A levendula csodás virágai széppé varázsolják a kertünket, és nem csak a látványuk nyugtat meg, de az illatuk is segít messzire űzni a stresszt egy fárasztó nap végén. De sajnos a levendula július vége és augusztus eleje között el szokott virágozni. Azonban ne mondjunk le ilyen könnyen róla! Kapjuk elő a metszőollót, és ha a levendula is úgy akarja, még kora ősszel részünk lehet az újravirágzásában. 

Ne várj sokáig

Ha azt szeretnénk, hogy még idén újra virágozzon a levendula, ne várjunk sokáig. Minél kevésbé nyílt még el a levendula, annál nagyobb eséllyel fog hamarosan újravirágozni. Most csak a majdnem csupasz, virágos hajtásokat távolítsuk el. Ehhez a metszést közvetlenül a leveles rész fölött végezzük el. A virágszárból néhány cm-t hagyjunk csak meg úgy, hogy ne vágjunk túl mélyen a leveles részbe. Fontos, hogy most ne vágjunk bele az idős, elfásodott, barna részbe, mert akkor nem fog már idén újra kihajtani a levendula.

Nem csak szép, hasznos is a levendula

A levendula 2018-ban elnyerte az év gyógynövénye címet, de amilyen gyönyörű és hasznos, akár minden évben újra és újra megkaphatná. A levendula ugyanis igazi három az egyben, hiszen kiválóan díszíti a kertünket, miközben elvarázsol minket az illatával, de még fűszernövényként is megállja a helyét, emellett pedig az egészségünkre is vigyáz, hiszen kiváló és régóta ismert gyógynövény. Nem véletlen tehát, hogy sok kertben találkozhatunk vele, és az otthonainkban is segít, hogy el tudjunk lazulni, vagy hogy felvegyük a harcot a molyokkal és a szúnyogokkal szemben.

Már gyerekkorban megkedveljük, hiszen sok kisgyermeket ringatnak álomba levendulás fürdőzés segítségével, és felnőttként is nagyon szeretjük ezt a gyerekkort idéző illatot. A levendula tehát az emlékeket is vissza képes idézni.

A levendula egy mediterrán félcserje, amelynek magassága 40 és 80 cm között található. A magassága függ a növény életkorától is, hiszen idősebb korában kissé fásodó félcserje lesz belőle.

levendula

A levendula összekötve, vagy zsákokba töltve nem csak illatosít, de a molyok és a szúnyogok ellen is védelmet nyújt. Fotó: Shutterstock

Csodálatos, liláskék virágzata júniustól augusztus végéig, két ütemben nyílik. De nem csak a virágainak, levelének is finom, fűszeres illata van. A levendulából kinyert illóolajat pedig számtalan dologra használhatjuk fel.

A levendula az árvacsalánfélék családjába tartozik. Nevének eredetére kétféle magyarázat is van. Az egyik szerint a latin "lavare", vagyis "mosni" szóból származik, míg a másik feltételezés szerint a "livere", vagyis "kékes színű" szó adja nevének eredetét. Az biztos, hogy bármelyik fedi is a valóságot, mindkettőhöz köze van. Gyönyörű színe mindannyiunkat elvarázsol, de egy levendula illatú fürdő is fantasztikusan pihentető tud lenni.

A leghíresebb hazai levendulaültetvény Tihanyban található, melyet 1920-ban alapított Bittera Gyula, gyógynövényszakértő. Az Apátság területén jelenleg is megtalálható a mintegy 30 hektáros ültetvény. Az ott készült szappanok, illóolajok, parfümök, illatosítók és egyéb levendulás dísztárgyak nagy népszerűségnek örvendenek.

Ha még nincs, akkor így lehet a te kertedben is levendula

A levendula legjobban a homokos, vagy kavicsos, jó vízelvezetésű talajt kedveli, és imádja a napsütést. A levendula túl sok törődést sem igényel, hiszen jobban viseli a szárazságot, mint a túlöntözést, így a legtöbb esetben nem is kell öntözni, megelégszik a természet adta csapadékkal. A túlságosan száraz időszakokban azért gondoskodni kell a vízellátásáról.

Akkor sem szabad lemondani róla, ha nincs kertünk, mivel akár balkonládában is tarthatjuk, azonban így több öntözésre van szüksége, mint kerti társainak. Akár egy nagyobb cserépben is kiválóan érzi magát, és a bejárati ajtó mellett is fogadhat minket és vendégeinket.

