A hazánkban is igen jól ismert alkatrész-forgalmazó cég ebben az évben sem feledkezett meg róla, hogy megrendezze partnertalálkozóját. A Kramp Agrár Banzáj résztvevőit idén a négy csillagos Session Hotel Ráckevében várták egy igazán emlékezetes és tartalmas napra.

Bedekovits Csaba kereskedelmi igazgatót kérdeztük a rendezvény reggelén a Kramp múltjáról, jelenéről, jövőjéről és sikerének titkáról.

A titok a széles választékban és a gyorsaságban rejlik

Bedekovits Csaba kereskedelmi igazgató kérdésünkre elmondta, hogy a Kramp, habár egy kis, egyszemélyes vállalkozásként indult, mára az egyik legnagyobb, továbbra is családi tulajdonban lévő alkatrész- és tartozékbeszállítóvá vált az európai mezőgazdasági szektorban. A siker titka, hogy mindig is a vevők álltak náluk a középpontban.

A Kramp vevői végső soron a gazdálkodók, akiket a kereskedő partnerekkel együtt szolgálnak ki. A Kramp volt az első ebben az iparágban, aki nyomtatott prospektust adott ki és webshopot indított, de nagy előnyt jelent az óriási választék és a nagyon gyors kiszállítás is, amely hatalmas segítség a vállalkozók számára. A versenytársakhoz képest a Kramp átlagosan egy nappal korábban képes szállítani, ezzel együtt neki van a legnagyobb, készletről azonal elérhető választéka is, hiszen a magyar vállalkozóknak több mint 550.000 féle alkatrészt tudnak biztosítani. Így a gazdálkodók akár 13 órán belül hozzájuthatnak a kívánt alkatrészhez, és a munkagépeik a lehető legkevesebb időt kell, hogy meghibásodás miatt állva töltsenek.

Kramp Hungary Bedekovits Csaba

Bedekovits Csaba kereskedelmi igazgató a Kramp Agrár Banzáj sajtótájékoztatóján. Fotó: Agroinform

A siker másik titka a logisztikai rendszer. A Kramp úgy tekint saját magára, mint egy modern logisztikai vállalatra, amelyik elsősorban agrár termékeket forgalmaz.

A Kramp Hungary partnerkereső felületén azokat a kereskedő partnereit jeleníti meg, akik teljesítik a gazdálkodók legfontosabb igényeit: szakértelem, széles Kramp választék és mindig elérhető Kramp ajánlatok. A gazdálkodók akár előre kiválaszthatják az alkatrészeket a Kramp webshopon, a kereskedő partnerek pedig árajánlatot adnak és gondoskodnak a rendelésről.

A Kramp termékkínálata igen széles, de a kínálat minden egyes nap bővül. Jelenleg is azon dolgoznak, hogy a külföldi webshopokon elérhető termékek láthatók legyenek a magyar webshop oldalán is. Újrastrukturálják a választékukat Magyarországon, azaz termékcsoportonként haladva megvizsgálják az elérhető termékeket, kondíciókat és ezt igazítják a visszajelzésekhez, amelyeket a partnereiktől kapnak.

A legfrissebb hír, hogy a Kramp Hungary 3 év teljes körű garanciát nyújt a náluk vásárolható akkumulátorok nagy részére, amely egyedülálló a piacon.

A Kramp Hungary csapata teljes átalakuláson esett át. Erre azért volt szükség, hogy a hazai működés a nemzetközihez legyen igazítva. 5 főről 11 főre bővült a csapat, amely a  nemzetközi kollégákkal együtt 16 munkatársból áll. Így kellő mennyiségű szakemberrel állnak a vásárlók rendelkezésére. Az 1 helyett már 3 vevőszolgálatos kolléga és 3 ügyfélmenedzser dolgozik a cégnél. A kollégák szakmai tudása és felkészültsége pedig teljes mértékben hozzájárul, hogy a vevőik a jövőben még teljesebb és testreszabottabb szolgáltatást kapjanak. Így már azokra az ajánlatokra is tudnak megoldást biztosítani , amelyek nem érhetők el a webshopon keresztül,  például akár egy teljes gépfelújításra is.

