Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) nemrég tette közzé honlapján a 2024/25-ös tél méhpusztulási adatait, melyeket a megyei szaktanácsadók mértek fel.

Ez alapján sajnos, kimondható: a 2024/25-ös tél minden eddiginél súlyosabb következményekkel járt a magyar méhészetekre nézve. A korábban elfogadhatónak tekintett 10–20%-os téli elhullás mostanra duplájára nőtt: az OMME által végzett felmérések szerint az országosan betelelt 1,2 millió méhcsalád közel fele megsemmisült vagy életképtelenné vált.


Az első körös adatok alapján a családok 29%-a elpusztult, míg további 22% annyira legyengült, hogy sem a túlélésre, sem a termelésre nem alkalmas. Ez összességében az állomány 51%-át érinti! A megmaradt családok állapota sem megnyugtató: csupán 10% tekinthető erősnek, 40% gyenge, a többi átlagos.

A második adatgyűjtés során a szaktanácsadók három csoportban – főállású, mellékállású és hobbi méhészek – mérték fel a veszteségeket. A legrosszabb eredmények a mellékállásban tevékenykedőknél születtek, akik 46%-os veszteséget jelentettek. Ez nagyrészt a munka melletti kapacitáshiányból fakadó atkakezelési hiányosságokra vezethető vissza. A főállású méhészek vesztesége volt az alacsonyabb (31%), köszönhetően a nagyobb figyelemnek és tapasztalatnak.

A megkérdezett 825 méhész összesen 92 500 méhcsaládról számolt be – ez az országos állomány közel 1%-át teszi ki.

Mi történik az életben maradt családokkal?

Bár a felmérések szerint az állomány fele „termelőképes", valójában csak a betelelt családok negyede fog valóban részt venni az akácméz-termelésben.

Ennek okai:

  • A jobb állapotú családokkal a gyengéket erősítik.
  • Sok méhész inkább szaporít, mint akácra termel – főként az alacsony akácmézár és támogatási követelmények miatt.
  • A felvásárlási árak növekedése miatt sokan eladták az erős családjaikat, és most azok szétosztásával állítják vissza az állományt.

A veszteségek háttere – okok összetett rendszere

Az idei téli veszteségek okai rendkívül összetettek, és hazai sajátosságok mellett nemzetközi trendek is visszaköszönnek. Hasonlóan súlyos helyzetekről számoltak be Ausztriából, Romániából, Szerbiából, Németországból és az USA-ból is.

Főbb tényezők

Varroa atka:

  • Túl sok család kevés odafigyeléssel.
  • Hosszabb tenyészidőszak az atka szaporodásának kedvezett.
  • Hiányzó szaporítás és fedett fias keretek visszatartása.
  • Növekvő rezisztencia a hatóanyagokkal szemben.
  • Elhagyott, „gócpont" méhészetek.

Száraz nyár és virágporhiány:

  • Hosszú virágporhiány, gyenge és rövid életű méhek.
  • Nem vadvirágokból, hanem vegyszeres kultúrákból hordott virágpor.
  • Helyi mézharmatjelenségek.

Elhúzódó ősz és késői fagy:

  • Elhúzódó fiasítás – a méhek nem pihenhettek.
  • A fiasítás akadályozta az atka elleni hatékony fellépést.

Alacsony mézárak:

  • Kevesebb etetés, szűk fészkek, gyenge népesség.
  • Elmaradt szaporítás.
  • Visszafertőzés elhagyott méhészetekből.

Enyhe január:

A szokásosnál korábban indult fiasítás, amely megrövidítette a méhek élettartamát.

Mi a megoldás? – Új rendszer és tudatosság kell

A jelenlegi helyzet nem fenntartható. Az OMME célja, hogy elinduljon egy olyan országos monitoringrendszer, amely reális képet ad a méhállomány egészségügyi állapotáról, különösen az áttelelések sikerességéről.

A fő tanulság, hogy a méhegészségügy, különösen a Varroa elleni védekezés és annak rendszeres ellenőrzése, a méhészkedés legkritikusabb pontjává vált. Aki ezt alábecsüli, az előbb-utóbb súlyos veszteségekkel számolhat.

A 2024/25-ös tél bizony, rávilágított arra, hogy a méhészet ma már nemcsak a mézelvételről és szaporításról szól, hanem egyre inkább komplex biológiai és technológiai rendszerként kell kezelni.
A magyar méhészet jövője azon múlik, hogy sikerül-e ezt a szemléletváltást ágazati szinten megvalósítani.

Forrás: OMME

Indexkép: Pixabay