Sokak kedvenc virága az orchidea, de azt már kevesen tudják, hogy az orchideák családjába több mint 25 ezer faj tartozik, melyek számos különleges és megdöbbentő tulajdonsággal rendelkeznek. Sőt, természetvédelmi szempontból is kiemelt jelentőségük lehet.
Miért különlegesek az orchideák, és miben térnek el más növényektől?
Az orchideák sok szempontból különlegesek. Hívhatnánk őket a növényvilág csúcstartóinak, csalóinak, drogdílereinek, de számos más antropomorf jelzőt lehetne használni rájuk.
Kezdjük azzal, miért is nevezhetjük őket a növényvilág rekordereinek. Először is az orchideák családjába tartozó fajok számát több mint 25 ezerre becsülik. Tehát a legnagyobb fajszámú, legváltozatosabb növénycsalád a Földön. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy csak az egzotikus trópusok lakói, ezzel szemben minden klímazónában megtalálhatóak. Hazánkban is több mint 70 orchidea faj él. Míg a trópusokon vannak fán lakó, azaz epifiton fajok, illetve talajlakó fajok, a mérsékelt övben – így nálunk is – csak talajlakó fajok élnek.
Az orchideák a megporzásban is eltérnek a többi növénytől. A legtöbb fajuk esetében nincs meg az a kölcsönösen előnyös kapcsolat, amely a növények többsége és megporzóik között fennáll. Hiszen a növények általában nektárt vagy virágport kínálnak táplálékul a rovaroknak, és cserébe a rovarok a szállítják a virágport egyik virágról a másikra, ezzel beporozva azokat. Az orchideák között azonban sok olyan faj van, amik a megporzásért cserébe nem kínálnak semmit, hanem egyszerűen becsapják a beporzóikat. Ez az átverés számos módon történhet.
Például elhitetik azt, hogy táplálékforrásul szolgálnak, egy rivális rovarhímet láttatnak a virágban, vagy éppen egy párzásra kész nőstényt, esetleg ideális alvó-búvó helyként tüntetik fel magukat. Ráadásul nemcsak rovarmegporzóik vannak, hanem madármegporzású orchideák és önmegporzó orchideák is léteznek.
A pompás sisakoskosbor (Anacamptis elegans) nem termel nektárt, hanem táplálék ígéretével „becsapja" megporzóit, például az óriás tőrösdarazsat – fotó: Molnár V. Attila
A magméret tekintetében is rendhagyóak az orchideák, mert a legkisebb, szinte lisztfinomságú magvakkal rendelkeznek. Magvaik mikroszkopikus méretűek, nincs bennük tartaléktápanyag, és rendkívül kis tömegűek, ezért széllel nagyon könnyen terjednek. Egy-egy termésben óriási tömegben fejlődnek, keletkeznek, ami szintén rekord a növényvilágban.
A növényvilág drogdílerei jelzőt pedig annak köszönhetik, hogy egyes fajok – például a hazai széleslevelű nőszőfű – nektárjában – sok más biológiailag aktív anyag mellett – morfinszármazékok találhatók, amelyek a rovarokra kábítószerként hatnak.
A számtalan orchideafaj közül melyek azok, amelyeket hasznosítunk vagy termesztünk valamilyen céllal?
Jelen pillanatban gyűjtögető életmódtól nem nagyon eltávolodott vidéki közösségek fogyasztják az orchideák tartaléktápanyagot felhalmozó gumóit vagy hasznosítják őket kulináris célokra. Például a Közel-Keleten és Kis-Ázsiában frissítő, forró téli italt, helyi nyelven salepet főznek sok kosbor (Orchis), bangó (Ophrys), ujjaskosbor (Dactylorhiza) fajok és rokonaik gumóiból.
Ezenfelül a modern társadalom egyetlen orchideát használ kulináris célokra. Ez a termesztett vanília (Vanilla planifolia), amelynek fermentált toktermése a boltokban kapható vaníliarúd.
A virágboltokban kapható orchideák (pl. Phalaenopsis) sokak kedvenc cserepes dísznövényei, és például a Cattleya, Laelia, Dendrobium fajok vágott virágként is közismertek. Sikerüket változatos színösszetételű, szokatlan megjelenésű, feltűnő szépségű és tartós virágaiknak köszönhetik.
Hazánkban hol és mely orchideafajok elterjedtek?