Nem csak a kertet ékesíti, de megszárítva csodás illatot áraszt az otthonunkban, és a ruhásszekrényt is varázslatosan illatossá tudja tenni. Ehhez azonban akkor kell levágni a virágait, amikor azok elkezdenek kinyílni. Ügyeljünk rá, hogy ilyenkor ne vágjuk le a levelét. Készíthetünk szép kis zsákocskákat, amelyeket megtölthetünk vele, de akár önmagában is szép látvány, ha összekötjük a szárát, és fejjel lefelé felakasztjuk. Nem csak kiváló illatot áraszt, hanem még a molyokat is távol tudja tartani, így érdemes belőle a szekrényekbe és a fiókokba is tenni.

A levendulát a legegyszerűbben palántáról lehet szaporítani, de akár dugványozással, vagy magvetéssel is szaporítható. Úgy tartják, jobb ősszel telepíteni, hiszen az ültetés után fontos a rendszeres öntözés, és az őszi időszakban kevesebb az esély rá, hogy a palánták kiszáradnának. Ráadásul akkor már megerősödve éri őket a tavasz, és vele a forró nyári napsütés.

A levendula metszése is nagyon fontos

A levendula esetében nagyon fontos a rendszeres metszés. Az idősebb példányoknál pedig egyenesen elengedhetetlen. De ezt könnyedén meg is adhatjuk neki, hiszen ezen kívül túl sok feladatunk nincs a levendula gondozását illetően.

Ha nem metsszük rendszeresen, akkor a növény hamar elöregszik, majd egyre kevesebb virágot fog hozni. A fiatal növényeket még nem szükséges metszeni, de nyáron, amikor már virágba borultak, érdemes egy kissé megmetszeni őket, illetve eltávolítani az elnyílt virágokat, hogy a növény minden energiájával az új virágok hozatalára és nevelésére koncentrálhasson.

Az idősebb, több éves töveket tavasszal kell visszavágni. Csak akkor kezdjünk neki a tavaszi metszésnek, amikor már előtörnek a friss hajtások. Csak ekkor szabad visszavágni az előző évi elszáradt hajtásokat. Azonban ekkor már a fás hajtásokat nem szabad visszavágni. Az idősebb levendulatöveket egyharmadig vágjuk vissza, egészen addig a pontig, ahol még a száruk nem fás. A fiatalabb töveket azonban egészen a tövükig vissza lehet metszeni.

levendula

Újra virágozni fog a levendula, ha most gyorsan megmetsszük. Fotó: Shutterstock

Ne tartsunk a régi hajtások eltávolításától, hiszen azok idén már nem fognak hajtást hozni. Csak ártanak a növénynek, mert elvonják tőle a tápanyagot, és nem is túl esztétikus az elszáradt tövek látványa a friss, élettel teli hajtások között.

Ezért hasznos a levendula

A levendulás fürdővíz kitűnően el tud lazítani egy nehéz nap után, de nem csak minket. A gyermekek számára készített, levendula tartalmú fürdetők segítségével ők is hamarabb el fognak álmosodni. Illóanyagai segítenek ugyanis a fáradtság, a stressz és az alvászavarok leküzdésében.

A levendula rengeteg módon felhasználható. Nem véletlen, hogy már hamar felfedezték kedvező hatásait. A levendulából készült illóolajat már több, mint 2000 éve használják. Őseink is szívesen fürödtek benne, és azon túl, hogy ellazította őket, úgy vélték, a test mellett az elmét is képes megtisztítani.

Rengeteg finomság is készülhet a levendulából, így akár szörpként, fagylaltként is megkóstolhatjuk, virága pedig kitűnő dekoráció lehet bármilyen ételre is kerüljön belőle. Bőrnyugtató és regeneráló hatása miatt a levendulát számos kozmetikai készítményben használják. Gomba- és baktériumölő hatása miatt dezodorokban is alkalmazzák. Bár mi nagyon szeretjük az illatát, a szúnyogok kifejezetten ellenszenvesnek találják, így kitűnő szúnyogriasztó is. Ha pedig későn jutott eszünkbe, és már megcsíptek minket, a csípésre kenve enyhíti annak viszketését. Na és természetesen a molyok ellen is kiváló.

Adjunk hát helyet a levendulának a kertünkben, hiszen egészen biztosan nem fogjuk megbánni.