Az axolotlok esetében érvényesül az úgynevezett neoténia, amikor az élőlény fiziológiai fejlődése lelassul vagy szünetel, ez pedig a juvenilis karakterisztika fennmaradását okozza kifejlett példányokban, ami azt jelenti, hogy ezek a kétéltűek sosem nőnek ki a lárvaállapotból, és "babának" néznek ki felnőttkorukban is.

E veszélyeztetett állatok ráadásul nemigen kapnak el semmilyen betegséget, és fizikális állapotuk sem romlik. Átlagosan 21 évig élnek, ez alatt pedig képesek regenerálni végtagjaikat, farkukat, sőt még a szerveiket is.

Emiatt gyakran kerülnek különböző kutatások középpontjába azon tulajdonságuknak köszönhetően, hogy legyőzik az öregedést.

Egy friss tanulmány most arra világított rá, hogy e különös állatok teste négyéves korában leállítja az öregedés egyik kulcsfontosságú mechanizmusát, az epigenetikai órát, tehát négyéves koruktól nem öregednek.

Az eredmények egy újabb lépést jelenthetnek abba az irányba, hogy az emberek számára hatékony öregedésgátló terápiákat dolgozzanak ki, sőt az axolotlok genetikája olyan gyógyszerek megalkotását is ösztönözheti, amelyek regenerálják a sejteket, izmokat, esetleg a végtagokat is.

A fiatalság megőrzésének kutatása jelenleg évi 40 milliárd dollárt emészt fel világszerte.

Forrás: 24.hu

Indexkép: Shutterstock