Magyarországon a jellegzetes hazai természetes élőhelyeknek megvannak a jellegzetes orchideafajai. Például a középhegységi tölgyeseinkben gyakran találkozhatunk a fehér és kardos madársisakkal (Cephalanthera damasonium, C. longifolia), a bíboros kosborral (Orchis purpurea), bükköseinkben a madárfészekkel (Neottia nidus-avis), láprétjeinken a hússzínű újjaskosbosborral (Dactylorhiza incarnata), mocsári sisakoskosborral (Anacamptis palustris), hegyi kaszálórétjeinken a sömörös pettyeskosborral (Neotinea ustulata), homoki legelőinken az agár sisakoskosborral (Anacamptis morio), a hegylábi löszös lejtősztyepprétjeinken a tarka pettyeskosborral (Neotinea tridentata). Így ha az ember orchideát akar látni, nem kell egy távoli egzotikus utazásra indulnia
Kicsiny, falusi temetőkben több gyepekben élő orchideafaj is előfordulhat. Például a képen látható agár sisakoskosbor (Anacamptis morio). A temetők évszázadokon keresztül elkerülték a felszántást, így maradhattak fenn bennük az orchideák, amelyeket manapság a temetők beépítése, térkövezése, a síremlékek térhódítása, valamint az intenzív és gyakori fűnyírás veszélyeztet – fotó: Molnár V. Attila
Milyenek a jellegzetes orchidea-élőhelyek?
Ezek a növények azokat a helyeket keresik, ahol a gyepszint domináns növényei, mint a pázsitfűfélék és sásfélék, valamilyen oknál fogva nem tudnak érvényesülni. Azaz gyenge versenyképességük miatt azokon a helyeken telepednek meg, ahol valamely környezeti stressz hatására a „birkózóbajnok" növények nem tudják a legerősebb formájukat hozni. Akár két élőhely közötti átmenetben, ahol se nem napfényes, se nem árnyékos az élőhely, és ennek határán egyensúlyoznak. Vagy ahol sok a víz és kevés a tápanyag, illetve ahol savanyú talaj. Az orchideákról általánosan elmondható, hogy széles tűrőképességűek, de kis versenyképességűek.
Nem gondolnánk, de orchidea-élőhelyül szolgálhatnak a gazdasági céllal létrehozott energianyár-ültetvények is. Ezzel azt szeretném hangsúlyozni, hogy sok olyan élőhely van, amely kifejezetten mezőgazdasági hasznosítás alatt áll, például legelők, kaszálók, erdők, faültetvények. De nem mindegy a művelés intenzitása sem ezeken a területeken, mert ha a művelésmód változik, az természetesen hat az adott területen élő növényközösségre is, akár közvetlenül, akár közvetetetten, például a talajmikrobiomon vagy a megporzó rovarokon keresztül.
Mivel az orchideák egy életközösségben sok más élőlényhez kapcsolódnak, viszonylag hamar jelzik, ha az adott közösségben működési zavarok keletkeznek. Azaz ha a kulcsfontosságú alkotóelemek élete sérül, akkor azok jeleznek először, akik sok más alkotóelemmel vannak kapcsolatban. Az orchideák ezek közé tartoznak, így a természetvédelem indikátor fajainak tekinthetők. Ezért is kiemelt figyelmet igényelnek ilyen szempontból is. Hiszen nemcsak szépek, hanem ha valahol szépen virágzó, hosszan fennmaradó orchideaállományok élnek, az azt jelenti, hogy az az életközösség stabilan és jól működik.
A Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii) állományainak jelentős része nyárfaültetvényekben ismert – fotó: Molnár V. Attila
Milyen hazai kutatások folynak jelenleg ebben a témában?
Felfigyeltünk arra, hogy az említett nyárfaültetvényekben néha megdöbbentő mennyiségű orchidea van. A hazánkban előforduló több mint 70 faj közül azonban csak kis töredék fordul itt elő. Viszont két nemzetség egyes fajainak, például a bugaci és Tallós-nőszőfűnek (Epipactis bugacensis, E. tallosii) a világon ismert legnagyobb állományai ilyen nyárasokban élnek. Ezek a fajok nagyon erősen kötődnek olyan ektomikorrhizát alkotó gombákhoz, amelyek elsődleges gazdanövényei a nyárfák, azokat látják el vízzel és tápanyaggal.
A telepített nemesnyárültetvények is otthont adhatnak orchideáknak, hazánkban leggyakrabban a fehér madársisaknak (Cephalanthera damasonium) – fotó: Molnár V. Attila
Az eddigi eredményeink arra mutatnak rá, hogy az orchideák előfordulásának szempontjából nincs annak jelentősége, hogy az adott nyárfaültetvény őshonos vagy hibrid nemesnyárfa. Az idősebb állományok nagyobb valószínűséggel tartalmaznak orchideákat, ennek annyi befolyása van a művelésükre, hogy ha a vágásfordulót meg tudjuk növelni, az jó hatással van az orchideák megjelenésére, túlélésére.
Emellett jó lenne azt elérni, hogy a különböző korú nyárültetvényeket mozaikosan telepítsék el egymás mellé, ami sokat segítene a magok egyik területről a másikra terjedésében, ezáltal az orchideák fennmaradásában. Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy ezen ültetvények egyrészt elsődlegesen gazdasági rendeltetésűek, másrészt nem fenntarthatóak sok évtizedig, ezért ez esetben szakítani kell a természetvédelemre sokáig jellemző rezervátumszemlélettel.
