A füge csak nem régen került be a legkedveltebb gyümölcsök közé hazánkban, így sok kertben is még csak most ismerkednek vele. Pedig nagyon is érdemes a kertben tartani, hiszen rendkívül bőséges termést hoz, persze csak akkor, ha tudjuk, hogy és hol érzi igazán jól magát.

Sőt, némelyik füge akár kétszer is hozhat termést, így érdemes minél jobban megismerkedni ezzel a finom gyümölccsel és helyet adni neki a kertben, és a tányérunkon is. Mert a fügéből kiváló saláta, köret vagy akár édesség is készülhet, nem is beszélve a pálinkáról. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne nyúljunk hozzá szabad kézzel, hiszen amikor túlságosan meleg az időjárás, komoly sérüléseket tud okozni. Szóval, bánjunk kesztyűs kézzel a fügével, de adjunk neki helyet a kertünkben.

Akár kétszer is teremhet a füge

Sokaknak egyszer, míg másoknak akár kétszer is teremhet a fügéje. De vajon mitől is függ ez? A füge típusától függően egyszer vagy kétszer terem egy évben. A másodtermés azonban időben annyira elnyújtva jelenik meg, hogy ősszel, mikor elkezdenek érni a másodtermések első fügéi, még mindig jelennek meg újabb és újabb picike fügék az ágvégeken. Ennek az az oka, hogy az első termés az egyéves ágrészeken nő, melyeken április körül jelenik meg a füge. Ennek egy része le fog potyogni, míg másik része be fog érni.

füge

A füge akár többször is szüretelhető. Fotó: Shutterstock

A másodtermések azonban az ágak fiatal, azévi növekményein jelennek meg a levélhónaljakban, és mivel ezek az ágak folyamatosan növekednek, újabb és újabb fügék jelennek meg az ágvégeken. Ez pedig akár egész évben így lenne, ha nem jönne el az ősz, amelyik véget vet ennek. De persze a különféle fügék eltérő módon teremnek, így ez is befolyásolja, hogy a mi fügénk hányszor és mikor fog termést hozni.

Az unifera fügék csak egyszer teremnek, mivel ezeknek a fajtáknak nincsen első terméshulláma. A kétszer termő fügéket bifera jelzővel szokták illetni, melyekről fentebb írtunk, és van még a San Pedro típus, amelyiknek az első terméshulláma csak akkor érne be, ha beporozná a fügedarázs. A fügedarázs közreműködése nélkül sajnos a füge éretlenül hullik le, azonban a második terméshulláma darázs nélkül is beérik, beporzás nélkül. Ellenben a Szmirnai füge termése biztosan nem fog beérni a fügedarázs nélkül.

Ezt tedd a fügével, hogy jövőre is bőséges legyen a termés

A füge szempontjából nagyon fontos, hogy ősszel se feledkezzünk meg a metszéséről. Ezzel nem csupán a terméshozamát tudjuk megnövelni, de sokat tehetünk azért is, hogy könnyen szüretelhetővé és kezelhetővé tegyük, továbbá egészségesebb maradjon.

A füge esetében a túl hosszúra növő és oldalra hajló ágak előbb-utóbb letörnek, viszont a felfelé növekedők megmaradnak, így egyre nehezebben fogjuk tudni elérni a gyümölcsöt. Télen pedig lehetetlen lesz megvédeni a fagyoktól, hiszen egy óriási bokrot nem tudunk betakarni sem.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy a fügét úgy metsszük meg, hogy az ne legyen túlságosan magas. Amikor nincsenek már rajta levelek, eljött az őszi metszés ideje. Amennyiben másfél méteres magasságon metsszük meg, akkor könnyen kezelhető lesz, és a szüretelése is jóval egyszerűbbé válik.

A metszés során, amennyiben meghagyunk néhány egyéves hajtást, úgy már tavasszal elkezd a füge gyümölcsöt hozni, így hosszabb lesz a szezonja. A füge a fiatal hajtásokon hozza a termését, ezért fontos, hogy ezek ne fagyjanak el télen, és nyár közepén már termés legyen rajtuk. Ha viszont csak a tavasszal induló hajtásokra bízzuk a gyümölcshozást, ősz előtt nem fogunk tudni fügét szüretelni. Ezért érdemes fiatal és idősebb hajtásokat is meghagyni a fügén.

