A tápanyagoknak (trágyaleveknek, műtrágyáknak, tápsóknak) oldott (hígított) formában, vízzel történő kijuttatása több mint száz évre visszatekintő termesztési eljárás a zöldségkertészetben. A szűkebb értelemben vett tápoldatos termesztési eljárás a fejlett kertészettel rendelkező nyugat-európai országokban, a 60-70-es években vált gyakorlattá, nálunk a 80 években voltak az első próbálkozások a fóliák alatt és üvegházakban termesztő kertészek részéről.
Miután a hajtatásban mindennapi gyakorlattá vált, szabadföldi körülmények között is elkezdték a támrendszeres uborkát, paprikát, paradicsomot, az alagutas görög- és sárgadinnyét, majd később a lineál rendszerek alatt a csemegekukoricát is tápoldat formájában fejtrágyázni.
Egyes növények esetében, mint a hagyma, a gyökérzöldségek vagy a levélzöldségfélék, még kevésbé alkalmazzák, de látva a fejlődés irányát, belátható időn belül ezeknél a kultúráknál is gyakorlattá válik, és a szilárd formában történő talajra szórás és bemunkálás többnyire csak az alaptrágyázásoknál és indítótrágyázások esetében marad meg. Ma már széles körben alkalmazzák a tápoldatozást a gyümölcs- és dísznövénykertészek is.
A tápoldatozás előnye és hátránya
A tápoldatozás a tápanyagok öntözővízzel történő kijuttatása, a talaj- és technikai adottságoknak, valamint a növény igényének megfelelően tervezve, azzal összehangolva adagolva. Előnyei a hagyományos trágyakijuttatással és talajba munkálással szemben a következőkben foglalhatók össze:
• A tápanyagok és a víz együttes kijuttatásával elősegítjük azt az alapvető fiziológiai folyamatot, amely során a növény a vizet és a tápanyagokat egyszerre veszi fel.
• A tápoldatozás a tápanyagok egyenletesebb elosztását teszi lehetővé a talajban, mint a hagyományos trágyakijuttatás.
• A növény folyamatos, napi tápanyagigényének megfelelően tudjuk szabályozni a gyökértérségben az egyes tápanyagok mennyiségét, arányát, koncentrációját.
• A gyakori, kis adagú tápoldatozással elkerülhető a talaj tápanyagszintjének ingadozása, megvalósítható a kiegyenlített tápanyagszint.
• A tápoldat összetételével, töménységével – egy határon belül – szabályozni, irányítani tudjuk a növényfejlődést.
• Az időjárásnak (klimatikus tényezőknek) megfelelően is tudjuk változtatni a gyökérközeg tápanyag-összetételét.
• Egyszerűbb kivitelezésben kisüzemekben és a házikertben is alkalmazható.
• Jól gépesíthető, automatizálható, ezáltal jelentős élőmunka-megtakarítás érhető el alkalmazásával.
• Pontos adagolással nagymértékben csökkenthető a tápanyagveszteség, javítható a környezetvédelem.
A rendszer számos előnye mellett a megvalósításának és üzemeltetésének van néhány hátránya is:
• Jelentős beruházást igényel, különösen az automatizálható, programozható változat kiépítése.
• Drágább, vízben jól vagy tökéletesen (maradék nélkül) oldódó műtrágyák használata jöhet csak számításba.
• Vízminőséghez kötött, a mikroöntözés formájában kijuttatott oldat esetén a vízminőségre vonatkozóan különösen szigorú és fontos előírások vannak.
• A kis és sekélyen elhelyezkedő gyökérzet (öntözőhagyma) miatt érzékenyebb a termesztés a műszaki meghibásodásokra.
• Nagyobb szakértelmet, tudást, pontosságot igényel, mint a hagyományos trágyakijuttatás.
Tápoldatozásnál számításba jöhető talajféleségek
A kötöttebb, jobb termőképességű, humuszosabb, nagyobb vízkapacitású vályogtalajoknál jobban érvényesülnek a talaj eredeti tulajdonságai, a nagyobb a tápanyag- és vízraktározó képességből, a kémhatás pufferolásából adódóan. Ilyen esetben tápoldattal csak lassabban, körülményesebben lehetséges a talaj tápanyag- és vízellátottságát módosítani és szabályozni. Ugyanakkor a talaj nagyobb pufferkapacitásából adódóan kisebb a valószínűsége tápoldatozással elkövethető hibáknak.
