Teljesen természetes, hogy tavasszal és nyáron csodás virágokkal díszítjük a kertünket. Őszre már általában kevesebb jut belőlük, és sajnos télen szinte üres a legtöbb kert. Pedig, habár télen kevesebbet tartózkodunk a kertben, mégis jobb érzés úgy hazatérni, hogy szép látvány fogad minket odakint.

A különféle cserjék, virágok, és így a hortenzia és a krizantém is rendelkezésedre állnak télen, de a téli kert dekorálásának csak a képzeleted szabhat határt. Azok közül a kerti bútorok közül, amelyek bírják a csapadékot, nyugodtan hagyj kint párat a kertben, hogy ki tudj ülni egy meleg pokróc alá, egy jó könyvvel a kezedben. De zárhatjátok úgy a vacsorákat is, hogy amikor kellemes az idő, kiültük még egy picit beszélgetni a friss levegőre esténként.

Díszítheted a kerted különféle mécsesekkel, lámpásokkal is, melyek fénye igazán jól fog mutatni akkor, amikor már jóval hamarabb sötétedik. Akár időzítővel is elláthatod ezeket, így már bekapcsolva várnak téged, amikor hazaérkezel a munkából.  A kert ugyanis télen is fontos része lehet az életünknek, és segíthet abban, hogy elfelejtve a hétköznapok gondjait, egy kicsit ki tudjuk pihenni magunkat benne. Használjuk hát ki azt, hogy a téli napokon már nincs olyan sok munka a kertben, és végre van egy kis időnk pihenni is benne, amire lássuk be, gyakran tavasztól őszig nem sok alkalmunk nyílik. A közelgő hideg idő tehát ne vegye el a kedvünket a kertünktől. Sőt, legyen a kertünk egész évben a pihentető oázisunk.

Ezek a növények meséssé varázsolják a kerted télen

1. A cserjékre számíthatunk télen is. A magyal, a fagyal, a babérsom, vagy a madárbirs is kiválóan díszítheti a kertünket. A magyal megnevezés nem csupán egy növényt takar, hanem több fajtát és változatot. A közönséges magyalt szúrós magyalnak is nevezik, melynek fényes felületű, bőrszerű levelei fogas szélűek, a levél szélén található fogak szúrósak, innen is ered a neve. Ahhoz, hogy kezelhető méretű legyen, szükség van a metszésére.

A magyal jól bírja a szélsőséges időjárást is, és mivel örökzöld, télen is díszíti a kertünket. A magyalbokrok rendszeres metszést igényelnek, különben akár a 18 méteres magasságot is elérhetik.

A magyal nagyon ellenálló növény, de fontos, hogy helyesen járjunk el az ültetésekor. Mivel nem viseli jól az átültetést, fontos, hogy a végleges helyére ültessük el. A magyalt olyan mély gödörbe kell ültetni, mint a cserép volt, amiben eddig neveltük, és legalább háromszor akkora átmérővel kell rendelkeznie, mint a cserépnek. A magyalbokor nagyon szereti a napfényt, így érdemes olyan helyre ültetni, ahol körülbelül egyformán van része árnyékban és napfényben.

magyal kétlaki növény, azaz csak egyféle reproduktív szerve van, vagy hím-, vagy nőivarú, ezért a beporzáshoz 5-6 méteres körzetben lennie kell hím- és nőivarú példánynak is. Úgy tudjuk meg, hogy nekünk milyen ivarú magyalunk van, hogy ha megvizsgáljuk a virágait, vagy négy sárga porzót látunk, vagy egy zöld gumószerű képződményt. A porzós virág a hím, a gumós pedig a nőivarú. De a bogyók is segítenek, mivel a nőivarú bokrok érlelnek gyümölcsöket a beporzást követően. A magyalt alaposan öntözzük meg az ültetést követően, és mivel szereti a savas talajt, kezeljük savas műtrágyával. A legjobb, ha a tél elején ültetjük el.

2. Ha rajta hagyjuk a napraforgó elszáradt fejét a száron, az egyrészt szép dísze lehet a kertnek, másrészt odavonzza a madarakat, akik élettel töltik meg még a legborúsabb őszi és téli napokat is.

3. A hortenzia igazán különleges látványt nyújt télen is. Amikor beköszönt a valódi hideg, a virágai elhervadnak és megbarnulnak, ez a csodás látvány pedig igazán különlegessé varázsolja a kertet. A virágokat elég akkor levágni, amikor közeledik a tavasz.

hortenzia

A hortenzia különleges hangulatot varázsol a kertbe még télen is. Fotó: Pixabay

A hortenzia azonban igényli az öntözést, nem véletlenül jelent a neve is hidratálást. Addig van szüksége öntözésre, míg a talaj meg nem fog fagyni. Azonban, amennyiben nincsenek fagyok, egész télen öntözni kell, a csapadék mennyiségének figyelembe vétele mellett. Fontos, hogy lassan, csepegtetve öntözzük a hortenziát. Ehhez tegyük a slagot a növény tövéhez, és legalább egy órán át öntözzük.

