A szakmai vakság minden cikkírót kísért, próbálunk minél érthetőbben fogalmazni, eseményeket, összefüggéseket köznyelven megmagyarázni, ennek ellenére sokszor nem vesszük észre, hogy a számunkra világos és egyértelmű, gyakran használt kifejezések a növénytermesztésben nem jártas olvasó számára nem vagy csak nehezen érthetők.
Tavaszi hónapokban, az ültetések és vetések során, a tanácsainkban számtalanszor elhangzó kifejezés a tenyészterület, a növénysűrűség, az ikersor, a fészkes vagy a szalagos vetés, de pontosan mit is takarnak ezek a fogalmak, azzal sokan nincsenek tisztában. Pedig minden termesztésnek, legyen az zöldség, dísznövény vagy gyümölcstermesztés, fontos része a vetőmag-, a palánta- és minden szaporítóanyag-igény számításának alapja.
A tenyészterület 1 darab növény megtermesztéséhez szükséges terület (talajfelület), amit négyzetcentiméterben, nagyobb termőfelületet igénylő fajok, például ültetvények esetében négyzetméterben fejezünk ki. A növénysűrűség ennek fordítottja, egy adott területen (ha-on vagy m2-en) termesztett vagy ültetett növények számát jelenti. (Szándékosan nem az elvetett növények számát használjuk, tekintettel arra, hogy vannak növények – a zöldségfélék között sok –, amelyek esetében vetést követően egyelést vagy ritkítást végzünk, így állítjuk be a végleges növényszámot, és ezt tekintjük növénysűrűségnek.)Mitől függ a növénysűrűség, mi szabja meg azt, hogy egy adott területen hány növényt termesztünk?
Számos botanikai tulajdonsággal, termesztéstechnikával és gazdaságossági tényezővel összefüggő szempontot kell figyelembe venni, amikor a növénysűrűségről, illetve a tenyészterületről kell dönteni, ezek a következők:
• Növény- és fajtatulajdonságok:
• maga a növény öröklött botanikai tulajdonságai (lombozat és szár mérete, habitusa, stb.)
• fajta igénye
• Környezeti tényezők:
• talajviszonyok
• fényviszonyok
• széljárás erőssége és iránya
• csapadékviszonyok
• Termesztéstechnológiai szempontok:
• gépi vagy kézi ültetés
• az alkalmazott gépi eszközök műszaki paraméterei
• ültetés időpontja
• növényápolás módja
• betakarítás módja
• Gazdasági és jövedelmezőségi tényezők:
• termesztési cél
• termesztéssel járó kockázatok
• termesztési költségek
• adott növény termőképessége és a várható bevétel.
A tenyészterület két szám szorzatából, a tőtávolságból és a sortávolságból (sorszélességből) adódóik. Növény szempontjából ideális a négyzetes elrendezés (1/a. ábra, 1. kép), ebben az esetben minden oldalról azonos távolságra helyezkedik el a másik növény, ennek ellenére a gyakorlatban legritkábban számít jó megoldásnak. Ültetés, szedés, művelés, betakarítás akkor végezhető könnyen, ha széles az út (pl. traktorkerék-szélesség, betakarításnál a láda, szedőeszközök szállítása stb.), ezért a tőtávolságot, azaz a növények soron belüli távolságát szokás csökkenteni annak érdekében, hogy kellő szélességű utat lehessen kialakítani, ugyanakkor a gazdaságos növényszám meglegyen.
Fejes káposzta négyzetes elrendezésben ültetve.
Négyzetes elrendezés.
Különféle megoldásokat alkalmaznak a sorok növelésére annak érdekében, hogy a művelési munkához a megfelelő szélesség meglegyen, ugyanakkor összességében a tőszám ne csökkenjen.
A normál soros vagy szimpla soros vetést (1/b. ábra) korábban széles körben alkalmazták a zöldségtermesztésben, napjainkban visszaszorult, és csak a nagy tenyészterületet igénylő növények esetében (pl. uborka, sárgadinnye) maradt meg. Előnye, hogy ápolásakor (pl. permetezés), de szedésnél is a növény minden oldalról jól megközelíthető, áttekinthetőbb, több fény, több levegő éri, ami mérsékli a kórokozók terjedését.
Normál soros vetés.
A leggyakoribb elrendezés az ikersoros vetés, illetve ültetés. Adott esetben nemcsak a tőtávolságot csökkentik, az egyik sortávolságot is kisebbre veszik a művelőút szélességének növelése érdekében (1/c. ábra, 2. kép).
Az ikersoros ültetési forma (padlizsán) a zöldséghajtatásban általánosan használatos.
Ikersoros vetés.
A legelterjedtebb tőelrendezési forma úgy a nagyüzemekben, mint a házi kertekben, gépi művelésnél, de kézi ápolásnál is számos előnnyel rendelkezik. Viszont egy határon túl az ikersortávolság és a tőtávolság csökkentése károsan hathat a minőségre, a permetezés hatékonyságára, a szedésre, de szélsőséges esetben a termésmennyiségre is.
