Szerda

Általában csökken a felhőzet és sok napsütés lesz, de a Dunántúl északnyugati részein helyenként tartósabban megragadhat a rétegfelhőzet. Csapadék nem valószínű. A szél napközben időnként megélénkülhet.

A maximum-hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős északnyugati tájakon kissé hűvösebb lesz.

Csütörtök

A pára és a ködfoltok feloszlása után többnyire napos lesz az ég, de helyenként, főként a Dunántúlon időszakosan erősen megnövekedhet a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton néhol  eső, zápor előfordulhat. A szél többfelé megélénkül.

A minimum-hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is lehűlhet a levegő. Ugyanakkor a felhősebb nyugati tájakon 8, 9 fokot is lehet. A maximum-hőmérséklet 13 és 19 fok között várható.

Péntek

Keleten a pára és ködfoltok feloszlása után derült, napos idő várható, ezzel szemben a Dunántúlon felhős idő valószínű és néhol előfordulhat eső, záporeső. A szél többfelé megélénkül.

A minimum-hőmérséklet főként 1 és 7 fok között várható, de a szélvédett, derült, hidegre hajlamos helyeken akár fagy is lehet. A maximum-hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Bagosi Sándor