Ügyfélélmény Kramp módra

Reggel Bedekovits Csaba kereskedelmi igazgató és Christian Weiss közép-kelet európai kereskedelmi igazgató köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Felhívták a figyelmet arra, hogy az interaktív bemutatók alkalmával mindenki éljen a lehetőséggel és bátran próbálja ki a termékeket: a törhetetlen Kramp munkalámpákat, a munkavégzés közbeni testmozgáshoz igazodó ruhákat vagy az új szerszámkocsit.

Bedekovits Csaba kérdésünkre elmondta, hogy az idei Kramp Agrár Banzájon helyet kap a termékbemutatók mellett a szórakozás is, hiszen délután Trabant rally várja a résztvevőket, ahol a működésképtelen autókat kell majd indulásra késszé varázsolni, az autókon a Kramp festékeinek segítségével művészi alkotásokat készíteni. A rendezvény pedig vacsorával és tánccal zárult.

A Kramp szlogenje szerint minden "ennyire egyszerű". És úgy tűnik, igazuk van. A Kramp víziója az alapítás óta mit sem változott. Első számú partnerek szeretnének lenni, míg missziójuk az, hogy minden tevékenységük során meg szeretnék könnyíteni a vállalkozások fejlesztését és bővítését.

A Kramp története 1951-ben kezdődött, Hollandiában. A fő irányvonal, amely azóta is vezeti a céget, hogy közel kell maradni az ételhez, hiszen az lesz az utolsó, amelyről az emberek lemondanak. Az egyszemélyes vállalatból pedig hamarosan a világ egyik vezető cége lett.

1955-ben elsőként nyomtattak ki katalógust, majd 1975-ben elindult a nemzetközi terjeszkedés, 2001-ben pedig az iparág első webshopját is megnyitották. 2019-ben indították el a Kramp HUB-ot (a vállalat informatikai fejlesztő szervezete), 2021-ben pedig a 70. születésnapját ünnepelte a vállalat.

A legnagyobb nagykereskedők, készletről, akár 13 óra alatti szállítással tudják megoldani a partnerek számára a megrendelt termékek eljuttatását. 2021-ben lépték át az 1 milliárd EUR forgalmat, 23 értékesítő vállalattal, 54 000 vevővel, akár 800.000 rendelhető termékkel. Felelős nagyvállalatként nagyon sokat törődnek nem csak a vevőikkel, de kollégáikkal is.

Fő üzleti területeik a mezőgazdaság, 42.500 vevővel, de tevékenységük kiterjed az erdő- és parkápolásra, az építőiparra és a gyártásra és infrastruktúrára is.

Ezért érdemes a Krampot választani

A Kramp legnagyobb előnyei közé tartozik a gyorsaság. Széles termékválasztékuk miatt mindent egy helyről lehet beszerezni. Digitálisak, tehát a megrendeléseket pár másodperc alatt alakítják szállítássá, ráadásul minél nagyobb a Kramp csapata, annál több tudással állnak partnereik rendelkezésére.

A Kramp applikáció segítségével akár út közben is el lehet érni a teljes adatbázist, így rendelést is le lehet adni. A Kramp ezen kívül kereskedelmi támogatást is tud biztosítani partnerei számára.Kramp Hungary

Termékbemutatók során volt lehetőség kipróbálni a Kramp legnépszerűbb termékeit. Fotó: Agroinform

A választék rendkívül széles, így nehéz bármit is kiemelni, de kiemelkedő jelentőséggel bír a gépalkatrészek, traktorok és járműalkatrészek, a munkaruházat, az állattartás és a villamosság termékkínálata. A kör pedig folyamatosan bővül, mint ahogyan a márkaválaszték is. Míg a gopart a gazdaságos termékvonal (elsősorban 30-40 HA alatt gazdálkodóknak), addig a Kramp márka a nagy igénybevételnek kitett területeken nyújt lehetőségeket, de mindenki megtalálhatja a kínálatban a számára leginkább megfelelőt.

A partnerség a Kramp számára jóval többet jelent, mint puszta értékesítést. A problémák megoldásában is segítséget szeretnének nyújtani a gazdáknak, így kérik is őket, hogy bátran forduljanak hozzájuk. Évente több, mint 12 millió csomagot juttatnak el a megrendelőkhöz, melyek nagy többségét egy napon belül kaphatják kézhez.A Kramp, mint digitális véleményvezér

A digitális megoldásaik igazán magas színvonalat nyújtanak megrendelőik és azok partnerei számára. Több, mint 800 millió EUR bevétel a webshopon keresztül érkezik a céghez. Ezeket a termékeket tehát automatikusan, emberi közreműködés nélkül lehet megrendelni. A digitális fejlesztések pedig folyamatosak, hogy a szolgáltatás színvonala egyre magasabb legyen.

