A Károlyi Sándor Gróf Örökségéért Alapítvány idén egy megemlékező tudományos ülés megrendezését tervezte annak apropóján, hogy 120 esztendővel ezelőtt Budapesten tartotta VI. kongresszusát a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége. Ilyen fontos szövetkezeti eseményre azóta sem került sor hazánkban.
Sajnos, az emlékülésre ebben az évben nem kerülhetett sor, ám a rendezvény vitaindítójául szánt tanulmányt dr. Szabó Zoltán ügyvezető titkár elkészítette. Az anyag (melynek összefoglalója ez a cikk) sok tanulsággal szolgálhat a jelen szövetkezői számára – már ha vannak ilyenek. Jelen állás szerint ugyanis napjainkban a magyar gazdák nem sok hajlandóságot mutatnak a szövetkezés bármilyen formája iránt, ami jelentős részben a szocialista államrendszer "szövetkezeteinek", illetve mindannak köszönhető, ami azok létrejöttéhez vezetett. Ezért ma a "szövetkezet", "szövetkezés" kifejezések sajnos, sokakban rossz érzéseket, bizalmatlanságot kelt. Annak ellenére, hogy a 20. század első felében a klasszikus szövetkezeti formula egyszer már bizonyította működőképességét és hasznosságát.
Éppen ezt ismerte el az 1895-ben megalakult Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége azzal, hogy hatodik kongresszusának helyszínéül Budapestet választotta. Az akkoriban gyorsan kibontakozó magyar szövetkezeti mozgalmat és annak szellemi vezérét, Károlyi Sándor grófot nagyra tartották a nemzetközi szakmai szervezetnél. A VI. Kongresszus helyszínének kiválasztása során sokat nyomott a latban a Nemzetközi Szövetség rendezvényt záró jegyzőkönyvébe foglalt indokló értékelés: „Gróf Károlyi által vezetett gyors ütemben fejlődő és életerős magyar szövetkezeti mozgalomhoz nem volt egyetlen másik sem fogható Európában a Gdanskot Trieszttel összekötő képzeletbeli vonaltól keletre". A hazai szövetkezeti mozgalom ezen elismerését az is jól megágyazta, hogy a gróf által kezdeményezett – a mezőgazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló 1898. évi XXXIII. törvénycikk – a közigazgatási tisztviselők feladatkörébe illesztette az e törvénycikk szerint szervezkedő szövetkezetek alakításának vezetését, ezzel olyan modell született, ami nemzetközi érdeklődésre is számot tartott.
A mának is szolgál tanulságokkal
A szövetkezetek ügyét pártoló kormányzati magatartás következtében a XIX. század utolsó éveiben dinamikus fejlődésnek indultak mind számszerűségükben, mind gazdasági erejükben Magyarországon a hitelszövetkezetek, a fogyasztási szövetkezetek (kiemelten a HANGYA 1898-as megalakulása után), a tejszövetkezetek, a termék értékesítésére létrejött mezőgazdasági szövetkezetek és az ipari szövetkezetek. Felidézve az 1904. évi nemzetközi szövetkezeti kongresszus eseményeit, érzékelhető, hogy az a szövetkezeti élet aktuális, akár még napjainkban is fennálló problémáival, kérdéseivel foglalkozott a kor helyzetének megfelelően, így a tanulságokat ennek tükrében érdemes áttekinteni.
Széleskörű egyetértésre talált – talán éppen ezért nem került vitára – a Károlyi Sándor gróf megnyitó beszédében kifejtett azon gondolat, hogy a szövetkezeti mozgalom legfontosabb célja az áru- és a hiteluzsora letörése. E beszédében előrevetítette álláspontját a kongresszus egyik középponti témáját, az állam és a szövetkezetek kapcsolatát illetően. Azt vallotta, hogy az állami beavatkozást e téren amennyire csak lehet, szűk korlátok közé kell szorítani, de azért az államnak támogatnia kell a szövetkezeteket, mégpedig lehetőleg a központok útján, hogy azok aztán megerősíthessék a kötelékükbe tartozó szövetkezeteket.
György Endre, Hajós József, gróf Károlyi Sándor és Bernát István, a magyar szövetkezeti ügy vezéregyéniségei 1904-ben – forrás: Tanulmány
A kongresszus tanulságait egyébiránt elsőként gróf Károlyi Sándor már a külföldi vendégek elutazásának napján tartott HANGYA kongresszuson a szövetkezeti fejlődésről szóló elnöki megnyitójában összegezte. Ebben kiemelte, hogy a méltányosságon alapuló etikai magatartás a szövetkezés lényege. Úgy fogalmazott:
„Ez nem percent-kérdés és magában involvál egy morális és egyúttal egzisztenciális kérdést, tudniillik magával hozza, hogy egymást megbecsüljük és egymás iránt figyelemmel legyünk."
