A vízháztartást a talajban lévő víz mennyiségével, mozgásával, idő- és térbeli változásával lehet jellemezni. Ezek mindegyike a pórusokhoz kötött, vagyis ahhoz az 50%-nyi hézaghoz, ami a szemcsék között helyezkedik el.

A különböző szemcseösszetételek eltérő porozitást eredményeznek, de egy adott talajon belül is változik a porozitás a mélység és a terhelés függvényében. Ez azért fontos, mert a különböző átmérőjű pórusokban a víz nagyon eltérő módon viselkedik. Ha ez alapján szeretnénk csoportosítani őket, akkor jó közelítéssel lesznek víztartó és vízvezető pórusok.

Pórus megnevezése

Pórusátmérő (µm)

0,001 mm = 1 µm

vízforma

Adszorpciós pórusok

< 0,2

Holtvíz

Kapilláris pórusok

10 – 0,2

Hasznos víz

Kapilláris-gravitációs pórusok

50 – 10

Lassan szivárgó víz

Gravitációs pórusok

> 50

Gyorsan szivárgó víz

A nagy átmérőjű pórusokban a víz viszonylag gyorsan halad a talaj mélyebb rétegei felé. Ezek a víz talajba vezetése szempontjából fontosak, gravitációs pórusoknak nevezzük őket, és a talajmorzsák között találhatóak. A közepes átmérőjű pórusok lassan szivárogtatják a vizet, segítik az oldalirányú nedvesedést. A kis méretű kapillárisok lesznek a víztartó pórusok. Ezek átmérője olyan kicsi, hogy bennük a víz megmarad a gravitációval szemben. Ezeket a pórusokat a talajmorzsák belsejében találjuk.

Az egészen kis méretű adszorpciós pórusok jelenléte leginkább az agyag frakcióhoz köthető. Ezek víztartalma nem felvehető a növények számára, ugyanakkor nagyon fontosak a talaj biológiai aktivitásának fenntartásában. Mindegyik típusra szükség van. Ha valamelyikből csak kevés áll rendelkezésre, akkor vízháztartási problémák alakulnak ki.

Beszivárgáskor a víz 50%-nyi pórustérrel találkozik, de ezek átmérője igen változatos. Ez alapjaiban határozza meg a víz talajba jutását. A gravitációs pórusok mennyisége szabja meg a talaj víznyelő képességét: ha sok, akkor a talaj gyorsan elvezeti a vizet – ilyenek a homoktalajok –, ha kevesebb, akkor lassabb lesz a víz talajba jutása – például vályog –, és ha igen kevés, akkor akadályoztatott a beszivárgás – ilyenek a nehéz agyagtalajok.

A víz a talajban rétegről rétegre halad, fokozatosan telítődnek a kisebb pórusok, melyekben a vízmozgás a telítődés után leáll. Ez új helyzetet teremt: már csak a nagy gravitációs pórusok tudják elnyelni a felszínre érkező vizet, ezért a beszivárgás lassul. Ilyenkor válik igazán kulcsfontosságúvá, hogy mekkora az arányuk.

  • A megfelelő ütemű talajba szivárgás érdekében kellenek a nagy gravitációs pórusok, ráadásul ezek nélkül a víz nem jut le nagyobb mélységekbe, így a raktározás is elmarad.

  • A kapillárisok pedig a víz gyökérrégióban tartásához elengedhetetlenek, ezek hiányában a növények vízfelvétele akadályoztatott.

A pórusok alapvetően a szemcseösszetételtől függnek: a homoktalajok döntően gravitációs, míg a kötött agyagtalajok adszorpciós pórusokkal rendelkeznek, a vályog porozitása optimális, mindenből van elegendő. Ez kihat a víztartó képességre is.

1. ábra. A különböző fizikai talajféleségek víztartó képessége

1. ábra. A különböző fizikai talajféleségek víztartó képessége – forrás: dr. Hupuczi Júlia

Az 1. ábra mutatja az egyes talajféleségek vízháztartási viszonyait. A diagramok mutatják, hogy az adott talaj esetében mennyi a gravitációs víz, és mennyi a pórusokban megtartott víz. Azonban ennek a víznek csak egy részét képes a növény felvenni, ezt nevezzük hasznos víznek. Holtvíz az a vízmennyiség, melyet nagyobb erővel köt a talaj, mint amekkora szívóerőt a növények képesek lennének kifejteni. Ez a víz a pórusokban marad.

Látható, hogy bár a homok kevés vizet tart meg, annak jelentős részét átadja a növénynek. A vályog esetében fele-fele mennyiségben találunk hasznos vizet és holtvizet. Agyagnál azonban a rengeteg megtartott víz nagy része felvehetetlen a növények számára.

A megfelelő morzsaállomány segíti a jó vízgazdálkodást, azonban ebből van egyre kevesebb.

  • A morzsák szétesnek, csökken a kapilláris pórusok mennyisége, a különálló szemcsék halmaza közötti kis méretű pórusok nem képesek azt az átmérőt biztosítani, ami segítené a vízraktározást.

Ezek a leromlott, degradálódott morzsaállományú talajok találkoznak nyaranta a nagy intenzitású esőkkel, melyek sok esetben néhány óra vagy nap leforgása alatt akár egyhavi csapadékmennyiséget szolgáltatnak. (2. ábra)

2. ábra. Leromlott szerkezettel a vízmegtartásért?

2. ábra. Leromlott szerkezettel a vízmegtartásért? – forrás: dr. Hupuczi Júlia

Az a víz, ami nem szivárog be, megül a felszínen, szétiszapolja azt, ezzel tovább rontva a szerkezetet. Amennyiben lejtőn vagyunk, akkor megindul lejtőirányba, és pusztítja a talajfelszínt.

Jelenleg abban a helyzetben vagyunk, hogy a klimatikus szélsőségek miatt egyre kevesebb a rendszeres csendes, áztató eső. A heves esőket a leromlott állapotú talajok képtelenek elnyelni. A széteső morzsaállomány a beszivárgott víznek csak kis részét képes megtartani, vagyis

  • A talajpusztulás miatt egyre kevesebb víz jut a növényeknek azonos mennyiségű csapadék esetén is.

  • Tartós morzsaállomány nélkül nincs jó vízháztartás

  • Tartós morzsaállomány nincs szerves anyag nélkül

Indexkép: pixabay.com

Ez a cikk a 10 pontos talajgyakorlatok Agroinform TechMag-ban jelent meg. A TechMag az Agroinform új, interaktív magazinja, amit itt tudsz végiglapozni, az előző számokat itt olvashatod el:

Agroinform TechMag 2025/3