A Kronen Zeitung cikke szerint Ausztriában megjelent a kéknyelv-betegség. Miközben a ragadós száj- és körömfájás a keleti határoknál – elsősorban Magyarország és Szlovákia felől – fenyegeti az állományt, addig nyugaton a kéknyelv-betegség – írja az osztrák lap.
A kéknyelv-betegség eddig 244 osztrák gazdaságot érintett, de ez a szám a szakértők szerint napokon belül tovább emelkedhet.
A vírus terjedéséért egy alig látható rovar, a törpeszúnyog a felelős, amely tavaly már több ezer állattartó telepet fertőzött meg Németországban, Belgiumban és Hollandiában. Most Ausztriában terjed a fertőzés, elsősorban a nyugati tartományokban.
A kéknyelv-betegség eddig 244 osztrák gazdaságot érintett – fotó: Pixabay
A betegség főként a juhoknál okoz súlyos megbetegedést – minden negyedik fertőzés halálos kimenetelű. A szarvasmarhák ritkábban pusztulnak el, de erős fájdalmakkal jár náluk a betegség, és a tejhozamuk is jelentősen csökken.
Mindez már az európai piacokon is érezteti a hatását: emelkedésnek indultak a tejárak.
A kéknyelv-betegség ellen három vakcina áll rendelkezésre, ezek képesek jelentősen enyhíteni a tüneteket és lassítani a terjedést. Ugyanakkor ezeknek a vakcináknak meglehetősen hosszú gyártási idejük, miközben az európai kereslet robbanásszerűen megnőtt irántuk.
Hazánkban dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos 1/2025. számú, minapi határozatával engedélyezte a kéknyelv betegség elleni vakcinázást Magyarország teljes területén. Az intézkedés azonnal végrehajtandó, és jelentős lépés a járvány megelőzése és a gazdasági károk mérséklése érdekében.
A szakemberek szerint most még van esély arra, hogy időben beavatkozzanak. Christian Zainzinger, a Boehringer Ingelheim állatvédelmi egyesület szakértője úgy fogalmazott:
„Aki most lép, még megvédheti az állatait és elkerülheti a nagyobb károkat. A cél az lenne, hogy legalább a gazdák 80 százaléka beoltassa az állatait – de ettől még nagyon messze vagyunk.”
Nemrég megírtuk, hogy felszámolták az utolsó ragadós száj- és körömfájással érintett telepeket is, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közlése szerint a kór harmadik és negyedik kitörésével érintett telepeken, Darnózselin és Dunakilitin a fertőzött állományok leölése és ártalmatlanítása is megtörtént.
Nagy István agrárminiszter két napja jelentette be, hogy megszűnt a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt elrendelt veszélyhelyzet.
Egyes becslések szerint akár 20 milliárd forintos kárt is okozhatott a ragadós száj- és körömfájás az országban.
Romániában pedig a szarvasmarha-leukózis terjed: már 75 aktív fertőzési gócot tartanak nyilván.
Indexkép: pixabay.com