Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Október végén, illetve november elsején talál gazdára a hazai krizantémtermés döntő többsége. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint idén ha nagy hiány nem is, de erős keresleti piac jellemző mind a cserepes, mind a vágott fajták terén.

krizantém

15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – fotó: NAK/Lévai Zsolt

Egy átlagos évben a nagyvirágú krizantémokból (Palisade, Creamis stb.) becslések szerint 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál talál vásárlóra. Emellett a csokros fajták – amik egész évben keresettek – és a cserepes fajták is választhatók.

Míg korábban a fehér színű volt messze a legkedveltebb, manapság már egyre nagyobb igény mutatkozik a zöld és a kétszínű (kevert színű – piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín stb.) iránt. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon a pompon típusúak, az Alföldön, a Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra dívik. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nőtt az igény, ez az urnás sírhelyek megnövekedett arányának is betudható.

A krizantém a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet kedveli, így az idei június-július-augusztusi nagy forróság, tartósan 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet komoly kihívásokat hozott a termesztésben.

A kánikulában nagy hő- és fénystressz érte a növényeket, ezért több öntözést, irányított tápanyag-utánpótlást, és a növényi stressz kezelésére biostimulánsokat is kellett alkalmazni, emellett árnyékolást, hűtést, párásítást.

Az időzített virágoztatáshoz 255 Watt körüli fény az ideális, de idén rendszeres volt a 600-700, illetve a rekord 768 Watt volt. Ez extrém terhelést jelentett, a bimbóképződés megállt, majd a szeptemberi ismételt meleg miatt a bimbófejlődés is lelassult.

Szabadtéren és a fóliákban is drasztikusan sok növénykiégés történt, továbbá a fóliás növényeket számos rovar támadta, a szokásos rovarnyomás többszöröse ellen kellett védekezni. Ebben az is nehezíti a termelők dolgát, hogy az EU – sokszor indokolatlanul – számos hatékony növényvédő szert tiltott be.

Tekintve a krizantém erősen szezonális jellegét, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést, feszes időzítést igényel, amely idén csúszott a felsorolt tényezők miatt.
A vágott virág több napos pulton tartásra felkészítve kell a boltokba kerüljön, de a vásárlóknak érdemes közvetlenül a termelőket is keresni.

Sok krizantém nem nyílik ki halottak napjára

Az időjárás alakulása miatt sok növény még csak bimbós állapotban van – nem nyíltak ki megfelelően a virágok. A még bimbós állapotban lévő virágokat nem nagyon lehet siettetni a szakemberek szerint. Van, aki ilyenkor meleg helyre teszik a növényeket, de pár nap alatt igazán így sem lesz szép virág belőlük.

Egyes fajtáknál október közepén elő lehet segíteni a késésben lévő virágok nyílását, de csak abban az esetben, ha már a virágzat minden alkotórésze kifejlődött, és biztosítani tudjuk a megfelelő a hőmérsékletet, a foszfor- és bórellátottságot is. Az egyenletes tápanyagellátás ugyanis elengedhetetlen a megfelelő fejlődéshez.

A növekedési időszakban a Master 20.20.20 + keserűsó kombináció garantálhatja a tápanyagellátást, a bimbó megjelenésétől pedig már növelni kell a kálium arányát. Ha ezt nem tesszük meg, akkor késni fog a virágzás, ráadásul nem megfelelő színű virágokat kapunk.

A virágképződés jó üteme érdekében célszerű lombon keresztül pótolni a mikroelemeket is. Krizantémállományokban a következő lombkezeléseket javasoltak:

  • a bimbóképződés segítéséhez, a kondíció javításához: Megafol + Plantafol + Boroplus
  • a fejméret növeléséhez, a virág dúsításához (zöldborsó méretű bimbónál kijuttatva, majd 2-3-szor ismételve hétnaponta): Benefit PZ + Plantafol + Megafol  (Dózis: Benefit PZ 20 ml/10 l + Plantafol 20.20.20 20 g/10 l + Megafol 20 ml/10 l.

Akiknél el van maradva a virágzás, azok az MC Cream termésnövelő permetezéssel próbálkozhatnak, ami képes növelni a termés méretét, fokozni a sejtosztódási folyamatokat és segíti a vegetatív növekedést.

Virágnyilasztó készítményeket is használhatunk, amelyek meggyorsítják a kifejlett bimbójú vágott virágok nyílását. Ezek a termékek nélkülözhetetlen szénhidrátot, ásványi sókat, illetve rothadásgátlót tartalmaznak.

krizantém

A fóliás növényeket számos rovar támadta – fotó: NAK/Lévai Zsolt

Magyarországon a krizantémtermesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző; jelentős termőterület például Dabas, Lajosmizse, Kecskemét és környéke, ahol a fehér változat a jellemző, míg Nyíregyháza és Szeged környékén az ellenálló krémfehér Creamist részesül előnyben.

Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával. A klímaváltozás miatt általánosságban különösen fontos az, hogy a termelők ellenőrzött szaporítóanyagot használjanak, illetve hogy korszerű, környezetkímélő növényvédelmi megoldásokat alkalmazzanak.