Ahogy a burgonya, a paradicsom is Amerikában őshonos, onnan került Európába a 16. század közepén. Azonban kezdetben az emberek gyanakodva néztek rá. A paradicsommal szembeni ellenérzések több forrásból eredtek, melyek egy része szinte biztosan babona volt – írja a telex.hu.

Babonák

Az egyik híres boszorkányszakértő, a francia Henry Boguet 1602-ben kiadott démonológiai művében említést tett a repülőkenőcsről, amivel a boszorkányok nemcsak repülni tudtak, de farkasemberré is változhattak. Kortársa, a spanyol Andrés Laguna e kenőcs néhány összetevőjét is összeírta 1545-ben: bürök, nadragulya, beléndek és mandragóra. A négyből három burgonyaféle, közeli rokona a paradicsomnak. Ekkortájt érkezett meg a paradicsom Európába, és sokan találtak hasonlóságot például a nadragulya és a paradicsom növénye és termése között.

A botanikusok véleménye

Kezdetben a tudomány sem rendelkezett megnyugtató válaszokkal. A tudósok gyakran ókori mesterektől fennmaradt forrásokra támaszkodva próbálták magyarázni a világot. A botanika terén az egyik ilyen forrás a 2–3. században élt római görög orvos, Galénosz volt, aki rengeteg növényt kategorizált a műveiben. Ezt a munkát a 16. században is nagyon tisztelték. Azonban Galénosz néhány leírásáról nem sikerült megfejteni, milyen növényre vonatkozik, és azt feltételezték, hogy a görög tudós találkozott olyan fajokkal is, melyekkel a középkor embere nem.

Ezt követően megérkeztek Amerikából az első gyarmatosító hajók többek között furcsa, ismeretlen növényekkel, a botanikusok pedig a régi forrásban említett ismeretlen növényeket próbálták összepárosítani az érkező egzotikus növényekkel. A paradicsommal is ez történt.

paradicsom

Évszázadokkal ezelőtt rejtélyesnek tartották a paradicsomot, és féltek tőle – fotó: Pixabay

A Galénosz által említett egyik növény neve valami farkassal kapcsolatos dolgot jelentett, ebből az évszázadok átírásai során farkasbarack lett. Galénosz szerint ez egy mérgező egyiptomi növény, aminek erős illatú, sárgás leve van, és bordázott, a zelleréhez hasonló szára. Luigi Anguillara olasz botanikus 1561-ben ezt azonosította be paradicsomként. A paradicsomnak erős volt az illata, sárgás is volt (csak a későbbi nemesítésekkel nyerte el mai piros színét), és bordázott szára ugyan nem volt, de hasonlított a "farkasemberré változtató kenőcs" hozzávalóira. Anguillara megállapítását évszázados vita követte.

Costanzo Felici természettudós már 1569-ben kételkedett abban, hogy a farkasbarack és a paradicsom ugyanaz lenne, vagy hogy a paradicsom Egyiptomból származna. Végül Joseph Pitton de Tournefort botanikus írta le önálló fajként a paradicsomot 1694-ben, de a nevét megtartotta: bordázatlan, vörös farkasbarack. A végleges tudományos nevet a svéd Carl von Linné adta 1753-ban.

A paradicsom megosztotta Európa lakosságát. Bizonyos tehetős körökben fogyasztani kezdték, sőt a 16. században már olasz és spanyol receptekben is megjelent a paradicsom, de a legtöbben még mindig kétkedve tekintettek rá, és távol tartották magukat tőle.

Rossz híre miatt Angliában és az angol gyarmatokon az 1800-as évekig csak dísznövényként termesztették. De akadt olyan harvardi orvos az 1850-es években, aki egyenesen a paradicsomot tette felelőssé rengeteg betegségért, mondván, annak hatóanyagai nagyon erősek, és könnyen lehet annyit fogyasztani belőlük, ami már mérgező.

Valószínűleg jelentős részben a nadragulyához való hasonlóságból, a méregtartalomra figyelmeztető félrevezető tudományos leírásokból és a babonás félelemből eredeztethető a paradicsomtól való félelem.

Végül mégis egyre inkább elterjedt egész Európában, mivel könnyű volt termeszteni, és terméseit azok is szépnek tartották, akik nem fogyasztották el. A 19. században a szegényebb rétegek körében igencsak elterjedt, és egyre többen kezdték fogyasztani. Amerikában pedig fordulópontot jelentett a polgárháború, amikor a hadsereg élelmezési problémáit akár paradicsommal is hajlandók voltak orvosolni.