Idén 500 milliárd forintos kár keletkezett a földeken az aszály következtében: körülbelül 4 millió tonna kukorica égett el, ez 300 milliárd forintos kiesést jelent és ehhez jön még a többi növénynél bekövetkezett, vagy eztán bekövetkező kár – jelentette ki Jakab István, a MAGOSZ elnöke a Kossuth Rádióban, a Vasárnapi Újságnak nemrég adott interjújában.


Mint azt elmondta: a kalászosnál közepes terméseredmények születtek, a minőséget viszont alapjaiban határozta meg, hogy nem került ki elegendő alapműtrágya a földekre. A kukorica kapcsán kijelentette: a hazai élelmiszeripari- és takarmányigényekhez elegendő ez a mennyiség is, így továbbra sincs szükség importra. Ezt Jakab István azok figyelmébe is ajánlja, akik megint azon spekulálnak, hogy olcsó kukoricát külföldről behozva újra letörjék az árakat. A napraforgónál eltérőek a hozamok, de átlagban 20-30%-os kieséssel kell számolni itt is.

kukorica

Körülbelül 4 millió tonna kukorica égett el, ez 300 milliárd forintos kiesést jelent – forrás: Pixabay

Az aszály kapcsán közölte: egyes kelet-magyarországi, alföldi megyékben (Csongrádban, Békésben, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Hajdú-Bihar vármegyékben) katasztrofális helyzet kezd kialakulni, amennyiben nem lesz érdemi beavatkozás a vízgazdálkodásban. A talajvízszint jelentős mértékben csökkent, az átlagos éves csapadékmennyiség nem változott, de az időbeni eloszlása teljesen szélsőségessé vált. Ezért a vizeket vissza kell tartani (akár fenékküszöb, akár duzzasztás útján), ebben óriási viták vannak már most a zöldszervezetekkel és Brüsszellel.

Szerencsére, azt azonban ők sem vitatják, hogy a víz az élővilág és az egészséges talajállapot alapja. A politikus szerint kulcsfontosságú a holtágak, a meglévő csatornák teljes rendbetétele (legyenek azok akár állami, akár önkormányzati, akár magán fenntartásúak) és ezekben a vizek megtartása. Készül egy program, melynek keretében a gazdák is beszállnak a harmadlagos vízművek rendbetételébe.

Leszögezte, a gazdák részéről a nyitottság megvan az öntözésre, de ehhez a víz biztosítása és egységes vízügyi irányítás kell.

Jakab István

Jakab István a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepén Somogyváron – fotó: Horváth Attila

Kijelentette: a kárenyhítési alappal kapcsolatban a kormány a szükséges intézkedéseket megteszi. Tehát a túlélés biztosított lesz, de ennél több kell, hosszú távú megoldásra van szükség. Jakab István a szántás elhagyását és a regeneratív technológiák alkalmazását (a talaj takarását, mulcsolást) vízmegtartást, szárazságtűrő növények termelését sürgette. Mint kijelentette, ez a gazdák feladata, a kutatóké pedig az ehhez szükséges tudományos háttér megteremtése. Ahogy fogalmazott: "nem nyavalyogni kell, hanem dolgozni – és ez mindenkire vonatkozik".