A tiltakozók a belvároson át a parlament épülete elé vonultak, küldöttségüket a szenátusban az ellenzéki többségű felsőházi elnök, Tomasz Grodzki fogadta. A parlament előtt támogató beszédet mondott a tüntetőkhöz az ellenzéki Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, valamint a szélsőjobboldali és az újliberális kispártok koalíciója, a Konföderáció vezető politikusai is.
A szervezők újabb tüntetéseket helyeztek kilátásba (a kép illusztráció) – fotó: Pixabay
A fővárosi taxisok által is támogatott tüntetés kedd délelőtt megbénította a közlekedést Varsó központjában, a szervezők pedig kilátásba helyezték, hogy jövő héten országszerte szerveznek úti blokádokat.
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) által előterjesztett tervezet a szeptemberi alsóházi tárgyalás során feszültséget okozott a kormánytáboron belül. Nem szavazott mellette a két kisebb kormánykoalíciós párt, valamint a PiS egyes tagjai, köztük az azóta leváltott Jan Krzysztof Ardanowski mezőgazdasági miniszter sem. A jogszabályt nem támogató PiS-képviselőket felfüggesztették párttagságukban.
A tervezet az ellenzéket is megosztja: míg a szejmben a többi között a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform hozzájárulásával jóváhagyták, a szintén ellenzéki Lengyel Parasztpárt (PSL) ellenezte ezt. A tervezet szenátusi elvetéséhez a PSL a felsőházi ellenzéki többség megmaradását is köti.
Andrzej Duda elnök jelezte: amennyiben a parlamenti jóváhagyás esetén a jogszabály további sorsáról dönt majd, figyelembe fogja venni a lengyel gazdák helyzetét, valamint az állatvédelmi tényezőket is.