Az éjszaka délnyugat felől megnövekszik a felhőzet és többfelé lehet zápor, zivatar. A szél élénk, néhol erős lesz. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.

Figyelmeztető előrejelzés - zivatarok

Másodfokú figyelmeztetés: Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! – Fotó: HungaroMet

Várhatóan éjjel sem nyugszik meg a légkör, az ország déli, keleti felén továbbra is előfordulhatnak zivatarok. Kedden napközben a zivatartevékenység súlypontja várhatóan már az ország keleti felére korlátozódik, leginkább a Tiszántúlon, illetve egy hozzávetőlegesen a Salgótarján-Szeged vonalban húzódó összeáramlási zóna szélesebb sávjában fordulhatnak elő. A zivatarokhoz viharos (60-70 km/h) széllökés, apróbb szemű jég, illetve intenzív csapadékhullás (~15-25 mm, az összeáramlási zónában az egymást követő cellákból ennél több is) társulhat. Estére várhatóan megnyugszik a légkör – írja vészjelzésében a HungaroMet.

A minimum-hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Tuba Szilárd