Szombaton, április 19-én rendhagyó húsvéti eseményre kerül sor Pátyon, Telkiben, Budakeszin, Érden és Biatorbágyon, ahol délelőtt 10 és 13 óra között különleges akcióval készülnek a helyi pékségek. Az esemény során a gyerekek húsvéti locsolóverssel fizethetnek a nyúl egyik kedvenc süteményéért. A kezdeményezés célja, hogy életet leheljen a hagyományba, és felhívja a figyelmet a minőségi reggeli fontosságára.


Húsvéti verssel fizethetsz a süteményért

A szervezők három órán keresztül várják a gyerekeket és családokat, hogy egy-egy húsvéti költemény elszavalásával jussanak hozzá a finomságokhoz. Öt helyszínen zajlik majd az esemény:

  • Telki, Nárcisz utca 1.
  • Páty, Árpád utca 29.
  • Budakeszi, Pátyi utca 5.
  • Biatorbágy, Baross Gábor utca 3.
  • Érd, Lőcsei utca 93.

Az akció célja kettős: egyfelől ünnepi hangulatot szeretnének teremteni a családok számára, másrészt a gyerekek táplálkozási szokásaira kívánják felhívni a figyelmet, kiemelve a reggeli szerepét a tanulásban és koncentrációban.


Különleges nyeremény a legszebben szavaló kisdiáknak

A legszebben szavaló kisiskolás díja sem mindennapi: egy teljes éven át minden reggel ingyen reggelizhet a Telki Kovászdában. Ez a jutalom nemcsak a versmondásra ösztönöz, hanem példát is mutat arra, milyen fontos a tudatos táplálkozás már gyermekkorban is.

A lányokra is gondoltak

A szervezők a lányokra is figyelmet fordítanak, számukra mini táncórákat, nyuszis arcfestő partikat és édességdekoráló workshopokat tartanak. Ezek a programok a közös készülődés és az ünnepi hangulat megteremtését célozzák, vallási hovatartozástól függetlenül.

Újjáéledő hagyomány – közösségi élmény

Kovács Bianka cukrászmester, az esemény egyik szervezője szerint a húsvéti hagyományok ma már egyre kevésbé részei a családi életnek. A fiúk nem tanulnak verseket, a lányok nem várják a locsolókat, és az ünnep csendben telik. A kezdeményezés célja, hogy ez változzon, és újra közösségi élménnyé váljon a húsvét.

Bianka szerint az ünnepi étel hiánya sem feltétlenül pénz kérdése, hanem hozzáállásé. A sütemények és piros tojások szeretetet, összetartozást jelentenek, az ünnepi alkalmak pedig lehetőséget adnak a generációk közötti kapcsolatok megerősítésére.

Indexkép: Pixabay