A kollégák jelentik a legnagyobb értéket

A Kramp kollégáit tekinti a legnagyobb értékének. A cél, hogy ne csak az ügyfelek, a munkavállalók is elégedettek legyenek, hiszen ők a Kramp nagykövetei. 66 országból érkeztek a munkavállalók, így rengeteg nézőpontot és tudást tudnak behozni a céghez. Az átlagos munkaviszony a Kramp-nál 9 év, és a női vezetők aránya is elérte a 25%-ot.

A Kramp számára fontos egymás támogatása és segítése. A vevőktől érkezett kéréseket sajátjukként kezelik, a feladataikat pedig teljes felelősséggel oldják meg. A vállalati értékekhez pedig elkötelezett menedzsment és kollégák kellenek. A családi vállalat értékei között pedig továbbra is első helyen áll a hosszú távú fennmaradás, így a következő 70 évben is biztosan számíthatunk rájuk.

Sőt, egy zárt Facebook csoport áll a legnagyobb megrendelők rendelkezésére, ahol plusz információkat, segítségeket kaphatnak, de helyet ad ez a különféle felmerülő problémák és kérdések gyors felvetésére is.

A Kramp Hungary Kft. csapata és stratégiai célkitűzései

Christian Weiss közép-kelet európai kereskedelmi igazgató is köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy a partnerek segítsége nélkül nem tudott volna ekkorára nőni a cég. Nélkülük a cég nem létezne, és együtt tehetik még jobbá az együttműködést. Kifejtette, hogy reméli, a mai rendezvény során még több információ jut el a partnerekhez a cégről, és a Kramp is többet fog megtudni arról, hogy milyen módon tudnak még többet és még jobban segíteni magyarországi ügyfeleinek.

Kramp

Termékbemutatón keresztül lehetett megismerkedni a Kramp által forgalmazott munkalámpákkal. Fotó: Agroinform

Bemutatásra került Huszár Balázs, aki 2021 óta dolgozik ügyfélmenedzserként a nyugati országrészben, Szekeres Tamás, aki a déli országrész, és Schmidt Bálint, aki pedig az észak-keleti országrész ügyfélmenedzsere. Zombory-Balogh Renáta marketing specialista pedig tevékenyen részt vett a rendezvény szervezésében. De természetesen a Kramp Hungary Kft. 16 fős csapatának minden tagja kell ahhoz, hogy tökéletes legyen az ügyfelek kiszolgálása és az ügyfélélmény.

Stratégiai célkitűzéseik a profitábilis forgalmi növekedés, a hatékonyság, a vevői élmény, az iparági vezető szerep és adatvezérelt működés, valamint a közös sikerek a vevőikkel és kollégáikkal.

CX Faktor

A sajtótájékoztatót követően Kollár Tamás termékspecialista prezentálásával ismerkedhettek meg a résztvevők az igazi Kramp ügyfélélménnyel, a CX Faktorral. A rendezvényen jelen volt a Kramp Groep csapatából Joris van Hal és Aleksandra Pilniak a vevőélmény témakör nemzetközi szakértői, akik a résztvevők segítségét kérték abban, hogy miben tudnak még jobbá válni.

A cél megtudni, mennyire egyszerű a rendelés leadása, az ügyfélszolgálatokhoz leadott bejelentés megtétele, vagyis milyen élmények érik az ügyfelet a Kramppal történő kapcsolattartáson keresztül. Nemzetközileg ezt a munkát 230 fő támogatja. Folyamatos elégedettségméréssel próbálják meg tökéletesíteni a szolgáltatást, mely legtöbbször online módon történik, illetve a kapcsolattartókon keresztül akár személyesen, akár telefonon, akár kérdőíveken keresztül mérik fel az ügyfelek véleményét.Termékbemutatók segítik az ismerkedést

A tájékoztató után termékbemutatókon keresztül volt lehetőség a Kramp által forgalmazott termékek minél szélesebb körű megismerésére és a szórakozás sem maradt el. Különféle Trabanttal kapcsolatos ügyességi feladatok tették még színesebbé és szórakoztatóbbá a programot. Jövőre reméljük ismét találkozhatunk a Kramp Agrár Banzájon.