Az Országos Magyar Vadászkamara elnöksége augusztus 27-i ülésén elfogadta a vadgazdálkodó szervezeteknek biztosított fejlesztési forrásokhoz kapcsolódó pályázati kiírást és annak mellékleteit. A 2025/2026-os vadászati évi projektekre ismét 500 millió forint összegig pályázhatnak a vadgazdálkodó szervezetek, pályázatok benyújtására az október hónap áll rendelkezésre.

A pályázati csomagot a Vadászkamara Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának javaslatai alapján fogadta el az elnökség. Az előző évben szerzett tapasztalatok és a beérkezett észrevételek egyrészt a korábbi célterületek visszaállításával, másrészt a pályázati lehetőségek körének bővítésével, valamint a bírálati rendszer racionalizálásával kapcsolatban fogalmazódtak meg.

A leglényegesebb változások:

  • a korábbi évben szüneteltetett célterületeket (2/1 fás szárú szegélyek és a 2/6 fácán és fogoly állomány fejlesztése) visszaállították
  • valamennyi célterület esetében a fajlagosan elszámolható legmagasabb pályázati költség meghatározását kivezették (hektáronként, létesítményenként, madaranként, stb.), ebből adódóan minden esetben egyedileg szükséges elbírálni a munkafolyamatok szükségességét és a költségelemek arányosságát
  • az élőhelyfejlesztéses célterületek esetében minden esetben kötelező műholdas képet mellékelni a megvalósítani kívánt létesítmény helyéről (csenderes, vadföld, itatóhely)
  • csapdabeszerzésre csak az pályázhat, aki 2018-óta legfeljebb két alkalommal nyert el támogatást a célterületre
  • csapdák működtetésének költsége nem, csak a csapdajelzők beszerzése támogatott
  • a fácán mellett csak a szürke fogoly kotlósos nevelése támogatható, vörös fogoly nem

drón

Az élőhelyfejlesztéses célterületek esetében minden esetben kötelező műholdas képet mellékelni a megvalósítani kívánt létesítmény helyéről (csenderes, vadföld, itatóhely) – forrás: Pixabay

Önrész mértéke:

– Áfa-körös vadászatra jogosultak esetében 40 %

– nem Áfa-körös vadászatra jogosultak esetében 30%

A pontrendszerben még nagyobb hangsúlyt kap a bíráló pontozása (az eddigi bíráló által adható 20 szakmai pont helyett 30 adható) annak érdekében, hogy a különböző pontértékű célterületek között biztosítható legyen az értékesebb pályázatok támogathatósága.

Az egyes célterületek esetében a legmagasabb megszerezhető pontszámok közötti különbség csökkent, ezáltal a jó minőségű, értékes pályázatok a kisebb prioritású célterületek esetében is támogathatók lesznek.

drón

Immár támogathatóvá válik az optikai és hőkamerával rendelkező drónok beszerzése is – forrás: Pixabay

Új célterületként bekerült a pályázati felhívásba a 2/7. Vadvédelmet és vadgazdálkodást segítő eszközök beszerzése, szolgáltatások igénybevétele a következő támogatható elemekkel:

  • az optikai és hőkamerával is rendelkező drónok,
  • a drónok vadgazdálkodási célú használatával kapcsolatos szolgáltatás (drónpilóta, drónos vállalkozó megbízása),
  • a vad-gépjármű ütközések megelőzésére szolgáló vadriasztó prizmák beszerzése és a felszerelésükkel kapcsolatos vállalkozói megbízási díjak,
  • valamint a mezőgazdasági gépekre szerelhető, vadvédelmi célú ultrahangos riasztók.

Az új célterület a következő feltételek mellett pályázható meg:

  • célterület támogatási összege: minimum 100 000 Ft, maximum1 500 000 Ft,
  • fenntartási időszak eszközbeszerzések esetén 5 év,
  • drónok használatával kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele esetén a pályázó köteles szerepeltetni a megbízás célját (pl. kaszálás előtti vadmentés), időtartamát (óra vagy nap), a munkával érintett terület nagyságát, illetve a szolgáltatás egységárát,
  • a drón használatára vonatkozó megbízásokkal kapcsolatban legfeljebb 1 millió Ft pályázati összeg (önerővel együtt értve) számolható el, amennyiben a vadvédelmi célú ultrahangos riasztókat nem a pályázó vadászatra jogosult használja, átruházhatja a vadászterületén gazdálkodó földhasználóknak, amivel kapcsolatban előzetes írásbeli megállapodást kötnek egymással,
  • vadriasztó prizmák beszerzése csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. területileg illetékes vármegyei igazgatóságával kötött írásbeli megállapodás esetén építhető be a pályázatba, az érintett útszakasz megjelölésével.

Forrás: OMVK