A Trimble mezőgazdasági GPS-ek megjelenése hazánkban 2003-ra nyúlik vissza. Már az első lépések is Nagy Bence nevéhez köthetők, aki a Trimble földmérési és térinformatikai eszközök termékmanagere volt a hazai, aktuális disztribútornál. Az alapos ember felkészül nemcsak a termékekből, hanem a teljes termékpalettából is. Bence megismerte, és egyből fantáziát látott a Trimble mezőgazdasági GPS eszközeiben. 2003-ban megtörtént az első sorvezető értékesítése is, melyet egy Baja melletti gazdálkodó vásárolt meg, aki a mai napig Trimble rendszereket használ (azóta mind az 5 traktorban RTK robotpilóta dolgozik).
A sikertörténet ezen a ponton véget is ért volna, mert Nagy Bence akkori munkáltatója befejezte a működését. Egy jó szakember, aki viszont már meglátta a lehetőséget abban, hogy milyen hatalmas segítséget jelent a GPS technológia a mezőgazdasági termelésben, nem adja fel. „Házalni” kezdett a nagy gépforgalmazók között, hogy eladja a technológiát, a márkát és nem utolsó sorban önmagát. Sok ajtó csukódott be, sok olyan helyen is, akik ma óriás GPS forgalmazónak, iránymutatónak tartják magukat a témában.
Az első Trimble mezőgazdasági GPS-ek 2003-ban jelentek meg hazánkban
Hosszas egyeztetés után végül a már azóta megszűnt IKR-hez került a márka, és vele együtt Nagy Bence is. Minden eladásért kőkeményen meg kellett dolgozni. 2005-öt írtunk és elkezdődött a Trimble és Ag Leader (ez a másik márka biztosította a kezelőfelületet a Trimble robotpilótáknak) rendszerek értékesítése Magyarországon. Kezdetben egyetlen ember volt erre a feladatra. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt, de utána a termelőkhöz került eszközök bizonyítani kezdtek (Farkas László zimányi mintagazdasága is ekkor került kapcsolatba ezekkel az eszközökkel), és beindult a GPS forgalmazás. Ebben az időben a Trimble kiváló kormányzási megoldást és GPS-t tudott szállítani, az Ag Leader pedig élen járt a kezelőfelületek és munkagépek vezérlésében. A két márka szoros együttműködésben dolgozott.
2008 vízválasztó volt a Trimble életében. Egyfelől megkezdték a traktorgyártó oldali beszállításokat (ezek ugyanazok a Trimble GPS-ek, csak az adott traktormárka brandje alá kerültek be), másfelől szerették volna, ha a márka jellegéhez igazodva egy független, csak GPS termékekre szakosodott vállalkozás veszi át a hazai viszonteladói feladatokat. 2008 februárjában elindult Nagy Bence vezetésével az Agromatic Automatizálási Kft.
10 éve indult el az Agromatic Automatizálási Kft.
2009-ben, a FÖMI KGO-val (Kozmikus Geodéziai Obszervatórium) közösen, megteremtették a GNSSnet.hu korrekciós szolgáltatás használatának lehetőségét mezőgazdasági célokra. Elsőként a Trimble eszközökre volt elérhető a FÖMI hálózati RTK korrekciós szolgáltatása. Az első 3 évben az Agromatic Automatizálási Kft. kizárólagos forgalmazási jogot kapott a FÖMI-től a korrekciós szolgáltatás értékesítésére. Nagyon sok munkával sikerült is bebizonyítani, hogy az elgondolás életképes, és ezt több száz elégedett felhasználó is megerősítette. Sajnos a nagy cégek marketing érdekei méltánytalanul háttérbe szorították ezt a korrekciós szolgáltatást, így az Agromatic-nak is lépnie kellett.
2014-ben szintén kuriózumként, a termelők tulajdonában lévő Trimble bázisállomásokat felhasználva lépett színre az első közösségi RTK szolgáltatás az Agromatic Automatizálási Kft üzemeltetésében. Ez az RTK-mindenkiNET. Ezen keresztül a termelők egy csekély összeg fejében használhatják a már meglévő bázisállomások korrekcióját. Az RTK méréshez egy földi bázisállomástól folyamatosan korrekciót kell kapni a GPS vevőnek, tulajdonképpen csak egy „szükséges rossz” dolog. A korrekciós szolgáltatásnak a GPS szempontjából csak egyetlen fontos dolgot kell tudnia, mégpedig annyit, hogy „legyen”, további hozzáadott értéke nincs. Az RTK-mindenkiNET azért jött létre, hogy ezt a „szükséges rossz” dolgot, lehetőleg minél olcsóbban lehessen elérni (jelenleg 10.000.-Ft/év összegtől is elérhető). A rendszert ma már több száz elégedett termelő használja.
Az elmúlt 10 évben az egyszerű sorvezetőktől, a komoly robotpilóta rendszerekig a kormányzás összes skálája telepítésre került. Hatalmas mennyiségű adat, tudás és tapasztalat halmozódott fel a Trimble termékekről. Időnként a konkurencia is szívesen fordul a szakértő csapathoz, ha elakad egy-egy kérdésben. Hiszen a tudás az tudás, a tapasztalatot meg nem lehet megvásárolni a piacon, ugyanakkor egy márka képviselete komoly, felelősségteljes feladattal is jár. A kormányzás mellett kezdenek teret nyerni a munkagépvezérlések is, melyek kétségtelenül a jövő útjai lesznek. Automatikus szakaszolások, terv szerinti kijuttatások, komplett munkagép vezérlések tarkítják a portfóliót.
Különleges ennek a vállalkozásnak a PREGA konferencia is, (Agromatic ott lesz, ugye Ön is?) mert „ez sem jött volna létre” (egy kis költői túlzással élve), ha az egyik Bence (Nagy) nem győzi meg a másik Bencét (Bolyki), hogy meg kéne szervezni egy ilyen konferenciát. Az első konferencia gerincét bizony azon gazdálkodók adták ki, akik az Agromatic Automatizálási Kft. ügyfelei, mert ezen vállalkozásnál már évek óta folyt a munka a precíziós gazdálkodásban rejlő lehetőségek kiaknázásra. A cég saját rendezvényeivel is szélesíti a tudását az embereknél, és hamarosan újabb rendezvénnyel jelentkezik, hiszen a profit alapú gazdálkodás alapja csakis a helyspecifikus gazdálkodás lehet.
Boldog 10. születésnapot!
Az ünneplésbe minden kedves Trimble márkarajongó is bekapcsolódhat, hiszen az Agromash kiállításon speciális kedvezményes csomagokkal várja az Agromatic Automatizálási Kft.
Az ünneplés helyszíne G pavilon 103 B stand.