A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága megkezdte a "Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása" című (KAP-RD01a-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetését.

A tervezet szerint támogatást nyújthat majd be:

  • Mezőgazdasági termelő, aki abban az esetben jogosult támogatásra, ha igazolja, hogy: a támogatási kérelem benyújtását megelőző, – vagy ha erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, – az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 10 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezik és üzemméretük legalább 50%-a kertészeti tevékenységből származik.
  • Családi mezőgazdasági társaság (CSMT) esetében – ha a CSMT teljes lezárt üzleti évvel még nem rendelkezik – CSMT-ben részt vevő tagok legalább 50 %-ának vonatkozásában igazolni kell a legalább 10 000 euró értékű üzemmérettel való rendelkezést és az igazolt üzemméret legalább 50%-os kertészeti tevékenységből származó arányát.
  • Állami elismeréssel rendelkező együttműködés (termelői csoport, termelői szervezet és termelői integrációs szervezet) amely megfelel a jogosultsági feltételeknek.
  • Gyógynövénytermesztéshez kapcsolódóan integrátori, vagy feldolgozói tevékenységet folytató vállalkozás, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy ha erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben: gyógynövénytermék előállítási tevékenységből származó árbevétele az összes árbevétele 40 százalékát meghaladja, ésa tevékenységét legalább 3 termeltetési és/vagy felvásárlási szerződéssel igazolt partner közreműködésével valósítja meg.

A támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nem lesz lehetőség.

Pályázatot nyújthat be gyógynövénytermesztéshez kapcsolódóan integrátori, vagy feldolgozói tevékenységet folytató vállalkozás

Pályázatot nyújthat be gyógynövénytermesztéshez kapcsolódóan integrátori, vagy feldolgozói tevékenységet folytató vállalkozás – Fotó: Pixabay

A felhívástervezet értelmében támogatható tevékenységek lesznek:

Kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges, építéssel nem járó kertészeti eszközök, gépek beszerzése:

  • mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható munkagépek,
  • önjáró és vontatott betakarítógépek,
  • szedő platform, szüretelő-szedő gép, szedőputtony,
  • talajművelő gépek,
  • meghatározott keretek között kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges, egyéb gépek, eszközök beszerzése
  • meghatározott feltételek mellett legfeljebb 1 db, legfeljebb 85 kW motorteljesítményű traktor

Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése:

  • mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések,
  • autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések),
  • vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek (füstölő, ködképző berendezések, légkeverő, valamint fagyvédelmi gépek).

A vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 35 millió Ft lehet majd.

A támogatási kérelmek benyújtására 2025. április 2 napjától lesz lehetőség az alábbiak szerint meghatározott benyújtási szakaszokban:

1. benyújtási szakasz: 2025. április 2. – 2025. április 15.
2. benyújtási szakasz: 2025. április 16. – 2025. április 29.
3. benyújtási szakasz: 2025. október 2. – 2025. október 14.
4. benyújtási szakasz: 2025. október 15. – 2025. október 28.

További részletek és információk itt olvashatók.

Hirdetés –

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!

Indexkép: Pixabay