A Balaton-környéki borászok közel 10 éve kezdtek el új nevet keresni fő szőlőfajtájuknak, az olaszrizlingnek. Hogy mi volt a bajuk vele? Hát az, hogy se nem olasz (persze, az olaszok azt állítják, hogy dehogynem, olasz az), se nem rizling (azaz nem rokona a német rajnai rizlingnek, amit a világ rieslingként ismer), nem mellesleg úgy gondolták, hogy mivel a hazai közönség alapvetően fröccsborként tekint az olaszrizlingre, új névvel talán magasabbra lehet pozícionálni – így eladni – a belőle készülő borokat. Oris, nemes, mandola: ez lett a magyar névadó verseny három befutója, de közben a világ kanyarban előzött, mert a szőlőfajta időközben inkább annak horvát nevén vált ismertebbé. A horvátok ugyanis a náluk legtöbb területen termesztett graševinára elkezdtek komoly marketinget építeni és a kutjevói termelő, Vlado Krauthaker is sorra zsebelte be az érmeket a befolyásos brit Decanter bormagazintól.


Az olaszrizlingnek amúgy nincs túl nagy ismertsége, mert nem világfajta. Inkább jellegzetesen közép-európai: elterjedése a kékfrankoséval együtt kiválóan jelzi a Habsburg Monarchia egykori határait. A Balatonnál e helyzeti előny ellenére annyiban hagyták az egészet, az olaszrizling pedig elindult a süllyesztő felé: folyamatosan csökkent a termőterülete és pár dűlőszelektált villantáson kívül alapbornak szánták, leszámítva pár "őrültet".

Egyikük volt Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó folyóirat főszerkesztője, aki Pécsről eleve dél felé, az Isztriától Vajdaságig fókuszál, olyan borvidékekre, ahol érték a helyi fajta. Egy horvát és szerb borszakíró kollégájával együtt három éve létrehozták az olaszrizling világversenyét, a GROW du Monde-ot. Az első versenyen alig volt magyarországi nevező, a másodikon már akadt, idén pedig – mivel a Balaton-felvidék volt a borverseny házigazdája – a magyarok domináltak és nemcsak a balatoniak.

olaszrizling

Se nem olasz, se nem rizling, hanem grow – forrás: Pixabay

A GROW mozaikszó, az olaszrizling horvát/szerb (graševina/grašac), cseh/szlovák (ryzlink vlašský), magyar, illetve osztrák (welschriesling) nevéből áll össze. Miközben a magyarországi termelők évekkel ezelőtt még vért izzadtak egy olyan névért, amit használni lehet az exportpiacokon, Győrffyék ezt a GROW szóval tudtukon és szándékukon kívül leszállították nekik. Az angol szó (termeszteni, növekedni) és annak sokszínűséget és közép-európai kontextust megtestesítő rétegei annyira megtetszettek a balatoni borászoknak, különösen a fiatalabb termelőket összefogó Rizling Generáció borászközösségnek, hogy kérelemmel fordultak az Agrárminisztériumhoz: a nemzeti szőlőfajtajegyzékben a grow mostantól az olaszrizling szinonimája legyen, azaz lehessen használni a címkéken az eddigi fajtanév helyett.


Zöld utat kaptak, tehát mostantól korlátozás nélkül, bármelyik magyarországi termelő használhatja az olaszrizlingre a grow szót.

A május végi borversenyre időzítve meg is jelent a piacon az első két grow-ként jelölt olaszrizling, az egyik a balatonfüredi Zelna borászat 2023-as tétele, a másik pedig a somlói Nagy Bajuszú Jász Laci narancsbora, ami amber grow néven fut. Barabás Barna, a Zelna borásza elmondta, az olaszrizlinggel az volt a baj, hogy nehezen lehetett olvasni és kiejteni. Ezért nagyon lelkesek az alternatívát jelentő grow miatt – amit azonban ők csak a külföldi piacokon használnak majd, itthon marad az olaszrizling a címkéken...

Forrás: GEMIŠT