A petúnia igazán népszerű növény, hiszen azon túl, hogy gyönyörű, rengeteg színben találkozhatunk vele, így mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetszőt. Trombita formájú virágai igazán jól mutatnak, ráadásul a petúnia gondozása sem igényel túl sok feladatot.
Hamarosan azonban lesz vele dolgunk, hiszen a petúnia magvetésére a legmegfelelőbb időpont februárban jön el. van. Ezt pedig nagy kár lenne kihagyni, hiszen a petúnia az egyik legmegbízhatóbban virágzó növény.
Így vesd el a petúnia magjait
Ha nem palántákat vásárolunk, hanem mi magunk vetjük el a petúnia magjait, sok pénzt takaríthatunk meg. Nem is beszélve az élményről, hiszen a petúnia egyáltalán nem kényes, így ha tudjuk, mire van szüksége, nagy valószínűséggel siker, és persze sok petúnia koronázza majd meg a munkánkat.
A petúnia kaspóban is nagyon jól mutat. Fotó: Shutterstock
Mivel a petúnia nagyon kedveli a meleget, nem szabad korán kiültetni a kertbe. Éppen ezért legalább 10 héttel a tervezett kiültetés előtt érdemes elvetni a petúnia magjait. Ehhez pedig szükségünk lesz virágmagokra, palántanevelő ültetőkeverékre és persze ültetőpoharakra vagy tálcákra. Mivel a petúnia magjai igazán aprók, a legegyszerűbb vetési módszer, ha a magokat az ültetőkeverék tetejére hintjük, majd óvatosan lepermetezzük vízzel. A nedvesség benttartása miatt tegyünk a tálcára egy üveglapot, vagy fedjük le fóliával.
Ezután kerüljön világos helyre, de ne érje soha tűző napfény, és arra is ügyeljünk, hogy olyan helyiségben nevelgessük a petúnia palántákat, ahol az átlaghőmérséklet nem megy 24 Celsius-fok fölé.
Amikor a magok csírázni kezdenek, már nem lesz szükség az üveglapra vagy a fóliára, de a fényre továbbra is nagy szüksége lesz a petúnia palántáknak a fejlődésükhöz. Tegyük hát őket egy lámpával megvilágított, hűvösebb helyre, ahol a hőmérséklet körülbelül 18 Celsius-fok.
Öntözzük rendszeresen a növényeket, és ne hagyjuk, hogy kiszáradjon a talajuk. Kéthetente egyszer öntözzük meg a palántákat vízben oldódó műtrágyával is. Amikor a palánták 2-3 levelet hoztak, ültessük át egyesével a növényeket cserepekbe, és nagyon ügyeljünk rá, hogy a földjük legyen nyirkos, de soha ne álljanak pangó vízben.
Amíg nem ültetjük ki a palántákat, addig biztosítsuk számukra a fényt, akár lámpa, akár természetes fényforrás által. A hagyományos fénycső vagy izzó is megfelel számukra, de a fényt mindig felülről kapják, és ahogy a növények növekednek, úgy emeljük egyre feljebb a világítást. Fontos, hogy mindig legyen legalább 15 cm távolság a lámpa és a növény levelei között.
Ismerd meg a petúniát
A petúnia Dél Amerikából származó egynyári növény, Átlagosan 25-30 cm magasra nő, ám egyes változatoknak csüngő hajtásai vannak, amelyek akár az egy méteres hosszúságot is képesek elérni. Egyes fajok virágai pedig igazán gigantikusak, és akár a 10 cm-t is elérhetik.
Vannak telt-virágú és rojtos szirmú hibridek is. A virágágyásban és virágládában is kitűnően érzi magát a petúnia, ráadásul a gondozása is igazán egyszerű. Azonban ahhoz, hogy igazán szép lehessen, és sokáig csodálhassuk virágait, napos, meleg helyre ültessük, és rendszeresen távolítsuk el az elhalt virágokat. Ha rendszeresen visszavágjuk, megmarad a szép formája, és nem fogja benőni az egész kertet. Ráadásul, ha eltávolítjuk az elszáradt virágokat, a növény az összes energiáját az új virágok hozatalára tudja fordítani.
Biztosítsunk jó vízáteresztő képességű talajt a petúnia számára, és védjük a széltől. A hideget egyáltalán nem bírja, így óvjuk meg attól is. Ha lemaradunk valamiért a februári vetéséről, áprilisig még bepótolhatjuk azt.
Számtalan csodálatos színben találunk petúniát. Fotó: Shutterstock
A rendszeres öntözés és a tápoldatozás nagyon fontos a petúnia számára. Nyáron akár többször is meg kell öntözni naponta, és hetente szüksége van tápoldatra is. Leggyakrabban a levéltetvek támadhatják meg, a fényhiány miatt pedig előfordulhat, hogy nem növeszt virágokat.
Nem csak a petúniát vetheted februárban
Gyorsabban lesz tele a kerted csodaszép virágokkal, ha azokból a növényekből, amelyeket csak később lehet kiültetni a szabadba, palántákat nevelsz.
1. Februárban vesd el a lobélia magjait, amelyeknek mindenképp fűtött helyiségre van szüksége a növekedéshez.
2. Az oroszlánszáj, vagyis a tátika magjaiból is februárban kezdj el palántát nevelni.
3. A begónia gumóit ültesd komposzttal töltött cserépbe. Tedd világos, fagymentes helyre, és várd, ahogy kibújnak az apró kis növények.
4. A dália gumóit is most kell cserépbe ültetned, és 10 Celsius-fokos helyiségben nevelgetned.
5. A krizantém és a muskátli magjait is most kezd palántázni.
Csodaszép virágokkal teli kertet kívánunk!