Az Alapítvány kiemelt célja, hogy kezességnyújtása révén az agrárium szereplőit segítse likviditási helyzetük javításában és beruházásaik megvalósításában, ezáltal hozzájárulva a vidék fejlődéséhez. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatójával, dr. Herczegh Andrással beszélgettünk a KAP Stratégiai Terv kapcsán felmerülő kihívásokról és megoldásokról, valamint a támogatott hitelkonstrukciók fontosságáról.

Dr. Herczegh András

Dr. Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója – fotó: AVHGA

Hogyan értékeli az agrárium jelenlegi helyzetét?

– A korábbi évekhez képest az elmúlt időszakban az agrárszektor szereplőinek jóval több egyidejűen kezelendő problémával kellett szembenézniük. Ezek és következményeik a mai napig hatással vannak az agrárvállalkozások működésére. A mezőgazdaságra alapvetően jellemző, hogy hol a növénytermesztők, hol az állattenyésztők kerülnek jobb vagy rosszabb helyzetbe, például a gabonaárak ingadozása miatt, ami folyamatos bizonytalanságot eredményez.

A mostani aszályok, az orosz-ukrán háború, valamint az inputanyagok megugrása tovább fokozták a kiszámíthatatlanságot, miközben az EU-s döntéshozók nem állnak a helyzet magaslatán, és segítségnyújtás helyett egyre csak nehezítették a gazdálkodók körülményeit. Mindezek miatt is különösen fontos a finanszírozásához szükséges források és a folyamatos, stabil működést megalapozó háttér biztosítása, valamint az érintett intézmények és eszközök összehangolt és szakmailag magas színvonalú működése.

A KAP Stratégiai Tervhez kapcsolódó pályázati felhívások nagy része az előzetes terveknek megfelelően már az idei évben megjelent. A pályázóknak milyen szempontokat kell figyelembe venniük?

– Érdemes a KAP Stratégiai Terv által elérhető lehetőségeket kihasználni, hiszen a vállalkozások fejlődéséhez és a beruházások megvalósításához nagyban hozzájárulnak a történelmi mértékű források, azonban a gazdálkodóknak megfontoltan és felelősségteljesen kell cselekedniük. A legtöbb gazda az önerőt hitelből fedezi, így azt javaslom az agrárvállalkozásoknak, hogy a pályázatok beadását megelőzően mindenképpen konzultáljanak a bankokkal, és csak azután nyújtsák be a pályázati kérelmüket, amikor már kész terveik vannak a beruházások kapcsán, és azok teljes finanszírozásáról is van elképzelésük.

Az új pályázati időszakban milyen megoldások támogatják majd az agrárvállalkozásokat?

– A mikro-, kis- és középvállalkozások biztos, kiszámítható működéséhez és a fejlesztések megvalósításához elengedhetetlenek a modernizációs, és sokszor a kapacitásbővítő beruházások is. Nagy szerepe lesz a támogatásokat kiegészítő banki finanszírozásnak, valamint az AVHGA garanciájának abban, hogy sikeresen megvalósulhassanak a projektek. A KAP Stratégiai Terv keretein belül a beruházások finanszírozása új eszközökkel is kiegészül, hiszen a pályázati rendszeren belül lehetőség lesz a beruházási hitelekhez kapcsolódó biztosítékmentes előlegfinanszírozásra, valamint a kamat- és garanciadíjak elszámolására.

A Vidékfejlesztési Program időszaka alatt is számíthattak a gazdák az alapítványi kezességre, az AVHGA 5-6 ezer nyertes pályázat megvalósítását segítette azáltal, hogy kezességet vállalt nemcsak a beruházási hitel esetében, hanem a projektek finanszírozásához igényelt likviditási és működési költségek fedezéséhez is. A KAP Stratégiai Terv által elérhető források eredményes felhasználásának érdekében pedig még inkább fontosnak bizonyulhat támogatásunk.

Mely vállalkozások igényelhetik a számos előnnyel rendelkező alapítványi kezességet?

– Az Alapítvány az agrárszektor egészének nyújt kezességet, vagyis az elsődleges mezőgazdasági termelők mellett az élelmiszeriparba és a tágabb agrobizniszbe tartozó vállalkozásoknak egyaránt. Sőt, vidékfejlesztési céllal más vállalkozók hitelezésében is szerepet vállalunk. Az AVHGA az alapítói céloknak megfelelően, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogatja céljaik elérésében, likviditási nehézségiek megoldásában.

Az Alapítvány kezességnyújtó tevékenysége jelentősen növeli a gazdák hitelhez jutásának esélyeit, hiszen javítja a bank finanszírozási hajlandóságát, miközben a vállalkozásoknak nagyobb mozgásterük maradhat a fejlesztésekre saját forrásukból, vagy további hitelekből. Az alapítványi kezesség ugyanis a bankok finanszírozási lehetőségeit is bővíti minden garanciával fedezett hitel esetében. A kezesség díja a teljes futamidő alatt fix, ami a magasabb és változó kamatkörnyezetben stabiltást nyújt a vállalkozásoknak. Az alapítványi kezesség bevonása a gazdák vagyonelemeinek tehermentesítésére is szolgálhat, de jelentős segítségnek minősülhet azokban az esetekben is, amikor a vállalkozó eszközei, ingatlanjai már jelzáloggal terheltek.

Mekkora jelentőségük van a bizonytalanságokkal teli időkben a támogatott hiteltermékeknek?

– Az agrárvállalkozások finanszírozási igénye továbbra is kiemelkedően magas más ágazatokhoz képest, hiszen köztudomású, hogy a folyamatos kiadásaik mellett csak időszakosan van bevételük, így az agrárszektorban biztosított támogatott hitelprogramok fontosabbak, mint a más szektorban működő hasonló programok. Az agrárium finanszírozási igénye kifejezetten magas nemzetgazdasági súlyához képest, hiszen a mezőgazdasági hitelállomány a szektorban megtermelt GDP 30%-át teszi ki, miközben a többi ágazatban ez az arány átlagosan csak 17%.

Az Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióban a fokozottabb támogatás érdekében 150 millió forint felett kötelező már csak a tárgyi fedezet biztosítása. Az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ termék kapcsán pedig az AVHGA lényegesen mérsékelte a beruházási hitelek garanciadíját, így azok mértéke nullára csökkent. A hiteltermékek komoly segítséget nyújtanak a gazdák számára, így az Agrár Széchenyi Kártya és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ konstrukció hosszútávú működtetése kiemelkedő jelentőséggel bír.