„Szakmai vakság"-nak nevezik azt az esetet, amikor valaki úgy tesz, úgy beszél dolgokról, hogy az természetes, magától érthető, mindenkinek ismerős, vagy legalábbis annak kéne lennie, holott csak azok tudják követni, azok értik a nyelvezetet és a gondolatmenetet, akik az adott területen tanultak, járatosak.
Szakmánkban, a kertészetben, de a szántóföldi növénytermesztésben is tapasztalható a szakmai vakság, gyakran előfordul, hogy olyan fogalmakat használnak, használunk, bizonyos kifejezéseket nem magyaráznak meg, amiket egy átlagember, aki nem járatos a kertészetben, a növénytermesztésben vagy a biológiában, nem ismerhet, nem érthet.
A tápanyagellátás és tápoldatozás kapcsán gyakran hivatkozunk az EC-értékre, a termesztési technológiák kapcsán említjük a sóértéket, és mS/cm-ben fejezzük ki az öntözővíz használhatóságát, a talaj sótartalmát.
Mi is ez, mire használható egy kertészkedő számára?
A talajok, tápoldatok és öntözővizek sótartalma növénytermesztési, illetve agrokémiai szempontból nagyon fontos mutató, ma már nélkülözhetetlen információ a termesztésben. Az ozmózis törvénye szerint a féligáteresztő hártyán – ami adott esetben a gyökér külső szöveti rétegeit jelenti – az áramlás mindig a hígabb, azaz az alacsonyabb töménységű oldat felől a töményebb felé történik.
Magas sótartalmú közegből a tápelemek csak lassan áramlanak be (vagy egyáltalán nem) a gyökérbe, sőt az is előfordulhat, hogy a közeg olyan mértékben elszikesedett, olyan tömény a talajoldat vagy a tápoldat, hogy a nedvesség nem befelé, hanem a gyökéből kifelé mozog (plazmolízis jelenség). Az áramlás sebessége függ az oldatok töménységének különbségétől.
Korábban a kertészetekben is a talajok sótartalmát „összes só" értékben, százalékban (%) fejezték ki, a szántóföldi növénytermesztésben még manapság is ez a gyakrabban használatos.
Újabban az intenzív növénytermesztésben a gyökérközeg sótartalmát, a vizek öntözésre való alkalmasságát, a tápoldatok töménységét EC-ben, azaz elektromos vezetőképességben mérik, és „EC"-vel jelölik. (Az „EC" jelzés az angol névből, az electrical conductivityből ered.) Mértékegysége a mS/cm, azaz miliszímens/centiméter. Vannak műszerek – ezek a ritkábbak –, amelyek µS/cm-ben adják meg az értéket, az átszámítás: 1mS/cm = 1000 µS/cm-nek, azaz 1 EC-nek felel meg. Kisebb hibával az összessó-érték átszámítható EC-re, 550-800 mg/l só megfelel ~1 EC-nek. (Pontatlanság abból adódik, hogy az EC-érték függ a sóképző anyagok összetételétől.)
Magas sótartalmú közegből a tápelemek csak lassan áramlanak be (vagy egyáltalán nem) a gyökérbe – fotó: Shutterstock
Az EC-mérésnek nagy előnye, hogy a helyszínen, olcsó műszerekkel és nagy pontossággal elvégezhető. A vízkultúrás és a tápoldatos termesztésnél lehetővé teszi a közeg és a tápoldat folyamatos mérését, de talajos termesztésben is nagy a gyakorlati jelentősége annak, hogy a talaj sótartalmát napi pontossággal tudjuk követni.
Az öntözővizek egyik fontos tulajdonsága a sótartalom. Sajnos vizeink egy jelentős része ennek a paraméternek köszönhetően alkalmatlan öntözésre, idővel szikesíti a talajt, egy idő után a felgyülemlett sótartalom (magas EC) miatt alkalmatlan a sóérzékeny növények termesztésére.
Sótartalom alapján az öntözővizeket a következő kategóriákba soroljuk:
< 0,5 EC öntözésre és tápoldatozásra kiválóan alkalmas
0,5-1,5 EC öntözésre alkalmas
1,0-1,5 EC tápoldatos termesztésre kevésbé alkalmas
1,5-2,0 EC csak bizonyos talajkörülmények között és termesztési mód mellett javasolható öntözővíznek
2,5 EC feletti vizek zöldségnövények öntözésére nem javasoltak
A tápoldatozásnál használatos vizek esetében azért kell a vízminőséggel szigorúbbnak lenni, mert a víz természetes, gyakran növényi szempontból értéktelen, akár káros (!) sóképző anyagokon túl a bekevert műtrágya tovább növeli a víz EC-értékét. A tápoldat koncentrációja, összetétele a növényfajtól (fajtától), a növény korától, a fenológiai fázistól és a környezeti, mindenekelőtt a klimatikus tényezőktől is függ. A gyakorlatban a műtrágyák és tápsók bekeverésével 1,5-3,0 mS/cm-ig, azaz ~ 0,1-0,2%-ig lehet a tápoldat töménységét növelni annak veszélye nélkül, hogy a növényen perzselést okozna.
Szabadföldön, szántóföldi termesztés esetén a talajok EC-értéke általában nem éri el az 1 mS/cm-t, zöldséghajtatásban – az intenzívebb tápanyagellátás miatt – ennél magasabb, 1-1,8 mS/cm sótartalom, azaz EC-érték tekinthető normálisnak.
A tápoldat töménységének (EC-értékének) szabályozása nagy lehetőség a kertésznek a növény életébe történő beavatkozásra.
Tömény, magas EC-értékű tápoldattal kezelt uborkanövény – fotó: Dr. Terbe István
2. kép: Tartós szárazság következtében bekoncentrálódott talajoldat, EC-értéke meghaladta az uborka által még elviselhető töménységet, aminek következtében a leveleken nekrotikus foltok alakultak ki – fotó: Dr. Terbe István
A tápoldat összetételével és töménységével (EC-vel) szabályozni tudjuk a növény fejlődését, elősegíthetjük (gyorsíthatjuk) az egyes fenológiai szakaszok változását. Töményebb oldattal a generatív jelleget indukálhatjuk, míg híg oldat esetén a lombnövekedés intenzitását fokozzuk.
Az EC változtatásával hatást lehet gyakorolni az ízanyagok kialakulására, a szárazanyag-tartalom mennyiségére, de a klímaviszonyokhoz igazítva elkerülhető az üvegházakban télen a növények megnyúlása, nem is beszélve számos élettani betegség megelőzéséről, illetve kezeléséről, gyógyításáról.
