Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint 2025. 5. hetén áfa és szállítási költség nélkül, átlagosan így alakultak a termelői árak:

  • étkezési búza 90 392 Ft/t, 38 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi árat és 3 százalékkal az előző heti árat,
  • takarmánykukorica 77 014 Ft/t, 29 százalékkal magasabb, mint 2024. 5. hetén, és 1 százalékot drágult egy hét alatt.

A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza márciusi jegyzése 197–216 dollár/tonna tartományban mozgott január 27. és február 7. között. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) a termény márciusi jegyzése 225–235 euró/tonna között alakult. Mindkét árutőzsdén emelkedő a trend, pedig Kína 600 ezer tonna búza importját halasztotta el, valamint tette elérhetővé mások számára arra hivatkozva, hogy a saját, belső termelésük a vártnál jobb eredményeket hozott és meg akarják őrizni belső piacaik egyensúlyát.

Milyen búzatermés várható Európában?

A török búzaimport-tilalom megszűnhet, ugyanis az elmúlt szezon a csapadékhiány miatt jelentős terméskiesést szenvedett el Törökország. Ukrajnában – ahogyan Magyarországon, Romániában és Bulgáriában is – az alacsony csapadékmennyiség jelent problémát. Ukrajnában a november-januári csapadékösszeg mindössze 79,6 mm volt, ami az elmúlt 7 évben a legrosszabb és jelentősen elmarad az ilyenkor megszokott 117 mm-es átlagtól. A gazdák már az ősszel is száraz talajba vetették el az búzát, abban reménykedtek, hogy a téli csapadék segít majd a növényeken, de téli szárazság miatt a növények többsége fejletlen, veszélyben a termés. Pedig Ukrajnában a gazdák 5,24 millió hektáron vetettek gabonát az ősszel és ennek 95 százaléka őszi búza.

A Nemzetközi Gabonatanács 796 millió tonna globális búzatermést jelez a 2024/2025. gazdasági évre

A Nemzetközi Gabonatanács 796 millió tonna globális búzatermést jelez a 2024/2025. gazdasági évre – Fotó: Shutterstock

Nyugat-Európában viszont a túl sok csapadék jelentett problémát és ennek következtében egyes táblákon későn került a földbe a vetőmag. Franciaországban, Németországban és a Benelux államokban még januárban is túl magas volt a talajok nedvességtartalma. A Tallage francia piacelemző vállalat januári tájékoztatása szerint 21,6 millió hektárról arathatnak őszi búzát az EU-ban a 2025/2026. évi szezonban.

A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) januári előrevetítésében az előző szezonét 1 millió tonnával meghaladó, 796 millió tonna globális búzatermést jelez a 2024/2025. gazdasági évre. A várható felhasználás 805 millió tonnára lesz tehető. A termény zárókészlete 3 százalékos csökkenéssel 265 millió tonna lehet a 2024/2025. gazdasági év végén – foglalja össze jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

A kukorica ára is emelkedik

A Budapesti Értéktőzsdén az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica márciusi jegyzése változatlanul 81 ezer forint/tonna volt január 27. és február 7. között. Ezzel egy időben a chicagói árutőzsdén 190–196 dollár/tonna tartományban mozgott a kukorica márciusi kurzusa. A párizsi árutőzsdén a termény márciusi tőzsdei elszámolóára 213–218 euró/tonna között alakult ugyanekkor. Az árutőzsdéken lassú emelkedés mutatnak az árak.

Az IGC januári projekciója alapján a 2023/2024. gazdasági évitől 1 százalékkal elmaradó, 1219 millió tonna globális kukoricatermés várható a 2024/2025. gazdasági évben. A felhasználás 1239 millió tonnára tehető, ami az előző szezonét 13 millió tonnával múlná felül. A 2024/2025. évi szezon végére 7 százalékkal kevesebb 272 millió tonna kukorica maradhat a tárolókban. Az Európai Unióban a Tallage szerint a 2024. évinél 5 százalékkal kisebb területről, 8,2 millió hektárról arathatnak kukoricát a 2025/2026. gazdasági évben – teszi hozzá az AKI.

Forrás: ReutersAgrárközgazdasági Intézet

Indexkép: Shutterstock