A zöldségfélék foszforigénye jelentős mértékben eltér, vannak fajok, melyek fajlagos foszforigénye (1 tonna termés előállításához szükséges foszformennyiség /P2O5/) alig éri el az 1 kg-t (például: vöröshagyma, paprika), míg másoké ennek háromszorosa-négyszerese (pl.: borsó, bab, csemegekukorica stb.).
Az is megállapítható, hogy foszforból lényegesen kevesebbet hasznosítanak, mint káliumból vagy nitrogénből – ezt jól tükrözik a levelekben mért értékek:• nitrogén (N): 30-40 mg/g
• foszfor (P): 3,5-4,5 mg/g
• kálium (K): 40-50 mg/g
Nemcsak mennyiségben van lényeges különbség, a foszfor felvételének üteme is eltér a többi makroelemétől, a szárazanyag 25%-ának felhalmozásakor már a foszforigény közel 75%-a felvételre kerül. Vagyis a zöldségfélék esetében is a foszforigény a tenyészidő elején jelentős, később fokozatosan csökken, igaz, ez a legtöbb termesztett lágyszárú növényről elmondható.
Foszfor a növényben
A foszfor számos élettani folyamatban vesz részt, ezek közül legfontosabb a növény energiarendszerének szabályozása, a nukleinsavképzés – azaz a fehérjeszintézis –, ebből adódóan meghatározó szerepe van a növekedésben, a sejtosztódásban, az örökletes tulajdonságok átadásában.
Hatására javul a virág- és magképzés, a gyökerek intenzívebben fejlődnek, főleg a tápanyagfelvételben meghatározó szerepet játszó hajszálgyökerek száma és elágazása növekszik meg
a foszforral jól ellátott talajon.
A zöldségfélék foszforigénye jelentős mértékben eltér – fotó: Shutterstock
Foszfor a talajban
A talajban található foszfor nagyobb része (a talaj ásványi összetételétől függően 60-70%-a) ásványokhoz kötődve szervetlen formában van jelen, de nem elhanyagolható növénytáplálás szempontjából a szerves anyagok foszforkészlete sem, ami főleg a kertészeti talajokban számottevő.
A talajban lejátszódó foszforkörforgalom összefüggésben van a foszfortartalmú ásványok bomlásával és oldódásával, ezek a folyamatok dinamikus egyensúlyi állapotot teremtenek a talajoldat foszfortartalma, azaz a növények által könnyen hasznosítható és a szerves, valamint szervetlen részekhez kötődő, a növények számára nem vagy csak nehezen hasznosítható foszfor között.
A káliumtól eltérően a bomlásból és oldódásból adódó foszforfeltáródás üteme és a felvehetővé vált foszfor mennyisége nincs szinkronban a növények foszforfelvételével, szerves és szervetlen foszfortartalmú trágyákkal szükséges a termesztőnek közbeavatkoznia. Különösen így van ez az intenzív kertészeti kultúrák esetében, ahol lényegesen nagyobb a foszforfelvétel üteme, mint a természetes úton képződő, könnyen felvehető, azaz a talajoldatban lévő foszfor.
A talajban is jellegzetes módon viselkedik, több vonatkozásban eltér a nitrogéntől és a káliumtól. A foszfor erősen kötődik a talajrészecskék felületéhez, mozgása még kellően nedves talajban is minimális, nem képes „megkeresni” a gyökérzetet. Ezért ha túl mélyre vagy túl sekélyen helyezzük el, akkor vagy a fejlődés kezdetén, kelés, begyökeresedés idején kell a hiányával számolnunk, vagy a tenyészidő későbbi szakaszában nem jutnak hozzá a növények.
A foszfor pótlása – foszfortrágyázás
A szántóföldi termesztésben, főleg az őszi vetésű gabonafélék esetében, egészen más a trágyázás, a trágyázás ütemezése, mint a zöldségféléknél. A tavaszi vetésű vagy ültetésű zöldségnövények a mélyre szántott foszfort nem tudják hasznosítani. Ebből adódóan szükséges a foszfortrágya megosztása.
A szükséges foszformennyiség nagyobb részét ősszel, a talajforgatás idején juttassuk ki (80-90%), kisebb mennyiséget az ültetés vagy a vetés alkalmával sekélyen, a gyökerek közelébe, starter formájában dolgozzunk a talajba (10-20%).
A foszfortrágyák sóindexe alacsony, ebből adódóan nincs vagy minimális a perzselő hatásuk, nem zavarják a gyökeresedést, a kelést. Szükség esetén nagyobb mennyiség is adható belőlük, az említett starterkezelésen kívül további megosztásuk nem szükséges. (Tápoldatos termesztés alkalmával csökkenő mennyiségben, de fejtrágya formájában is adnak foszfort).
Leggyakrabban a foszforhiányt a palántanevelés alkalmával és a korai szabadföldi termesztésben (paradicsom, fejes saláta, káposztafélék), a tenyészidő kezdetén lehet megfigyelni (1. ábra).
Leggyakrabban a foszforhiányt a palántanevelés alkalmával és a korai szabadföldi termesztésben a tenyészidő kezdetén lehet megfigyelni
Hiányát – ellentétben más tápelemekkel – a tünetek megjelenése után az említett okok miatt csak lassan és nehezen lehet pótolni. Kritikus esetben többszöri lombtrágyázással vagy az intenzív zöldségtermesztésben használatos, magas foszfortartalmú, komplex, jól oldódó műtrágyákkal tápoldat formájában lehetséges orvosolni. Ellentétben a nitrogénnel és a káliummal, mérgezést túladagolásával nem lehet előidézni, de túlzott jelenléte néhány fontos mikroelem (cink, mangán) felvételét akadályozhatja.
A foszforhiány jellegzetes tünetei
A hiányban szenvedő növényeken kezdetben az idősebb levelek haragos zöld színt mutatnak, az alsó levelek fonáki oldalán vörösesbarna elszíneződés figyelhető meg. Az antociános elszíneződés idővel a terméseken is mutatkozik. A beteg növény szára vékonyabb, gyökérzete fejletlen.
Fotók: dr. Terbe István és K+S KALI GmbH