A kötöttebb talajból bizonytalanságok, hátrányok is származnak (pl. a tápanyagokat leköti, módosulnak a tápelemarányok, lassabban melegszenek fel, ebből adódóan a primőrök késnek, könnyebben kialakul a gyökérzóna levegőtlensége, a sók hamarabb felhalmozódnak a termőrétegben).
Homoktalajok esetében a tápoldatos termesztésnél a gyökértámasztó szerep a lényeges, ugyanis a gyakori, kis adagú öntözéssel és tápoldatozással a közegnedvességet és tápanyag-összetételét könnyen és folyamatosan tudjuk biztosítani, illetve kézben tartani. Ugyanakkor hátránynak tekinthető, hogy a gyenge pufferoló (tároló) képesség miatt, a pontatlan öntözés és tápoldatozás következtében fennáll a kiszáradás, illetve a tápanyagok kimosódásának veszélye.
Homok-, homokos vályogtalajok esetében – nem számítva az alap-, esetleg az indítótrágyával bevitt tápanyagokat – a talaj tápanyag-szolgáltató képessége, illetve módosító hatása nem vagy csak minimális szerepet játszik, a tápanyagviszonyokat és részben a nedvességet a tápoldattal állítjuk be. A nagy pórusok jelentős levegőtartalma és a rossz vízmegkötő képesség miatt kisebb a túlöntözésből adódó talajlevegőtlenség veszélye, továbbá könnyen, gyorsan felmelegszik, ami a primőrök esetében alapvető tulajdonság. Az ilyen laza talajokon gyakoribb, de kisebb adagú tápoldatozást alkalmazunk.
Tápoldatozással jobb lehetőség nyílik néhány kedvezőtlen talajtulajdonságot módosítani, javítani (pl. pH-szabályozás, túl magas mésztartalom csökkentése vagy ellensúlyozása, esetleg felgyülemlett káros, például szikesítő anyagok) eltávolítása.
Csak akkor lesz hatékony és megtérülő a tápoldatozás, ha a tápoldat összetétele, töménysége és mennyisége megfelel a növényi mindenkori fejlettségének, a talaj (gyökérközeg) adottságoknak, a hő- és fényviszonyoknak (1. kép).
Intenzív paprikatermesztés támrendszer mellett, talajtakarással, csepegtető tápoldatozó csővel – fotó: Agroinform.hu
Jól összehangolt termesztési tényezők komplex hatása miatt elérhető kiemelkedő termésmennyiség, kiváló minőség és nagy termésbiztonság, de a rendszer sajátosságaiból adódó érzékenység miatt nagyobb a veszélye a termesztési hibáknak, kudarcnak.
Zöldségfélék esetében tápoldatos, talaj nélküli, izolált közegben történő termesztés szabadföldi körülmények között nincs, de faiskolákban konténeres csemeték előállításánál alkalmazzák a tápoldatozást.
Vízminőség és öntözővíz-mennyiség
A tápoldatos termesztés sarkalatos pontja a megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővíz, aminek hiánya sok esetben akadálya a tápoldatos technológiák alkalmazásának. A laboratóriumi vizsgálatok szerint a gazdaságokban használt öntözővizeknek közel 1/4-e, 1/5-e kisebb-nagyobb mértékben szikesítő hatású, illetve a növényre nézve káros (pl. hidrokarbonát-, nátriumtartalom stb.).
Talajon történő tápoldatozásra nem javasolt vizek:
• ha az EC értéke meghaladja az 1,5-2 mS/cm-t (optimális érték a 0,5-1,5 mS/cm),
• 1500-2000 mg/l-nél magasabb sótartalmú vizek,
• ha a HCO3-tartalom meghaladja az 5-6 mgeé/l értéket,
• 1,5-3 mgeé/l feletti klórtartalmú vizek,
• csepegtetőn keresztüli tápoldatozás esetén az 1 mg/liter mangán- és vastartalmat jelentős mértékben meghaladók, illetve
• 100 mg/liter felett lebegő részeket tartalmazók.
(Talaj nélküli, vízkultúrás termesztés esetén ennél még szigorúbbak az alkalmassági feltételek.)