Kis tenyészterületet igénylő növények esetében (pl. vöröshagymánál, fejes salátánál, spenótnál stb.) használatos az úgynevezett szalagos vetés vagy elrendezés (1/d. ábra, 3. kép), amely során több sort (4-5) kisebbre vesznek, és ezt követően egy széles sort hagynak.
Szalagos vetésben nevelt vöröshagyma a betakarítás előtti hetekben.
Szalagos vagy ágyásos vetés.
Főleg azoknál a fajoknál alkalmazzák, amelyek vethetők (ültethetők) sűrűbbre, de gépi ápolásuk és szedésük miatt meg kell oldani a gépek és a traktor közlekedését.
A sávos vetést (1/e. ábra, 4. kép) is a kis tenyészterületet igénylő fajok esetében használják, 2-4 cm-es szélességű sávba vetik a magot. Jól bevált módszer a gyökérzöldségfélék bakhátas termesztésénél (sárgarépa, petrezselyem, paszternák), teljes mértékben gépesíthető, a bakhát kötött talajon is kiváló minőségű termést biztosít.
A sávos vetést a bakhátas sárgarépa termesztése során gyakran alkalmazzák.
Sávos vetés.
A fészkes vetés (1/f. ábra) a nagy tenyészterületet igénylő zöldségfajoknál (pl. uborka, tök) alkalmazott eljárás a kézi művelésű termesztésben (vetés, ápolás és betakarítás). Nagyobb tő- és sortávolságot (1-1,5 méter) jelölnek ki a fészkek helyének, ahol egy helyre több magot is elvetnek.
Fészkes vetés.
(Tőelrendezési lehetőségek zöldségfélék esetében.)
Átszámítás
A tőszám növelésével, a tenyészterület csökkentésével egy határig növelhető az egységnyi felületen előállítható termés és jövedelem.
Az egy növényen megtermeszthető termésmennyiség termés/növény esetében fordítva van, minél nagyobb a tenyészterület, annál nagyobb a termés, aminek a területre vetített jövedelmezőség szab határt. A tőszám növelésével egy határig növelhetjük azon növények koraiságát, melyeknek a biológiai termését fogyasztjuk (pl. paradicsom, paprika stb.), míg a levelükért (pl. saláta), szárukért, gumójukért (karalábé, retek) és gyökérért termesztettek koraisága csökken.
A fajtakatalógusok a fajtákhoz rendszerint javaslatot tesznek a tenyészterületre, ami általában egy értéktartomány (tól-ig), ezen belül a termesztőknek kell a helyi adottságok ismeretében dönteni, hogy milyen sűrűségre veti vagy ülteti növényt, mekkora és milyen sor- és tőtávolságot, illetve növényelrendezést választ.
A nemesítők, vetőmag-forgalmazók által megadott értékek alapvetően a növény genetikai tulajdonságaira épülnek, amit szűk határok között a talajtulajdonságoktól, a tápanyagellátástól, az öntözési módtól, az ápolási és szedési munkáktól függően a termesztő módosíthat.
Miért fontos a tenyészterület megfelelő kiválasztása?
A fénykihasználás, az elégtelen fényellátás a legtöbb problémát a téli időszakban okozhatja. Vegyük például a paradicsomot. Fényigénye viszonylag magas, a termékenyítésre alkalmas pollen képződéséhez és a bogyók kötődéséhez legalább 5000 lux. Később azonban, amikor a fényviszonyok javulnak, természetesen arra nincs lehetőségünk, hogy újabb növények közbeültetésével sűrítsük az állományt. Ilyenkor oldalhajtások felvezetésével tudjuk a hajtásszámot és így a fürtszámot növelni, hogy kihasználhassuk a fénytöbblet adta lehetőségeket.
A növénysűrűség a legfontosabb hajtatott zöldségfajunk, a paprika esetében is változik a termesztési időszakkal, igen korai, korai ültetésnél itt is csökkenteni kell a növényszámot a tavaszi ültetéshez képest. Ennél a fajnál azonban, folyton növő fajtáknál (gyakorlatilag csak ilyeneket hajtatunk) a metszésmód az, ami leginkább meghatározza a tőszámot. A növények növekedési jellemzőit tekintve 1, 2, 3 vagy 4 szárra metszhetünk, ezek közül Magyarországon az egy- vagy kétszáras metszés az elterjedt.
Míg ilyenformán a tápanyagellátásnak és a növénysűrűségnek ma már nem szabad szoros összefüggésben lennie, annál nagyobb a jelentősége a környezetkímélő növényvédelem sikeres alkalmazásában a megfelelő állománysűrűség kialakításának. Ennek egyik kulcsa az állomány szellőssége, hogy az egyes kórokozók számára kedvező magas páratartalom csökkenthető legyen, a szellőztetés hatásfoka javuljon.
A szellős, átlátható állomány emellett a károsító szervezetek megjelenésének észlelését is könnyíti. Ennek jelentőségét mindenképpen szem előtt kell tartani, nemcsak a tenyészterület meghatározásakor, hanem a hozzá tartozó tőelrendezés, valamint később a fitotechnikai ápolási munkák (metszés, hónaljazás, levelezés) elvégzésekor.