Megállapítása ma is helytálló és a nemzetközileg elfogadott szövetkezeti értékek egyik sarokköve. Másik fő elemként azt emelte ki, hogy a szövetkezés a kisemberek eszméje. Amint azt a kongresszuson is kifejtette:
"....(a szövetkezet)..... a kicsinyeknek megerősödése, végeredményében odavisz, hogy a kisembert, annak megélhetését védi egyrészt a kapitalizmus kinövései ellen, másrészt védelmezi az u. n. államszocializmus ellen".
Felidézte azt a gondolatot is, hogy a szövetkezeti eszme elfogadására, alkalmazására oktatni, nevelni kell az embereket. Ebben a gazdakörök, olvasókörök szerepére hívta fel a figyelmet.
Mélyen átgondolandó saját jelenünk tekintetében ezekkel kapcsolatban mindaz, amit Tisza István gróf a kongresszus szerdai napján tartott fogadáson kifejtett:
"Az a hatalmas, nagy eszme, amely a szövetkezés alapjául szolgál, abban áll, hogy elkerüljük azokat a veszedelmeket, amelyek a gazdasági életben a korlátlan szabadsággal járnak; elkerüljük ne a szabadságnak magának megkerülésével, hanem az által, hogy a kisebb egzisztenciák erejét egyesítve, ezeket is képesekké tegyük arra, hogy a szabadság jótéteményeiben ők is részesüljenek; hogy megadjuk nekik nem csak az anyagi fejlődés lehetőségét, hanem főképpen a szellemi és erkölcsi nevelés előfeltételeit, kifejtve bennük az egyéniségnek azt a hatalmas erejét, a mely minden fejlődésnek és minden haladásnak nélkülözhetetlen rugója... (Ezért) óva intem Önöket, hogy ne mindennel azonosítsák magokat, amit a szövetkezetek jelszava alatt mondanak és tesznek. A szövetkezetek lényege abban áll, hogy a kis egzisztenciák érdekét védjük, védjük ne a szabadság ellen, hanem a szabadság által, ne a haladás ellen, hanem a haladás szellemében. Íme, hölgyeim és uraim, ez a szövetkezetek igazi célja: az emancipáció, a szabadság, a társadalmi béke."
E lényegi összefoglalóra gondolva tehetjük fel a kérdéseket jelenünkre vonatkozóan:
- Nemde a globalizáció korlátlan szabadsága elleni küzdelem a mai motiváció a szövetkezésre?
- Nem azt célozzák meg a mai szövetkezetek, hogy a globális térben is érvényesíteni tudják tagjaik, a kisebb egzisztenciák, kisebb piaci szereplők gazdasági érdekeit?
- Nem a szövetkezetek belső rendszere, a demokratikus felépítmény adja azt az erkölcsi tartást, amely az egyének erejét megsokszorozva teszi képessé őket a globális térben való szabad érvényesülésükre?
- Nem a méltányosságon alapuló etikai mérce vezet a társadalmi békéhez?
E kérdésekre a ma adható válasz egybecseng az 1904-es kongresszus gondolatvilágával.
Az államnak támogatnia kell a szövetkezést, nem uralkodnia rajta
Az 1904 évi kongresszus fő témáit illetően a szövetkezeti szektor és az állam viszonya ma is aktuális kérdés, érintve a szövetkezeti identitás negyedik alapelvét, az autonómia és függetlenség követelményét. A 120 esztendővel megfogalmazott álláspont ma is helytálló: az államnak kötelessége minden erővel előmozdítani a szövetkezeti működést, azonban a szövetkezetek önállóságának és függetlenségének veszélyeztetése nélkül. Természetesen az előmozdítás nem eredményezhet beavatkozást a gazdasági életbe, azonban a szövetkezetek közhasznot teremtő működését indokolt elismerni – lényegi jellemzőikből fakadóan a tőkebefektető társaságokkal szemben a globális térben fennálló versenyhátrányuk csökkentését szolgáló szabályozással. Ez természetesen egy nagyon érzékeny terület. A kongresszusi vitában az is érzékelhető volt, hogy az állami támogatást a kevésbé polgárosodott, illetve a centralizált államigazgatási rendszerben lévő országokban tartották fontosnak. Nem is csoda, hogy a kongresszus a témát illetően közvetlen határozatot nem tudott hozni. E tekintetben talán ma is helytálló lehet állami szerepvállalásként a szövetkezeti edukáción túlmenően a profitorientált cégektől eltérő módon kezelni a szövetkezeti adózást a belső tagi forgalom, és a nyereséget terhelő adót illetően. Ösztönözheti (és részben ösztönzi is) például az állam a szövetkezeti fejlesztéseket az EU-s támogatási keretek szövetkezetek számára magasabb támogatási kulcsának megadásával.
Erőt önt a demokráciába
Ugyanakkor határozatot hoztak arról, hogy „ A kongresszus kifejezi az elhatározását arra, hogy a mozgalom élvonalába tartozó országok szövetkezetei szolidaritását vállalva segítsék azokat az országokat, amelyekben a szövetkezés elmaradott. Ennek formája a világ szövetkezői közös erővel való közreműködése, továbbá állami támogatás igénylése." Ez lényegében az állami támogatás korlátozott körű elfogadására utal.
