Az amurgéb jelentős kockázatot jelent a folyó Duna parti zónájának, befolyóinak és mellékágainak élővilágára.
Az amurgéb terjedése
Az elmúlt évtizedekben végzett halbiológiai vizsgálatok az amurgéb megjelenését és terjedését hazánk számos vízrendszerében igazolták, de a Duna főágából és hullámteréről nem sikerült kimutatni a fajt.
Weiperth András és Szekeres József 2017 tavaszán kezdte meg a Duna foktői szakaszának parti zónájában található élőhelyek tízlábú rákokra és halakra vonatkozó vizsgálatát. A Duna főágában és a hullámtéri ágrendszerekben végzett mintavételek során az amurgébet először 2017. október 20-án sikerült kimutatni a Duna foktői szakaszán található hullámtéri mellékágnak a Duna főágába vezető torkolati szakaszán. A 33 milliméter standard testhosszú juvenilis egyedet háti elektromos akkumulátoros halászgéppel sikerült megfogni.
A kutatók ezt követően 2017 novembere és 2024 októbere között minden évben vizsgálták a dunai mellékág teljes hosszszelvényét és a Csorna–Foktői-csatorna egy szakaszának halállományát. A vizsgálatok során az érintett mellékágból 2017–2021 közt összesen 29 amurgéb került elő, melyek standard testhossza 27–99 milliméter között változott.
2022-ben a vizsgálatba bevont dunai mellékág összesen 86 napig teljesen kiszáradt. A rendkívül aszályos évnek köszönhetően 2023-ban és 2024-ben nem észleltek amurgébet az érintett területen.
Mivel a Csorna–Foktői-csatorna vízrendszerében ismert az amurgéb jelenléte, így feltételezhető, hogy ezen keresztül jutott ki a Duna főágába. Ezt igazolja az is, hogy a vizsgálatba bevont csatornaszakaszon az amurgébet 2019. szeptember 28-án sikerült kimutatni, amikor egy 102 milliméteres nőstény került elő a csatorna parti sávjából.
A Duna hazai vízrendszerében az amurgéb sikeres terjedését igazolja a folyam hullámterén történő észlelése. Életmódjából adódóan a faj a hullámtéri, valamint a mentett oldali mellékágak mindössze néhány centis vizében is képes lehet idővel elterjedni a folyam mentén.
Megjelenése jelentős kockázatot jelent a Duna parti zónájának, valamint befolyóinak és mellékágainak élővilágára. Ugyanakkor az eredmények igazolják, hogy a szélsőségesen kisvizes időszakok nem kedveznek az amurgéb tartós megtelepedésének a kiszáradó hullámtéri ágrendszerekben – írták a kutatók a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján.
Amurgéb – fotó: Shutterstock
Az amurgéb (Perccottus glenii) által okozott károk
Az amurgéb eredetileg Kelet-Oroszországban, Északkelet-Kínában és a Koreai-félsziget északkeleti részén honos. Magyar nevét is származási helyéről kapta, amely elsősorban az Amur középső szakasza és annak vízgyűjtője. Ezenkívül megtalálható még a Szungari- és az Usszuri-folyókban, valamint a Hanka-tóban. Szintén őshonos a szibériai Tugur-folyóban is.
Európába való bekerülése egészen pontosan ismert. I. L. Zalivszkij 1912-ben a délkelet-szibériai Zeja-folyóból származó egyedeket vitt Szentpétervárra. 1916-ban négy példányt kitelepítettek egy kerti tóba, ahonnan szétterjedve több környező víztestben megjelent. Ezután a faj egyedei több alkalommal kerültek be Európába, olykor szándékosan, máskor pedig véletlenül, gazdasági szempontból fontos halak szállítmányai közé keveredve.
Terjedése nagyon gyors lehet, vízrendszereken belül spontán, vízrendszerek között pedig többnyire emberi segítséggel képes terjedni. Közép-Európában elsőként Lengyelországban jelent meg (1993), Szlovákiából 1998-ban került elő. Hazánkban először 1997-ben mutatták ki a Tisza-tóból. Az azóta eltelt időben nagyon gyorsan szétterjedt a Tisza vízgyűjtőjén.
A 2000-es években valószínűleg egy Kelet-Magyarországról származó halszállítmánnyal bekerült a Balaton vízgyűjtőjére, továbbá megjelent a Duna menti síkságon és a Dráva vízrendszerében, illetve a Duna mellékén is.
Falánk ragadozó, amely nem válogat a táplálékok között, elfogyaszt mikroszkopikus rákokat, rovarokat, puhatestűeket, halakat és kétéltűeket egyaránt.
Opportunista, tágtűrésű faj. Mivel nem kifejezetten igényes az élőhelyét illetően, képes elszaporodni halastavakban és lápi élőhelyeken is. Az oxigénhiányt is jól tűri. Napjainkban az egyik leginkább terjedő inváziós fajnak tekinthető hazánkban. A Tisza vízrendszerében rendkívül gyakori, de már a dunántúli vizekben (főként a Balaton vízgyűjtőjén) is egyre nagyobb egyedszámban találkozhatunk vele.
Ahol megjelenik és képes nagy tömegben elszaporodni, jelentősen csökkenti az őshonos élőlényegyüttes fajdiverzitását. Negatív hatása főként más halakra, gőtékre és békákra terjed ki. Mindig a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló táplálékot fogyasztja, így egy adott helyen is gyakran vált táplálékot. Számos természetvédelmi szempontból értékes őshonos halfaj eltűnését okozhatja az adott víztérből. Ezt a jelenséget nem csupán direkt predációval, hanem hatékony táplálékkonkurensként is előidézi.
Olyan eljárás, amellyel sikerrel lehetne vele szemben fellépni, nem ismert. Az egyetlen mód a vízrendszerekbe történő bejutás megakadályozása.
Az amurgéb gyors szétterjedése is jól példázza, hogy milyen veszéllyel jár a különböző vizekből származó halszállítmányok új helyre történő telepítése.
A faj szerepel az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékén, ezért tartása, tenyésztése, természetbe történő kibocsátása minden uniós tagországban tilos.
Forrás: pecaverzum.hu
Indexkép: Shutterstock
