Fauszt Csaba a cég ügyvezetője és társtulajdonosa bemutatta az AGIO Kft. AGROmashEXPO-n kiállított gépeit.


A szekszárdi cég 12 éve forgalmazza  a Farmtech gépeit,  amik alapvetően szállítójárművek és szervestrágyaszórók. A szlovén kapcsolat révén egyéb szlovén termékeket is kínálnak Magyarországon: szippantókat,

permetezőket, mulcsozókat és egyéb, a szlovén gépipar színe-javát jelentő mezőgazdasági eszközöket.
Az AGIO minden kiállított terméke újdonság Magyarországon. Vagy új gépként kerültek bemutatásra, vagy kiállításon először jelentek meg hazánkban, -mások pedig idén kerültek kereskedelmi forgalomba.


A nagyobb térfogatú szállítójárművek
et azért hozták el bemutatásra, mert az aktuális üzemanyag árak mellett ezek használata kifizetődőbb.  A kicsi szállítójárművek létjogosultsága eléggé megkérdőjelezhető a közelebbi, de távolabbi jövőben is.


Az AGIO 10 éve rendszeres kiállítóija az AGROmashEXPO-nak -amióta a FarmTech-et képviselik.   Emellett helyi kiállításokon is meg szoktak jelenni, de jóval kisebb területen. Nagyon meg vannak elégedve az idei vásárral, jó döntés volt, hogy növelték a kiállítói területüket a tavalyihoz képest. Az év kezdete eredményes volt és bizakodásra ad okot, az AGROmashEXPO-n is a rengeteg látogató mellett sok konkrét kérdéssel, üzletkötésekkel  telt a rendezvény.


Kiemelt gépekként bemutatásra kerültek:


Igazán nagy pótkocsik közül látható volt az univerzális kategóriába tartozó 27 köbméteres, három tengelyes,


aztán a speciális, csak hátrafelé billenthetől 36 köbméteres, illetve


45 köbméteres tolófalas kocsi, ami itt a kiállításon az összes rendelhető opcionális felszereléssel együtt került bemutatásra.


Egyik-másik érdeklődő még nem teljesen érti, h miért van erre a magas szintű felszereltségre szükség, de az AGIO Kft szakemberei az eszközöket kipróbálják saját üzemükben a pótkocsikat és saját tapasztalataik alapján válogatják össze azokat az opciókat, amelyekről úgy gondolják, hogy az üzemeltetés során majd hasznosak lesznek a gazdák számára.


Két átrakó kocsit is hoztak a kiállításra
aminek az az oka, hogy a cég működési területén jelentős mennyiségben vásárol fel kukoricát egy szabadegyházi cég, ami aztán közúti szállítójárművökön kerül elszállításra. Ezek az átrakó kocsik lehetővé teszik, hogy a szántóföldről –megmérve-, rögtön kamionra lehessen rakni a gabonát és így egyenesen továbbítható legyen az áru.


Az AGIO Kft. szlovén partnerei a cég 600 négyzetméteres standjának másik felén mutatkoztak be.

Ezek a gyártók univerzálisabb, szélesebb érdeklődésre számot tartó eszközöket hoztak a kiállításra az egészen picitől a közepes üzemméretig.


Képviseltette magát az Ino Brezice, az Agromechanika, a Creina szippantógyár, illetve idén először jelent meg az ukrán Kobzarenko művek két átrakó kocsija.

PÓTKOCSIKRÓL érdekes FÓRUMtémát olvashat IDE KATTINVA.

Műhelyről, alkatrészről, szerszámról, gépekről itt FÓRUMOZHAT