A VI. Nemzetközi Szövetkezeti Kongresszus magyar szempontból azért is érdekes volt, mert a kongresszus fő témáinak előadásai közvetlenül is muníciót adtak az 1904-ben benyújtott Nagy Ferenc-féle szövetkezeti törvényjavaslattal kapcsolatos vitákhoz.
A szomszédos Ausztriában sokkal nagyobb múltja van a jó értelemben vett szövetkezésnek, ami meg is látszik az ottani agrárium életképességén – forrás: iStock
A nemzetközi szövetkezeti kongresszus konklúzióját Pártos Szilárd, a Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége titkára a Nemzeti Újság 1930. augusztus 24.-én megjelent írásában így összegezte a miniszterelnök, Tisza István gróf korábban idézett beszédére is utalva:
„A magyar szövetkezetek ma is az 1904-iki szövetkezeti kongresszus irányelvei alapján Károlyi Sándor gróf és Tisza István gróf szellemében folytatják közhasznú működésüket és igyekezetük oda irányul, hogy a nagy nyugati kultúrállamok fejlett szövetkezeti mozgalmába bekapcsolódva, Magyarországot ismét a szövetkezeti megbecsülésnek arra a magas színvonalára emeljék, amelyet már 25 esztendővel ezelőtt — egészen zsenge korában— elfoglalt nagy koncepciója, lelkes vezéreinek önzetlen munkássága folytán. Ha a gazdasági liberalizmus aranykorában Tisza István grófnak jók voltak a szövetkezetek és a nagynevű politikus hatalmas gazdasági és szociális jelentőségét látta a szövetkezetek működésének, törődjenek bele a mai kor liberálisai is a szövetkezetek létezésébe és fejlődésébe és folytonos támadásaikkal ne tagadják meg azt a mozgalmat, amelyet az általuk annyiszor emlegetett gazdasági liberalizmus korifeusai is jónak, hasznosnak, üdvösnek találtak a széles néprétegek anyagi és szociális felemelése szempontjából."
Nos, ez a gondolat napjainkra is adaptálható.
"Felhasználják a népet politikai célokra"
Károlyi Sándor gróf pedig úgy fogalmazott:
"A szövetkezés egyike a leghathatósabb eszközöknek, melyek az emberiséget az általa keresett haladás felé vezetik. Erőt önt a demokráciába, megadván az eszközöket arra, hogy a polgárok függetlenek lehessenek... A szövetkezés a középút a tőkések uralma és a szocializmus között. A kapitalizmus által követelt, csaknem korlát nélküli szabadság és a szocializmus által kívánt túlságosan sok béklyó és a belőle eredő szabadság hiánya között igyekszik a haladás útját okosan biztosítani. Szembeszáll a kapitalizmus túlzó önzésével és a szocializmus túlzásaival. Igyekszik összeegyeztetni ezen ellentéteket, melyek egyesítve, a társadalmi béke felé visznek, míg magukra hagyva, egyenetlenségre vinnék a társadalmat, veszélyeztetve a demokrácia létét. A szövetkezés úgy a konzerválásnak, valamint a haladásnak is eszköze. Megerősíti a gazdát földjének, a kézművest szerszámának birtokában s az általa nyújtott gazdasági előnyökkel fejleszti a munkás érdekeit, fölkarolja és erősiti a gyönge függetlenségét."
Jót tenne a társadalmi békének
Dúca J.C. a romániai Creditül Agricola ügyvezetőjének előadásából pedig az derült ki: Romániában nehézkesen haladt előre a szövetkezés gondolata, melynek okait is felvázolta. Nyilvánvaló, hogy amiket mondott, egész Kelet-Európára igazak – ami a nagyobb baj, hogy még ma is.
Elsődleges akadályként a politikai nehézségeket, az egyéni ambíciók helytelen irányban való érvényesítését határozta meg.
"Ezenkívül felhasználják a népet politikai célokra is, ami különben minden országban igy van. Baj az is, hogy a nép nincs kellőleg felvilágosítva, hogy mit várhat a szövetkezetektől, melyek egy nap alatt nem képesek jólétet teremteni" – szögezte le.
S hogy mi lenne a helyes út – akár ma is? Gróf Károlyi Sándor iránymutatása egyértelmű:
"Összefoglalva az eredményt, a dolog rendje ez: a hitel-, a fogyasztó- és értékesítő szövetkezetek, melyek a termelőt fölszabadítják a közvetítők igájától, végül mint az anyagi alkotások legfelsőbb foka, a termelő szövetkezetek következzenek. Ezek mellett mint irányítók és támogatók az egyes vidékeket vagy országrészeket, esetleg a szövetkezetek különös fajtáját ellenőrző és vezető központok. Majd ezek fölött, mint a legfelsőbb szövetkezeti alakulás, a szövetkezetek szövetsége. Úgy hisszük, ez a helyes út, mely a nép társadalmi és gazdasági fejlődéséhez, a megbolygatott társadalmi békéhez vezet". Nem kétséges: minderre napjainkban is nagy szükség lenne.
Indexkép: Pixabay
