Az izlandi lakosok az első világháború előtt gyakorlatilag nem is nagyon láttak banánt és egyéb trópusi gyümölcsöt, mivel azok a megfelelő hűtéstechnika hiányában nem jutottak el a szigetországba, vagy ha igen, az áruk a helyiek számára megfizethetetlen volt. 40-50 elteltével az ország gazdasági helyzete jelentősen javult, így az ország megengedhette magának, hogy ezekből a lakossági igények fedezéséhez elegendő mennyiséget importáljon. 2008-ban viszont egy óriási bankcsőd sújtotta az országot, ami ellehetetlenítette az importot.
Izland egyre kevésbé bízza magát az importra – fotó: Pixabay
Az izlandiak ebben a nehéz helyzetben kényszerültek saját üvegházakat építeni. Mivel megtapasztalták, hogy ezt saját országukban is meg tudják oldani, ma már – amikor újra lenne pénz az importra – a paradicsomszükségletük mintegy 70 százalékát helyben állítják elő. A paradicsom ugyanis az izlandiaknak és az országba érkező turistáknak fontosabb mint a banán, de több más zöldségnövényt is helyben termesztenek (a hóval borított hegyek tövében).
A sokhelyütt kietlen, egyenetlen domborzatú, legfeljebb csak néhány szélben és a télben tengődő nyírfa által tarkított, leginkább az ázsiai kopár hegységekhez hasonlító izlandi vidékeken a turista néha azt várja, hogy mindjárt előbukkan egy yeti, ehelyett azonban fűtött üvegházak tűnnek elő.
A korszerű izlandi hajtatóházak példája azt mutatja, hogy az ember egyre inkább képes lesz legyőzni a természetet, és a jövőben olyan területeket is a mezőgazdasági termelés szolgálatába állíthat, amelyeken korábban még álmodni sem lehetett.
