Így ismerhetjük fel a kénhiány tüneteit a növényeinken

Az elmúlt évtizedekben a növények termesztésével foglakozó kutatók több kémiai elem korábban ismeretlen vagy a gyakorlatban nem alkalmazott növénytáplálási szerepére mutattak rá. Ismertté vált, hogy a klór egyes zöldségfélék (pl. paradicsom) ízanyagainak képződésében vesz részt, a talaj nélküli hidropóniás hajtatásban tapasztalhattuk, hogy a szilícium a szöveti struktúra kialakításában játszik fontos szerepet, a nátrium a gyökérzöldségfélék és a cukorrépa szempontjából számít esszenciális anyagnak, újabban a kobaltnak és a titánnak sikerült fontos, elméleti és gyakorlati szerepéről fontos ismereteket szerezni.

Miért nem jelentkezett már korábban is a növénytermesztésben a kénhiány? – vetődik fel jogosan a kérdés. Ilyen vonatkozásban négy okot lehet megemlíteni:

• A terméseredmények gyors növekedése – az egyoldalú NPK-műtrágyázás hatására – nem járt együtt a kéntartalmú műtrágyák használatával.

• A szulfáttartalmú műtrágyák helyett (pl. káliumszulfát, magnéziumszulfát stb.) a kénmentes, nitrát típusú műtrágyák (pl. kalciumnitrát, ammóniumnitrát, magnéziumnitrát) fokozott mértékű használata az intenzív kertészeti növények esetében.

• A kénnek mint növényvédő szernek helyettesítése más gombaölő hatású vegyületekkel.

• A széntüzelés visszaszorulásából adódóan és a fokozott környezetvédelmi előírásoknak köszönhetően a kénvegyületek (kéndioxid) koncentrációjának jelentős mértékű csökkenése a légkörben

Balra kénhiányos, jobbra kénnel jól ellátott paprikanövény.

Kén: a hatodik legfontosabb tápelem

Az agrokémia a ként – a növénytáplálásban betöltött szerepe alapján – a nitrogén, a foszfor, a kálium, a kalcium és a magnézium után a hatodik legfontosabb tápelemnek tartja. Meghatározó szerepet játszik az enzimatikus reakciókban, a fehérjeszintézisben és egyes vitaminok képzésében, továbbá a redox rendszerek működtetésében. Fontos eleme a zsírsavaknak, és több fontos gazdasági növény jellemző és meghatározó illóanyagának is (pl. hagymafélék, torma, retek). Szárazanyagra számítva viszonylag magas töménységben, 0,2-0,7 %-ban fordul elő a növényekben.

A kénhiányban szenvedő növény fejletlenebb, a növekedésgátlás tünetei a lombozaton erősebben mutatkoznak, szemben a gyökérzettel, ahol súlyos hiány esetén is fejlett, elágazó gyökérzet alakul ki. Tekintettel arra, hogy a növényen belül a kén csak akropetálisan (felfelé) mozog, a klorotikus tünetek a fiatal leveleken, hajtásokon mutatkoznak először, de később az egész növényre kiterjednek. Kezdetben csak az erek közötti szöveteken figyelhető meg a világos elszíneződés, majd idővel a vékonyabb erek is megsárgulnak, csak a főér és közvetlen környéke marad zöld, miközben a hajtásnövekedés lelassul. A levélzet durva, kemény tapintású, súlyos esetben a fonáki oldalon enyhén vöröses elszíneződést is mutat.

Akut kénhiány esetén – ami a gyakorlatban ritkán fordul elő – az említett tüneteken kívül a vastagabb erek között beszáradt foltok képződnek.

A zöldségfélék esetében a kénhiánytünetek megjelenését akkor észlelték, amikor a levelek kéntartalma (S) alacsonyabb volt 0,03%-nál. Optimális esetben a nitrogén:kén aránya 30-40:1 között változik, beteg, kénhiányos növényeknél sok esetben ez az érték meghaladja a 70-80:1-et.

A termesztett növények kénigénye ugyan elmarad a három fő makroelemétől, de ennek ellenére jelentős. Közepes termés esetén a hektáronként felvett kén mennyisége az alábbiak szerint alakul:
• gabonafélék 20-25 kg/ha
• szemes kukorica 20-25 kg/ha
• cukorrépa 35-45 kg/ha
• burgonya 20-22 kg/ha
• káposztarepce 50-70 kg/ha (Legtöbb ként igénylő kultúrnövényünk!)
• bab 30-35 kg/ha
• borsó 15-25 kg/ha
• zöldségfélék 15-60 kg/ha
• gyümölcsfélék 20-65 kg/ha

(Vízkultúrás hajtatásban, hosszú tenyészidő (9-10 hónap) és kimagasló terméseredmények esetén a tápoldatból felvett kén mennyisége eléri a 80-120 kg/ha-t is!)

Az agrokémia a ként a növénytáplálásban betöltött szerepe alapján a hatodik legfontosabb tápelemnek tartja – fotó: Shutterstock

Hogyan pótoljuk a ként?

Magában a ként trágya formájában nem szoktunk adni, más tápelemek kísérőanyagaként, vegyület formájában kerül a talajba kijuttatásra, illetve a tápoldatba bekeverésre. A kertészeti ágazatokban (gyümölcs- és szőlőtermesztés, illetve zöldséghajtatás) legelterjedtebb és leggyakrabban használt kénforrás a kénsavas káli (18% kén) és a szuperfoszfát (12-14% kén)* műtrágyák, illetve néhány mikroelem kénsavas sója (rézgálic, vasgálic stb.). Erősen meszes talajon használják az ammóniumszulfátot is, amelynek kéntartalma 23-24%.

Viszonylag széles körben használt kéntartalmú műtrágya a keserűsó (magnéziumszulfát), amit elsősorban magnéziumtartalma miatt javasolnak a szántóföldi és kertészeti kultúrák számára lombtrágyaként, de jelentős mennyiségben, 13%-ban ként is tartalmaz. Vízben nagyon jól oldódik, perzselő hatása gyakorlatilag nincs, akár 5%-os töménységben is keverhető növényvédő szerekkel. További előnye, hogy a levélen keresztül gyorsan felszívódik, ezért súlyos hiány esetén a hiánytünetek gyors megszüntetésére is kiválóan alkalmas. A kereskedelemben létezik talajon keresztül is adható változata (pl. Kieserit). Kijuttatása alaptrágyaként ősszel, továbbá indító- és fejtrágyaként az ültetéskor, illetve a tenyészidő folyamán lehetséges.

* Kevesen tudják, hogy a szuperfoszfát is jelentős mennyiségben tartalmaz ként abból adódóan, hogy a gyártás során a foszfort a nyersfoszfátból kénsav segítségével tárják fel.