A körte – amint az alma is – az egész évben beszerezhető gyümölcsök egyike, mégis csak nagyon keveset fogyasztunk belőle (a statisztikák szerint az egy főre jutó mennyiség csupán évi hat kilogramm).

körte

Nem fogyasztunk belőle túl sokat – – fotó: pixabay.com

A Közép-Ázsiából és Perzsiából származó gyümölcs termesztéséről szóló első feljegyzések egészen az időszámításunk előtti 3500-ra nyúlnak vissza. A mérete, a formája, a színe nagyon változatos: lehet hosszúkás, kerekded, almára hasonlító, a színe pedig a fajtától függően zöldes, sárgás, barnás, pirosas. Léteznek nyári, és téli elálló körtefajták – az utóbbiak szerencsére egész télen rendelkezésünkre állnak.

A körtefa kedveli a sok csapadékot, a magas páratartalmat, meghálálja a jó termőhelyet – kitűnő ízű, magas minőségű gyümölcsöt garantál . Fő termőterületei: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Győr-Moson-Sopron, Zala, Vas vármegye, Pest vármegye.

Fő fajtái: a Vilmos (12%),  a Bosc kobak (41%), és a Clapp kedveltje. Meghatározó fajták még a Hardenpont téli vajkörte, a Packham's Triumph, az Esperen bergamott.

Mi az ami annyira értékessé teszi a körtét?

A körte édes és lédús gyümölcs, vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok és rostok jóízű tárháza, így a kiegyensúlyozott étrend kiemelkedően fontos alapeleme. Nagyobb mennyiségben tartalmaz: A-, B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B9-, C-vitamint, kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, káliumot, jódot, cinket.

Tartalmaz ezen kívül különböző karotinoidokat, flavonoidokat, a vörösebb héjú körték antocianinokat is – ezek olyan közismert antioxidánsok, amelyek támogatják a szervezetben termelődő szabadgyökök hatástalanítását.

100 gramm körte tartalmaz:

  • 85,64 gramm vizet
  • 0,27 gramm fehérjét
  • 0,02 gramm zsírt
  • 13,92 gramm szénhidrátot
  • 5 mg kalciumot
  • 40 mg káliumot
  • 128 mikrogramm béta-karotint
  • 0,6 gramm rostot

Egy közepes méretű körte (ami 180 gramm körül van) elfogyasztásával biztosítani tudod a napi C-vitamin-szükségleted 12, és K-vitamin szükségleted 10 százalékát, valamint a kálium szükségleted 6 százalékát.

körte

Érdemes a körte héját is megenni – fotó: pixabay.com

A körte élettani hatásai

A szervezetre gyakorolt pozitív hatásai sokfélék:

  • gyomorkímélő, enyhítheti a gyomorhurut tüneteit
  • magas kalciumtartalma segít abban, hogy a csontok erősek, és egészségesek maradjanak – így fontos szerepet játszik a csontritkulás kezelésében és megelőzésében, elősegíti a kalcium beépülését a szervezetbe
  • méregtelenít
  • rostjai segítik az emésztést, serkentik a belek működését, megakadályozzák a bélrenyheség és a székrekedés kialakulását. A rákkeltő anyagok így felhígulnak, és gyorsabban távoznak az emésztőcsatornából. 10 dkg körte a felnőttek napi rostigényének a 10 -13 %-át fedezi
  • segít az érelmeszesedésben szenvedő betegeknek
  • javíthatja a vese működését
  • segít a fogyásban – hozzájárul a teltségérzés gyors kialakulásához, így csökkenti az étvágyat
  • csökkenti a vérnyomást
  • gyulladáscsökkentő
  • segíti vörösvérsejtek képzését
  • csökkenti a vér koleszterinszintjét
  • enyhíti a reumatikus fájdalmakat
  • megelőzi a fogszuvasodást és a nyelőcsőrákot

körte

Sokféle változata ismert – fotó: pixabay.com

Felhasználási módjai

A körtét célszerű nyersen magában is fogyasztani, mert nagyon ízletes és lédús. Remek kiegészítője lehet a sült húsoknak köret gyanánt, de a desszertek között is ott a helye, hiszen a legegyszerűbben elkészíthető fahéjas cukorral grillezett körtének is kiváló íze van.  Fűszerei a fahéj mellett, a gyömbér és a szegfűszeg.

Az ősz a körtefogyasztás főszezonja, amit a szakemberek szerint érdemes kihasználni, és minél többször megenni egy-egy körtét uzsonnára – ezzel sokat tehetünk az egészségünkért.