Fontos, hogy jól átlátható legyen, és jól járja át a levegő és a napfény, így a betegségekkel szemben is ellenállóbb lesz és a termések is egyenlően fognak beérni. A befelé növő ágak árnyékban lesznek, azokat vágjuk ki, mint ahogyan a keresztbe növőket is, amelyek sűrűvé teszik a bokrot. A váza forma a legideálisabb a füge számára, így törekedjünk erre.

füge

A bőséges termésért érdemes ősszel megmetszeni a fügét. Fotó: Shutterstock

A metszéssel még nem ért véget a munkánk, hiszen nem szabad megfeledkeznünk a helyes sebkezelésről sem. Azért, hogy ne száradjanak vissza a lemetszett csonkok, legalább 5 cm-es csonkot hagyjunk. Az elfertőződés ellen pedig kezeljük a sebeket.

Így legyen füge a kertben

Ha eddig még nem volt, akkor itt az ideje, hogy legyen füge a kertünkben. Igazán hálás növény, ráadásul nagyon kevés kártevője és betegsége van. A füge nem válogatós, ezért szinte bármilyen talajban jól érzi magát, azonban rengeteg fényre és melegre van szüksége ahhoz, hogy bőséges termést hozzon. Ezért kerüljön a kert világos és szélcsendes részére. Fontos, hogy rendszeresen trágyázzuk és gyomtalanítsuk, továbbá a fügebokrokat védjük meg a téltől. Azonban, ha ez elmarad, és elfagy a fügebokor, jövőre újra életre fog kelni, de ekkor ne reménykedjünk túlságosan bőséges termésben, hiszen a nulláról kell újraindítani a nevelését.

Így hát érdemes takarni. A takaráshoz a legmegfelelőbb a lombhullatást követően a növényt körbekeríteni, például dróthálóval, a belsejét pedig feltölteni falevéllel. A tetejét pedig fedjük le kartonpapírral. Hatékony módszer ezen kívül az ágak közeinek feltöltése, például náddal vagy szalmával. Ezt leginkább a nagyon nagyra nőtt bokrok esetében érdemes alkalmazni.

A fügebokor telepítésénél az első szüretre körülbelül három-négy évet kell várni, majd az érés júliusban következik be, és ősszel már kóstolhatjuk is a finom gyümölcsöket.

Együnk sok fügét

A fügének nem csak a gyümölcse, a levele is nagyon hasznos, mivel a belőle készült tea segít kordában tartani a vérnyomást, kiváló övsömör, májcirózis, szemölcsök, magas vérnyomás, gyomorfekély, és különböző bőrbetegségek ellen is. A fügelevél tea gazdag antioxidánsokban és kalciumban, illetve hashajtó hatással is bír.

Ezen kívül tartalmaz magnéziumot, rezet, mangánt, A-, B, C-, és K-vitaminokat, cinket, folsavat és nátriumot. A fügefa leveléből készített tea csökkenti a vércukorszintet is. Sőt, a füge friss leveleit összeturmixolva hatásos pakolást készíthetünk a pattanások ellen.

Azonban a gyümölcsről se feledkezzünk meg, hiszen a füge nagyon finom és egészséges. A füge remek emésztési zavarok esetén, de köptetőszerként is alkalmazzák, légúti panaszok enyhítésére. Enyhíti az afták okozta kellemetlen érzést, szénhidrátokban gazdag, kitűnő tápanyagforrás, amely rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz.

Jelentős az A-, B1- és B2 vitamin tartalma, emellett antioxidánsokban is bővelkedik. Magas C-vitamin, kalcium, nátrium és vastartalma, továbbá frissen fogyasztva kálium- és magnéziumtartalma is jelentős. Ezen kívül található még benne pektin, rostanyagok, fehérjék és szerves savak.

Fügében gazdag kertet kívánunk!