Indiánoktól tanulta az áfonyatermesztést a zalai férfi

A férfi hazatérése óta biomódszerekkel, kemikáliák nélkül, közel 4 hektáron termeli az egészséges gyümölcsöt a dél-zalai Galambok és a somogyi Szőkedencs közelében.

Mint azt elmesélte: 1999 és 2001 között élt Amerikában, ahova teljesen véletlenül került. Pincérként dolgozott egy tengerjáró hajón, ami ugyan eléggé szabott életformát jelentett, de azért egy-egy kikötés során mindig lehetett nézelődni kicsit a környéken. Egy ilyen röpke kirándulás alkalmával jutott el Virginia-ba, egy áfonyaültetvényre, ami azonnal megtetszett neki. Szerette volna megismerni a növényt, a termesztését, egyszerűen beleszerelmesedett az áfonyába; talán mert gyermekként a lila volt a kedvenc színe, másrészt mert a tengerjáró hajón lényegében modernkori rabszolgatartás folyt napi 12 órában, amiből menekülni akart – az áfonyatermelés pedig teljesen más életstílust kínált.

Tamás Attila a galamboki ültetvényen – fotó: Horváth Attila

Hét kilométer hosszú sorok

Tudta, hogy vissza kell térnie, Virginiában azonban rengeteg kemikáliát használtak a termeléshez, ami Attilának nem igazán nyerte el a tetszését. Némi tájékozódás és az interneten való kutakodás után rátalált egy angolszász nevű családra Oregon államban. Kapcsolatba lépett velük, s amikor kiderült, hogy ők sem a műtrágyák és a növényvédőszerek hívei, a férfi tudta, nem kell tovább keresgélnie.

– Elutaztam hozzájuk, s amikor személyesen találkoztunk, legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy angolosan hangzó nevük ellenére valójában indiánok – mesélte Tamás Attila. – Elég zárkózottak voltak, engem valamiért mégis befogadtak. Ahogy egyre többet beszélgettünk, annál közelebb kerültünk egymáshoz, hiszen kiderült, hogy az ősmagyar hitvilág és az indiánok sámánizmusa teljesen azonos. A család (ezt úgy értsd, ahogy mondom, tehát MINDENKI) áfonya, szeder, köszméte, és fügekaktusz termeléssel foglalkozott, kizárólag biológiai módszerekkel. S nem azért, mert mondjuk, ez már akkor is trendi volt, hanem mert ez fakadt a világszemléletükből, a hitvilágukból. Nem alkalmaznak növényvédő szereket, nincs műtrágya-használat és bár a talajművelést elvégezhetnék géppel is (hiszen van nekik), inkább kézzel kapálnak. S ez azért nem kis dolog, ha elmondom, hogy voltak 7 kilométer hosszú sorok is... Nem félnek a munkától, kapálás közben énekelnek, és bármilyen furcsa, de jól érzik magukat. Máshogy, sokkal lazábban kezelik az egész világot mint mi, fehér emberek, tiszteletben tartják a világi szabályokat, törvényeket, de inkább a természet és a józan ész szabályai szerint élnek.

Tömény egészség – de csak ha kemikáliák nélkül termesztik – fotó: Horváth Attila

Amit nem adtak el frissen, feldolgozták és úgy értékesítették

Tamás Attila azt is elmondta: az indián család a gyümölcsöt, amit nem adott el frissen, aszalta, aszalványként értékesítette, lekvárt főzött, illetve ivólét készített belőle. Sokat, sőt, szinte mindent tőlük tanult, s azóta is tartják egymással a kapcsolatot. Attila néha tanácsot is kér tőlük, amire általában több hét után érkezik meg a válasz, oregoni barátai nem sokat ülnek a számítógép előtt, mert nem lettek a világháló rabjai – ellentétben velünk.

A férfi ültetvényei jól működnek, biztos bevételt jelentenek évről évre, a szüret épp e napokban is tart.

A galamboki ültetvény lassan már termőkora végéhez közeledik – fotó: Horváth Attila

– A szőkedencsi területünkön nemrég újabb, modernebb fajtákat telepítettünk, melyek napjaink közízlését szolgálják ki – fogalmazott Tamás Attila. – Különös tekintettel a Szedd magad! híveire, akik nagy számban érkeznek hozzánk, ők szeretik a nagy, édes bogyókat, ezek a fajták pedig ilyenek. Az eredeti áfonya ízvilágára ugyanis nem az édesség jellemző. A hagyományosnak tekintett régi fajták közül a Blue Jay-t, a Blueray-t, Bluecrop-ot és a Rékát említeném meg, az újak közül pedig az Atlantic-ot, a Senior-t, a Husky-t, a Chandler-t és a Toro-t. Fejlesztettük továbbá az öntözőrendszert Szőkedencsen és Galambokon egyaránt, a növényfaj ugyanis meglehetősen vízigényes. Ezt támasztja alá, hogy a modernizálás után nagyobb gyümölcsök teremnek a bokrokon. Úgy látom egyébként, hogy az áfonyatermesztés nagy jövő előtt áll Magyarországon. A világ ugyanis az organikus, egészséges táplálkozás irányába mozdult el és most nem az étkezés módjára, összeállítására, hanem inkább az alapanyagainak a minőségére, kemikáliamentességére gondolok. Az áfonyának ebben a trendben gyakorlatilag a VIP-szektorban a helye.

Nem ördöngösség a házikerti termesztés sem – fotó: Horváth Attila

Nem ragaszkodik a savanyú talajhoz

Azt is elárulta: évente több, mint 10-12 tonnányi gyümölcsöt tudnak betakarítani.

Tamás Attilát arról is kérdeztük, mire figyeljen, aki otthon a házikertben szeretné megtermelni a családnak az áfonyát?

– Van pár dolog, amire feltétlen nagy figyelmet kell fordítani – jelezte a termelő. – Az egyik a talaj kémhatása. Itt szeretném eloszlatni azt a félreértést, hogy az áfonya csak és kizárólag a savanyú kémhatású talajt szereti. Ez ugyanis részigazság, az áfonya valójában a lúgos talajon nem él meg, ami azt jelenti, hogy savanyú és semleges kémhatású földben termeszthető. De a lúgosságot is lehet kezelni, például balti tőzeg, mulcs (legjobb a faforgács), illetve megfelelő, savanyító hatású tápoldatok segítségével. A friss fűkaszálék nem megfelelő, mert még bomlik és kivonja a nitrogént a talajból. Megszárítva viszont már tökéletes takaróanyag.