Lehetővé teszi a folyamatos és kiegyenlített tápanyagszint tartását a talajban (1. ábra), a tápoldat-összetétel és -töménység tetszés szerint változtatható, ezáltal a növény fejlődése is jobban szabályozható, mint a hagyományos trágyázás esetén.
Fejtrágyázás gyakorisága és a talaj tápanyagtartalom-változásának összefüggése
Hatékonysága különösen jó, mert a növény is vízben oldott formában hasznosítja a tápelemeket, egyszerre a vízzel együtt, mint ahogy azt a tápoldat is biztosítja.
Nemcsak a tápanyag-, de vízigénye is nagy a paprikának. Hagyományos szabadföldi termesztésben a paprikák vízfogyasztási együtthatója 140 és 200 között van, intenzív szabadföldi körülmények között (talajtakarás, csepegtető öntözés stb.) csak 80-100, a kápia és a paradicsom alakú fajták esetében kicsit kevesebb, mint a fehér (TV) paprikáknál. 5-6°C hőösszeg vált ki 1 mm-nyi evapotranszspirációt, így a 3 000°C hőösszegből adódóan a természetes csapadék messze nem fedezi a paprika vízigényét.
Alap-, indító- és fejtrágyázás
Míg az alaptrágyát ősszel terítés formájában talajvizsgálat alapján adják, addig az indítótrágyát többnyire a bakhátkészítéskor dolgozzák a talajba, ennek a hatóanyag-mennyisége 25-45 kg/ha N, 15-25 kg/ha P2O5 és 50-60 kg/ha K2O között változik. Szintén starternek tekinthető az ültetéskor vagy azt közvetlen követő napokban, a gyökeresedés elősegítése érdekében adott foszfortúlsúlyos tápoldat, amivel beöntözik a kiültetett palántákat.
A fejtrágyázások időpontját célszerű fenológiai fázisokhoz kötni, akkor adni és olyan összetételben a tápoldatot, amikor és ahogy az egyes tápanyagok a legjobb hatékonysággal érvényesülnek. A szabadföldi étkezési paprika tenyészidejét a tápanyagigény szempontjából korábban 3, újabban, a tápelemfelvételhez jobb, pontosabb igazítás érdekében, 5 szakaszra osztják, ennek megfelelően változtatják a tápoldat összetételét, mennyiségét és töménységét:
• I. szakasz: Cél a gyökeresedés elősegítése. A jobb gyökeresedés miatt (az ültetést követő 2 hét alatt) a nitrogénhez és a káliumhoz képest magas P-arányú tápoldat használata célszerű, vagyis a starterként, az ültetéskor adott tápoldattal tovább kezelik a növényeket. A kiültetést követően – az időjárástól függően – június elejéig heti 1-2 tápoldatozás javasolt.
• II. szakasz: Cél a lombozat fejlesztése. A kiültetést követő 3-5 hétben (II. szakasz) jelentősen változik a paprikanövény tápelemarány-igénye, a lombozat felépítéséhez sok nitrogénre van szüksége. Ebben a fázisban alacsonyabb EC-t és arányaiban több nitrogént használunk. A kedvező júniusi-júliusi hőmérséklet és fényviszonyok szükségessé teszik az öntözés mellett a tápoldatozások számának heti 3-4 alkalomra történő növelését is.
• III. szakasz: Cél a tövek beköttetése. Ilyenkor a kálium arányának növelésével emeljük az EC-t, a heti tápoldatozások száma továbbra is heti 3-4 alkalommal javasolt.
• IV. szakasz: Cél a bogyók tömegének növelése. Az első kötések megjelenését követően csökkentjük az EC-t, és növeljük a nitrogén arányát (N:K = 1:0,7-1), mivel az első terméskötéseket követő napokban ugrásszerűen megnövekszik a tápanyagfelvétel nitrogénből. Korábban adott nagyobb mennyiségű nitrogén könnyen virág- és terméselrúgáshoz vezethet.
• V. szakasz: Cél az újabb hajtások képződése, a termések folyamatos kifejlesztése. A szedések idején az újabb hajtások képződéséhez (remontáláshoz) – a nitrogénhez viszonyítva valamivel több káliumot igényel –, ami különösen érvényes a színesedő fajtákra. Jellemzően eben a szakaszban 1,5-2,5-es EC-jű tápoldatot használunk. Az N:K arány a továbbiakban lényegesen nem változik, a tápoldat mennyisége a tenyészidő vége felé fokozatosan csökkenthető, esetleg a tenyészidő végén a fehér termésű fajták esetében a kálium el is hagyható. Míg a paradicsomalakú fajtáknál változatlanul a heti 3 tápoldatozás a javasolt, addig ez a kápiák setében 2-re csökkenthető. (Erre vonatkozóan adatokat közölni az ősz hossza, az őszi időjárás pontos ismerete nélkül nehéz!)
Paprika-tápanyagellátás mérleg szerinti számításának modellje
Néhány további fontos tanács a tápoldatozáshoz:
• A termésnövekedés időszakában kiemelt fontosságú a folyamatos kalciumellátás biztosítása, erre alkalmas műtrágya a kalciumnitrát, ami adható tápoldatnak és lombtrágyának is.
