért 3 hektár termőföldet követelnek az ország más területén – Fotó: Shutterstock

Az érintett agrártermelők pénzbeni kártérítést nem fogadnak el, mivel az adott körzetben az ország leggazdagabb talajai találhatók, és azokból egy talpalatnyi eladó földet sem lehet találni, a gazdák pedig több éve komoly befektetéseket eszközöltek az adott terület talajjavításába és öntözésébe.

Ezért a tulajdonosok a nemzeti földalap körzeti kirendeltségéhez bejelentve, minden kisajátított hektárért 3 hektár termőföldet követelnek az ország más területén.

Az illetékes hatóságok jelenleg teljes kártalanítást ígérnek az érintett földtulajdonosoknak, illetve hangsúlyozzák, hogy a CPK megépítésének hasznát a gazdák is élvezni fogják, termékeik gyorsabb elszállítása révén.

Forrás: topagrar.pl