Arról se feledkezzünk meg, hogy ősszel szerves komposztot adjunk neki, így tavasszal lesz energiája ahhoz, hogy újult erővel kezdjen a virágzásba. A hűvösebb területeken a talaj fagyását követően érdemes a hortenzia ágyását komposzttal feltölteni. Ez télen lebomlik, és a tápanyagok tavasszal könnyen hozzáférhetők lesznek a hortenzia számára.

Mulccsal sem árt védeni a növény gyökereit, vagy akár ágait is. Így a nedvességet is bent tudjuk tartani a talajban, és a gyomok növekedését is meg tudjuk fékezni a hortenzia körül. Azonban, ha nagy fagyokra számítunk, nem árt pár réteg zsákvászonnal körbetekerni a hortenziát.

Ahhoz, hogy a hortenzia gyönyörű legyen az év többi részében, ismernünk kell az igényeit. A hortenzia legfontosabb igénye, hogy kellő mennyiségű árnyékban lehessen része, mert nem szereti az erős napfényt. Ha pedig a hortenzia nem érzi jól magát, nem fog virágozni.

Rendszeres öntözést igényel, ezért ne hagyjuk kiszáradni, de pangó vízben se álljon. Ne  csapvízzel öntözzük, hanem esővízzel. Ha erre nincs mód, akkor forraljuk fel, majd hagyjuk kihűlni a csapvizet. A vezetékes víz túlságosan kemény a hortenzia számára, így ha azzal öntözzük, a levelei hamar elsárgulhatnak.

A hortenzia tápanyagigényét kora tavasztól augusztus végéig kéthetente érdemes fedezni, de metszeni is kell, vagyis rendszeresen le kell vágni az elvirágzott és elszáradt részeit. Ha kék színű hortenziát választunk, akkor ügyeljünk rá, hogy a talaj kémhatása savanyú legyen, különben a virágok egy idő után már nem kékek, hanem rózsaszínűek lesznek.

Ha úgy látjuk, hogy télen fagykár érte a növényt, a károsodott vesszőket mindig az első sértetlen rügypárig metsszük vissza. A metszés során távolítsuk el a beteg, sérült, elszáradt, görbe vesszőket is, és azokat is, amelyek a földig hajolnak.

4. Virágokkal is benépesíthetjük a téli kertet. A krizantém, a hunyor és az erika is kiváló választás lehet. krizantém az ősz jelképe. A krizantém bírja a téli hidegeket, ha már az ültetésénél betartunk pár apróságot. Jó vízelvezetésű talajba ültessük, hiszen a legtöbb esetben nem a hideget nem bírja, hanem azt, hogy a cserépben pangó víz megfagy, és így a gyökérzete körül jég alakul ki. Ültessük szélvédett helyre, és gondoskodjunk a hőszigeteléséről. Mielőtt eljönnek a fagyok, távolítsuk el az elhalt leveleit, majd metsszük vissza a szárait a talajtól számítva körülbelül 10 centiméterre.

fagyal

A fagyal csodásan díszíti a kertet télen. Fotó: Pixabay

Ezután takarjuk be vastagon mulccsal, szalmával vagy száraz levelekkel. Így biztosítani tudjuk, hogy a fagyott talaj nehogy felengedjen, amikor egy kicsit melegszik az idő a tél alatt. Ez azért fontos, mert ha megfagy a talaj, majd kienged és újra megfagy, ez több kárt okoz a növényben, mint az, ha fagyott talajban tölti a telet.

A krizantémot tavasszal és ősszel a legcélszerűbb elültetni. A töveket ültessük egymástól 30-50 cm távolságra, hiszen ősszel várható a bebokrosodása. Tavasszal és nyár elején adjunk neki egy kis komposztot, vagy érlelt trágyát, hogy kellő mennyiségű tápanyaghoz juthasson. Arra is ügyeljünk, hogy rendszeresen távolítsuk el az elnyílt virágokat. Ha az öntözés alkalmával a leveleit minél kevesebb nedvesség éri, elkerülhető a gomba- és baktériumos betegségek kialakulása. Rendszeresen lazítsuk fel a talaját és távolítsuk el a gyomokat.

A cserépben tartott krizantémot teleltetni kell. Olyan helyre tegyük, ahol kellően világos van, és a hőmérséklet plusz 5 és 15 Celsius-fok közé esik. Csak annyira locsoljuk meg, hogy ne száradjanak ki a gyökerei, majd tavasszal ültessük át tápanyagban gazdag földbe, és újra kitehetjük őket a kertünkbe.

Növényekben pompázó téli kertet kívánunk!