• A szedési időszak alatt a N:K arány nagyon fajtafüggő, erősen generatív habitusú fajtáknál 1:1-es, vegetatív fajtáknál pedig 1:2-es arány javasolt.
• Amennyiben a tápoldatozások nem elégítik ki a növények vízigényét, úgy azt tiszta vizes öntözéssel lehet kiegészíteni.
• A kezdeti 1-1,5 dkg/m2/hetes műtrágyaadagok után a termésnövekedés kezdetétől (IV. szakasz) a kijuttatott mennyiség 2,5-3 dkg/m2/hetes adagra növelhető.
• A tápoldatozó komplex műtrágyák elterjedésével jelentősen csökkent az alaptrágya formájában adott foszfor, sok esetben teljesen el is hagyják, helyette tenyészidőben megosztva, vízben tökéletesen oldódó komplexek formájában juttatták ki, elsősorban a tenyészidő kezdetén.
• A kálium esetében a termesztők tisztában vannak a paprika klórérzékenységével, mégis a magas költségek miatt alaptrágyának a 40, illetve a 60%-os kálisót használják, ami a toxikusnak is mondható klórnak a talajban való gyors mozgékonysága miatt nem jelent igazán veszélyt, a téli csapadékkal a gyökérzónából kimosódik. Ugyanakkor fejtrágyának szinte kizárólag a vízben tökéletesen oldódó káliumszulfát és káliumnitrát forma javasolt.
• A tápoldatozással kapcsolatos receptekben szereplő adatok csak javaslatnak tekinthetők, azokat a környezeti viszonyok és a növény állapota jelentős mértékben módosíthatja. A változtatásoknál (tápoldattöménység, tápodat-összetétel, kijuttatott műtrágyamennyiség) fontos a fokozatosság elvének betartása!
Figyelembe véve a paprikának a fent jelzett NPK-igényét, a pritavit, a kápia és a fehér (TV) fajták esetében a termés, illetve a tápanyagmérleg alapján számított műtrágyahatóanyag-szükséglet a következők szerint alakul (2. ábra):
|
(A színesedő fajták esetében a K2O érték 10 %-kal növelve.)
A tápoldatos termesztés kapcsán gyors ütemben növekszik a különböző, vízben tökéletesen oldódó műtrágyák, így a nitrátok (magnéziumnitrát, káliumnitrát, kalciumnitrát), szulfátok (káliumszulfát, magnéziumszulfát), vagy a pH szabályozásához az ammóniumszulfát, amelyek használata jelentős technikaiszínvonal-növekedést (csepegtetőrendszerek, tápoldattartályok, tápoldat-bekeverők, kijelző műszerek stb.) is feltételez a gazdaságok részéről.
Van-e jelentősége és helye az intenzív szabadföldi zöldségtermesztésben a lombtrágyázásnak?
Minden növényi szerv képes a tápelemek felvételére, így a levél is, de ennek a folyamatnak fő szerve a gyökér. Morfológiájából adódóan nagyságrendekkel több tápanyagot képes hasznosítani, mint bármelyik más szerv.
Ugyan levélen keresztül több tápelem is jobb hatékonysággal érvényesül, de levéltrágyázással csak kis adagokban és kevés tápanyag adható. Ennek ellenére a modern tápanyagellátási rendszerekben a lombtrágyázást fontos kiegészítő elemnek kell tekinteni, gyors és hatékony tápanyag-bejuttatást tesz lehetővé, olyan esetben is, amikor a tápanyag-utánpótlás a gyökereken keresztül nem valósítható meg.
Ugyan levélen keresztül több tápelem is jobb hatékonysággal érvényesül, de levéltrágyázással csak kis adagokban és kevés tápanyag adható – fotó: Shutterstock
A lombtrágyák hatékonysága is növény- és környezetfüggő. Bizonyos fenológiai fázisokban jól hasznosulnak, látványos hatás érhető el velük. Párás környezetben és nem nagy forróságban (20-25 0C-on) tovább marad a levél felületén, azaz lassabban szárad fel, jobb a levéltrágya hatékonysága. Beteg, funkciójában korlátozott levelek gyógyítására a lombtrágyázás alkalmatlan! Olyan állományban, ahol a növény gyökéren keresztül jól el van látva tápanyagokkal, hatása mérsékelt vagy elmarad.
A kijuttatás gyakoriságára a paprika esetében sem lehet pontos receptet adni, tapasztalatok szerint az 5-7 napi lombtrágyázás a kritikus esetekben is elegendő. A perzselésekre érzékeny levelű paprikánál különösen igaz, hogy a hígabb oldat (0,3-0,5%) gyakoribb használata célravezetőbb, mint a készítmények magas koncentrációban történő kipermetezése.
A levéltrágyázás sikere nemcsak a lombtrágyától függ, rossz minőségű vízben a hatékonysága csökken, ki is csapódhat. Ilyen célból legfeljebb 17-19 német keménységi fokú (nk0) és 0,5-1 sóértékű (mS/cm EC) vizet szabad felhasználni, hőmérséklete 15 °C-nál hidegebb ne legyen!