A növény vízigénye fajonként (fajtánként), fenológiai fázisonként és a tenyészidő folyamán a hő- és fényviszonyoktól függően változik, különféle értékekkel jellemzik, ami alapján meghatározzák az öntözővíz vízmennyiségét. Leggyakrabban használt értékek:
• Evapotranszspirációs együttható (ET), a talaj felületéről és a növény által elpárologtatott vízmennyiség együttes értéke. Mértékegysége: mm, azaz liter víz/m2 felület.
• Transzspirációs együttható, azaz az egységnyi szárazanyag előállítására felhasznált vízmennyiség (g/g), ami jól mutatja a növény adott időben történő vízfogyasztását. A fiatalabb növényeknek jobb a vízhasznosítása (transzspirációs együttható 150-200), idősebb korban rosszabb, nagy a „vízpazarlás" (500-600).
• Vízfogyasztási együttható. Egységnyi termés előállítására használt vízmennyiség (pl. kg/liter).
A vízigény (kutak teljesítményének) számításakor a legnagyobb napi vízigényből kell kiindulni, ami június végén, július elején elérheti a vízigényes fajoknál (paprika, uborka, paradicsom, padlizsán) növényenként a 2-3 litert.
Bizonyos határon belül öntözéssel befolyásolható a gyökeresedés mélysége. A gyakori és kis adagú öntözéssel (pl. csepegtető öntözés) szemben a ritkább, de kiadósabb vízutánpótlással „fenntartjuk" a gyökereket a felső talajrétegben, aminek előnye a primőröknél a koraiság, hátránya a talajfelület nyári, túlzott (káros) felmelegedése, illetve már átmeneti vízhiány esetén is a talaj gyors kiszáradása, a növény hervadása és károsodása.
A növény jelzi a vízhiányt. Ha a hajtásvégek sötétebbek, mint a középtáji levelek, akkor szomjazik a növény, ha sokkal világosabbak, akkor túlöntöztünk.
A vízigény számításakor a legnagyobb napi vízigényből kell kiindulni, ami június végén, július elején a vízigényes fajoknál elérheti a 2-3 litert – fotó: Pixabay
Tápoldatozó műtrágyák, tápsók
Több néven ismertek: tápoldatozó trágyák, vízben tökéletesen oldódó vagy vízben maradék nélkül oldódó trágyák, öntöző trágyák stb. Közös tulajdonságuk, hogy 14-15 0C-os vízben tökéletesen feloldódnak, a szabvány 20 perces oldás után maximum 0,02% üledék képződését engedi. (Például egy 25 kg-os zsák feloldása után legfeljebb 5 gramm üledék képződhet.)
A vízben maximálisan feloldható műtrágya mennyisége változó, függ a víz hőmérsékletétől és minőségétől (pl. pH-érték), a műtrágya kémiai összetételétől. Ez az érték általában a kereskedelemben kapható műtrágyák esetében 30-40%, a nitrogéntartalmúakból több, a foszfor- és káliumtartalmúakból kevesebb oldható fel. Egyes műtrágyák vízoldhatósága jobban (pl. ammóniumnitrát, káliumnitrát), másoké (pl. káliumszulfát, káliumklorid) kevésbé hőmérsékletfüggő.
Összetétel szempontjából megkülönböztetünk:
• mono (1-2 hatóanyagú, pl. ammónium-nitrát, magnézium-nitrát, ammónium-szulfát, kálium-klorid stb.),
• összetett (3-4 hatóanyagú, NPK-tartalom) és
• komplex, azaz valamennyi növényi tápanyagot tartalmazó műtrágyákat.
Általános elvárás a műtrágyáktól a töménység, azaz minél magasabb hatóanyag-koncentrációval rendelkezzen, ugyanakkor az EC értéke alacsony legyen. Magas hatóanyag-tartalmú, alacsony EC-értékű műtrágyák különösen alkalmasak tápoldatkészítéshez, mert kevés műtrágya bekeverésével, alacsony EC mellett sok tápanyag juttatható ki még rosszabb minőségű (magasabb EC-értékű) öntözővíz esetén is.
A mikro- és félmikroelemek (Fe, Mn, Zn, Cu) gyakran szulfát-sók formájában kerülnek feloldásra a tápoldatokban, de vannak kifejezetten mikroelemeket tartalmazó műtrágyakészítmények is, amelyek valamennyi mikroelemet (bórt és molibdént is) tartalmazzák, így bekeverésükkel az összes növényi mikroelem a növényeknek rendelkezésére áll (pl. komplexek).
