Az szinte mindenki előtt ismert, hogy a szőlőt, a gyümölcsfákat, egyes dísznövényeket (pl. rózsa) oltják, azaz párosítják a gyökérbetegségeknek, talajkártevőknek jobban vagy teljesen ellenálló fajokkal, ezek általában vad vagy a vad fajokhoz közel álló, már szelektált fajok, illetve fajták. Ezek képezik az úgynevezett alanyt, ami a földbe kerül, összenövesztve a nemessel, a jobb ízű, jobban termő, de betegségekre érzékenyebb fajtákkal. Arról már kevesebben hallottak, hogy a zöldségfélék közül is több faj palántáit oltás alkalmazásával nevelik.
A zöldségnövények oltásával először a Távol-Keleten kísérleteztek, és a termesztési gyakorlatban is Koreában és Japánban alkalmazták először az 1920-as években. A cél akkor is, mint manapság, a következő volt: a jó termőképességű nemesített fajtákat összehozni a talajlakó kórokozókra és kártevőkre rezisztens vadfajokkal vagy az ilyen célra szelektált ellenálló alanyfajtákkal.
Európában a múlt század közepén a hollandok próbálkoztak először uborkával, majd később paradicsommal. A 90-es években már tömegesen kerültek forgalomba az oltott zöldségpalánták, mindenekelőtt kabakosok (uborka, dinnye) és burgonyafélék (paradicsom, tojásgyümölcs). A módszer gyorsan követőkre talált más európai országokban is, így a jelentős zöldségtermesztést folytató görögöknél, olaszoknál, majd kicsit később a spanyoloknál.
Megállapítható, hogy napjainkban az oltott zöldségnövények termőterülete mellett az oltott zöldségfajok száma is jelentősen növekszik, felismerve az oltásban rejlő előnyöket.
A hazai zöldségtermesztésben alkalmazott oltott palánták mennyiségéről pontos ismereteink nincsenek, de becsült adatok alapján megállapítható, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen növekedett, és azoknak a fajoknak a száma is bővült, ahol az oltást alkalmazzák. Az eljárás magas költségei miatt azoknak a fajoknak az esetében oltanak, ahol a termelési érték nagy, és a költségek megtérülése biztonsággal várható. Itthon ilyen vonatkozásban két területet lehet megemlíteni, szabadföldi körülmények között a görögdinnyét, és hajtatásban a melegigényes, hosszú, intenzív növénykultúrákat.
Korábban szabadföldön a görögdinnye termesztésére jellemző volt a termesztési technológia erős tagoltsága: míg egyes körzetekben nemesített vetőmagot sem használtak, addig az ország déli vármegyéiben, mindenekelőtt Békésben megindult a szuperintenzív termesztés (fólia-alagutas és talajtakarásos termesztés, tápoldatozás, oltott tápkockás palánták kihelyezése).
A 2010-es évek elején még 6-7000 ha-on folyt a görögdinnye művelése, a kemény konkurenciaharc következtében (beszűkülő exportlehetőségek és jelentős dél-európai felhozatal), továbbá az ugrásszerűen megnövekedett termelési költségek miatt a jövedelmezőség csökkent, a terület 2500 ha-ra zsugorodott. Talpon csak azok tudtak maradni, akik nagyon magas színvonalon termesztettek.
Talpon csak azok a görögdinnye-termesztők tudtak maradni, akik nagyon magas színvonalon termesztettek – fotó: Shutterstock
Minden bizonnyal az oltott palánták használata is nagymértékben közrejátszott abban, hogy a termésátlagok javultak, és a megtermelt éves mennyiség a termőfelülethez képest kisebb mértékben csökkent. Más szabadföldi növények esetében is próbálkoztak oltott palántákkal (uborka, sárgadinnye), de a gyengébb eredmények és a magas költségek miatt ez nem terjedt el olyan mértékben, mint a görögdinnyénél.
Hajtatásban a paradicsomnál, a paprikánál, a padlizsánnál és a sárgadinnyénél alkalmaznak oltott palántákat. Megjegyzendő, hogy nemcsak a talajos termesztésben használnak ilyen növényeket, ahol a monokultúra miatt a fertőzött talajoknál ez teljesen indokolt lenne, a talaj nélküli, vízkultúrával termesztett paradicsom esetében is a nagyobb termésátlagok miatt szinte kivétel nélkül mindenütt az így nevelt palántákat ültetik.
Milyen előnyökkel jár az oltás? – vetődik fel a kérdés.
