A Bükkben már kibújtak az első hóvirágok, és a Miskolci Állatkert medvéi is a tavasz közeledtét jósolták.
Az első jelek: hóvirágok és tavaszi tőzikék
A természet ébredésének egyik biztos jele, amikor megjelennek az első hóvirágok. A Bükkben már kibontotta szirmait a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis), sőt, egyes helyeken a tavaszi tőzike (Leucojum vernum) is előbújt. Ez a két amarilliszféle növény védett, és bár hasonlóak, mégis könnyen megkülönböztethetők.
A tavaszi tőzike bókoló virága szélesebb, lepelleveleinek csúcsán pedig apró zöld vagy sárgás foltok találhatók. A hóvirág esetében a külső lepellevelek hófehérek, míg a belső levelek fehér alapszínűek, zöld mintázattal.
Hol találkozhatunk velük?
Mindkét növény árnyékos, nedves élőhelyeket kedvel. A tavaszi tőzike főként bükkösökben, ligeterdőkben és nedves réteken nő, elterjedési területe a Pireneusoktól egészen Ukrajnáig terjed. Magyarországon például a Bakonyban, a Kőszegi-hegységben, Göcsejben és a Kis-Alföldön is fellelhető.
A hóvirág hazánkban a középhegységekben és a Dunántúlon gyakori, az Alföldön viszont ritkábban fordul elő. Természetvédelmi értéke 10 000 Ft, míg a tavaszi tőzikéé 5 000 Ft.
Fogyóban a hóvirág- és a tőzikeállomány
A tavaszi tőzike és a hóvirág védett növények, így gyűjtésük tilos. A legnagyobb veszélyt az élőhelyeik eltűnése, az illegális szedés és a kitaposás jelenti. Különösen a tavaszi tőzike állományát csökkentette a folyószabályozások okozta erdőirtás.
Merre érdemes hóvirágot keresni?
Ha hóvirágokban gyönyörködnénk, az alábbi helyeken biztosan találkozhatunk velük:
- Alcsúti Arborétum – Az ország egyik legszebb hóvirágmezője, amely február végén fehér szőnyeggel borítja be az erdőt.
- Duna-Ipoly Nemzeti Park – Ligeterdői és ártéri területei ideális élőhelyek.
- Mecsek erdőségei – Sokfelé találkozhatunk vadon élő hóvirágokkal.
Egy hóvirágvadászattal egybekötött túra remek alkalom arra, hogy kiszabaduljunk a természetbe, és a közelgő napokban az idő is enyhébb lesz.
Indexkép: Alcsúti Arborétum/Facebook