A múlt században az antibiotikumok forradalmasították a gyógyítást, aminek köszönhetően emberek tömegei éltek és élnek túl olyan fertőzéseket, amelyekbe az elődeink belehaltak.

A túlzásba vitt használatuk azonban ahhoz vezetett, hogy olyan, úgynevezett „szuperbaktériumok" jelentek meg, amelyek a legtöbb gyógyszernek ellenállnak. Ráadásul az is aggodalomra ad okot, hogy közülük sok a kórházakban terjed, és fenyegeti az eleve legyengült betegek életét – írja az infostart.hu.

Az antibiotikum-rezisztencia (AMR) veszélye már évek óta kulcsfontosságú téma a szakirodalomban és a politikai döntéshozók körében egyaránt. Anglia volt tisztifőorvosa, Sally Davies bárónő ezzel kapcsolatban most igencsak hangosan megkongatta a vészharangot. A klímaaktivisták kifejezését idézve úgy fogalmazott, hogy „antibiotikum-vészhelyzet" van, aminek világszerte pusztító hatása lehet.

Az Observer című brit lapnak nyilatkozva elmondta, hogy az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok terjedése miatt életveszélyessé válhatnak a különböző rutineljárások, a műtétek és akár a gyerekszülés is.

Emiatt már most is „évente egymillió ember hal meg és a halálozások száma csak tovább fog nőni a következő 25 évben. Ez félelmetes" – mondta a szakértő.

A 70 évnél idősebbek körében 1990 óta 80 százalékkal növekedett a szuperbaktériumok okozta halálozások aránya – hívta fel a figyelmet.

Mindez azért fontos, mert a fejlett világ öregedő társadalmaiban emelkedik a krónikus betegségekkel élő emberek száma, és őket veszélyeztetik legjobban az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok. Az egészségügy azzal próbálta/próbálja fékezni a folyamatot, hogy szigorította a gyógyszerek felírását és arra kéri a betegeket, hogy az előírt időtartam végéig szedjék az orvosságot.

A sok rossz között azonban egy jó hírt is említett: az öt évnél fiatalabb gyerekek esetében nőtt az antibiotikumok hatékonysága.

A múlt században az antibiotikumok forradalmasították a gyógyítást, aminek köszönhetően emberek tömegei éltek és élnek túl olyan fertőzéseket, amelyekbe az elődeink belehaltak – fotó: pixabay.com

Az antibiotikumoknak való ellenállás kialakulását azonban nemcsak az emberek gyógyítása segítette elő, hanem az is, hogy ezen szerek mintegy 70 százalékát szarvasmarháknak, csirkéknek és más élőállatoknak adják be, ami elősegíti a baktériumok fejlődését és a gyógyszereknek való fokozott ellenállás kialakulását, ami világszerte egyre jellemzőbb tendencia.

„Ha intenzív gazdálkodást folytatunk, sok antibiotikum alkalmazásával, vagy van egy kórházunk, ahol elégtelen a szennyvízelvezetés, akkor a baktériumok bejuthatnak a felszíni vizekbe. A szél pedig tovább terjeszti az ilyen ellenálló baktériumokkal fertőzött vizet vagy port" – magyarázta Davies.

A baktériumok jellegzetessége, hogy gyorsan mutálódnak – ezért lenne egyre fontosabb az antibiotikumok megfelelő alkalmazása.

"Az ellenállás új szerek kifejlesztését teszi szükségessé, ami újabb problémákhoz vezet" – tette hozzá.

Indexkép: pixabay.com