Mérések, kísérletek és termesztői tapasztalatok bizonyítják, hogy az oltott palánták esetében nagyobb a termésbiztonság, magasabbak a termésátlagok. Az oltás – néhány hátránya ellenére – számos előnnyel jár, közülük a fontosabbak a következők:
• Első helyen kell megemlíteni az ilyen szaporítóanyag jobb betegség-ellenállóságát (fuzárium, fitoftóra, baktériumos betegségek) és a talajban előforduló kártevőkkel szembeni nagyobb toleranciaképességet (gyökérgubacs-fonálféreg).
• Az oltott palántákkal lehetővé válik a növényekre speciálisan kialakított termesztőlétesítmények hosszú éveken keresztüli eredményes hasznosítása, a monokultúrás termesztés alkalmazása, nem áll fenn a talajuntság veszélye.
• A különböző kedvezőtlen környezeti hatásokkal, stresszhatásokkal szemben (pl. hideg és magas hőmérséklet, sótűrés, rossz talajviszonyok, esetleges növénytoxikus anyagok) nagyobb az ellenálló képesség, jobb a tolerancia.
• Intenzívebb a víz- és tápanyagfelvétel, aminek következtében jobb a talaj nyújtotta lehetőségek fokozott kihasználásából adódó termésnövekedés.
A termesztés biztonsága mellett a felsorolt előnyökből adódó termésnövekedés a kutatások és a termesztői tapasztalatok szerint növénytől, fajtától, a termesztési körülményektől függően nagy szórást mutat (néhány százaléktól 90-95%-ig).
Az oltás fontos eszköze a beretvapenge vagy az éles oltókés, amivel a sima illesztési felület kialakítható – fotó: Agroinform.hu
Kétségtelen hátránya az oltásnak a nagyobb palántaköltség, ami áll a kétszeres mennyiségű vetőmagból (nemes és alany növények), továbbá a magas kézimunka-költségből.
Minden új fajtánál vizsgálni kell az alanynak a nemessel való kompatibilitását, esetleges fiziológia rendellenességek kialakulását, ami a minőséget és a termésmennyiséget jelentősen befolyásolhatja. Termesztéstechnológiai szempontból azzal is tisztában kell lenni, hogy az oltott palánta fokozott mértékben hajlamos a vegetatív irányú fejlődésre, ennek mérséklését jelentő megoldásokat be kell építeni az alkalmazott termesztési módszerekbe.
Zöldségpalánta oltásának gyakorlata
Az oltást végző gazdaságokban a kutatóintézetek, a vetőmag-nemesítők és -forgalmazók munkája és gyakorlati tapasztalatai alapján történik az alanyok és a nemesített fajták kiválasztása és összepárosítása. Napjainkban az alanynak használt növények is vad fajokból lettek szelektálva, mondhatjuk, nemesítve, ezeket is a vetőmag-nemesítő cégek szabadalmazzák és forgalmazzák, mint a nemes részként oltásra kerülő fajtákat.
Nem minden faj és fajta oltható tetszés szerint alanyokra, esetenként fennáll az úgynevezett inkompatibilitás veszélye. Olyan esetekre kell gondolni, hogy nem vagy csak lassan hegednek össze a vágott felületek, rossz hatással van az alany a nemes termőképességére, a termés minőségére. Az elvárt előnyök, például jobb gyökeresedés, fokozott víz- és tápanyagfelvétel, nem valósunakl meg, vagy a kedvezőtlen környezeti hatásokkal szembeni érzékenység megmarad, rossz esetben fokozódik, azaz a nagyobb stresszellenállóság nem érvényesül. Ezekkel a problémákkal tisztában vannak az oltást végzők, és legtöbbször maguk a termesztők is ismerik.
Az alany és a nemes párosítása mellett fontos a megfelelő oltási mód és növényfejlettség kiválasztása, továbbá az alkalmazott módszerhez legjobban illő palántanevelési technológia használata.
Az oltócsipesz az alanyt és a nemest az összeforrásig egybetartja – fotó: Agroinform.hu
Mint általában minden élőlény esetében, úgy a palántáknál is a fiatalabb szervezetek gyorsabban regenerálódnak, ebből adódóan az oltást egészen fiatal növényen kell végezni. Bonyolítja az összehangolást, hogy a magvak csírázása, a kikelt növények növekedése nem mindig azonos ütemű, holott a sikeres oltás egyik fontos feltétele a megegyező nemes, valamint alany fejlettsége, azonos szárátmérő és vágási felület, amit esetenként eltérő vetési idővel lehet csak megoldani.
Az alany és a nemes összeillesztésével még nem ér véget az oltás, meg kell teremteni a gyors hegedéshez, a két növény tökéletes összenövéséhez a feltételeket (magas páratartalom: ~90% és magas léghőmérséklet: ~25 0C), esetleg intenzív napsütés esetén az árnyékolást. Ennek komoly technikai feltételei vannak, amiket csak erre specializálódott gazdaságok képesek megvalósítani.
