Közhelynek tűnhet, de igaz: az emberi tevékenység alaposan felforgatja a természet rendjét. Az egyik legjobb példája ennek az aranysakál, más néven nádi farkas vagy toportyán, amely a XX. század közepére eltűnt hazánkból, ám a 2000-es évekre újra megjelent – sőt, mára túlszaporodott. De vajon örüljünk neki vagy tartsunk tőle?
Egy háború hozta vissza a Kárpát-medencébe
A faj eltűnését az emberi tájátalakítás – erdőgazdálkodás, folyószabályozás – okozta, az utolsó példányt 1942-ben ejtették el Magyarországon. A délszláv háború azonban a '90-es években újra észak felé sodorta az állatot, és megkezdődött az újbóli megtelepedése. Ez a folyamat annyira sikeres lett, hogy a korábban védett státuszú faj mára vadászhatóvá vált.
Zalában 15 év alatt megtízszereződött a kilövések száma
Győrvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezetének titkára, a Vadászszövetség megyei fővadásza szerint a rókánál nagyobb, a farkasnál kisebb csúcsragadozó kiválóan alkalmazkodik: 2006-ban még csak egy példányt ejtettek el a megyében, 2021-ben már 300-at – és ez csupán a regisztrált állomány egy része. Az aranysakál opportunista faj: megeszi az apróvadat, rágcsálókat, de az emberi hulladékot is.
Okos, együttműködő, alkalmazkodó – nem véletlenül szaporodik ilyen jól
A sakál falkában él, vadászik és nevel utódot, szociális és tanulékony. Megtanulja elkerülni a veszélyes helyeket, megfigyeli a vadak szokásait – például tudja, hol borjaznak a dámszarvasok – és ezekre a területekre célzottan tér vissza, akár borjakra vadászni. E viselkedésének már kézzelfogható hatása van a somogyi vadállományra.
A szemét is vonzza – és új hibrid veszélyekkel is szembesülünk
Zalaegerszeg környékén, például Búslakpusztán vagy a csácsi arborétumban nem ritka látvány a szeméttelep körül ólálkodó sakál. Az emberi szemetelés, ételhulladék vonzza őket – így a mezőgazdasági területek közelében is egyre gyakrabban jelennek meg.
Megdöbbentő, de már hibridizációra is van példa: az aranysakál kóbor kutyákkal párosodhat, így olyan egyedek születhetnek, amelyek öröklik az emberhez szokott viselkedést – bátrabban jelennek meg lakott területeken.
Kell-e félnünk az aranysakáltól?
Győrvári szerint az állat nem veszélyes az emberre, de semmiképp sem házi kedvenc. Nem tűri a közelséget, nem keresi az ember társaságát. Jelenlétének nyoma könnyen felismerhető: mind a mellső, mind a hátsó lábain a két középső ujj talppárnája hátul összenőtt.
Hasznos vagy kártékony? Megoszlanak a vélemények
A mezőgazdaság számára részben hasznos lehet, hiszen a rágcsálókat, pockokat fogyasztja – viszont a vadgazdálkodás számára komoly kihívást jelent: ritkítja a dámborjakat, őzgidákat, vadmalacokat. A rókát is kiszorítja, melynek populációja az utóbbi években amúgy is csökken – részben a prémvadászat visszaszorulása, részben az átgondolatlan állatvédelmi kampányok miatt.
Az aranysakál tehát egyszerre lehet hasznos és veszélyes. A túlszaporodás megfékezése emberi feladat, de a probléma gyökere a természet átalakításában, a hulladékgazdálkodás hiányosságaiban és a ragadozók ökológiai szerepének figyelmen kívül hagyásában keresendő.
Forrás: Zaol.hu
Indexkép: Wikipedia
